Oldal kiválasztása

aos3.14.4

Nincs is annál rosszabb, ha az embernek a családja előtt kell titkolóznia.

Egy radikális anti-idegen csoport, a Watchdogs – akik eddig csak gyűlölködő üzeneteket írtak a neten – megtámad és a földdel tesz egyenlővé egy ATCU-létesítményt. A helyszínre kirendelt Daisy, Mack és Fitz a helyszínelés folyamán kideríti, hogy a Watchdogs nitramine-t – Howard Stark robbanóanyagát, amivel anno Peggy Carternek is meggyűlt a baja – használt, ami miatt Coulsonnak az a gyanújú támad, hogy a támadás mögött az az egykori S.H.I.E.L.D.-ügynök állhat, aki valaha tovább akarta fejleszteni a formulát: Felix Blake (Titus Welliver). Miután Coulson ismeri egykori kollégájának pár védett házát, maga mellé veszi Lincolnt, és vele együtt elindul, hogy megkeresse Blake-t. Mindeközben Daisy igencsak megkérdőjelezhető módszerekkel igyekszik megtudni, hol van a Watchdogs-bázis, az amúgy éppen szabadságon lévő Mack próbálja rendezni a dolgokat az öccsével, Rubennel (Gaius Charles), a lelkiismerete által kínzott Jemma pedig összeáll Mayjel, hogy megtalálják Andrew-t.

aos3.14.3

Hát, megint volt egy-két jó ötlet, egy-két szépen kidolgozott szál, összességében viszont kicsit laposnak éreztem az egészet, bár egyértelműen látszik, hogy az írók éppen most próbálnak valami nagyot előkészíteni.

Az epizód legerősebb eleme számomra mindenképpen a Mackenzie-testvérek kapcsolata volt. A rész velük is nyit, méghozzá egy nagyon bensőséges jelenettel, amiben bemutatják a fivérek közti dinamikát: mindketten lelkesednek a motorokért, Ruben anyagi gondokkal küzd, de túl büszke ahhoz, hogy segítséget kérjen, ezzel egy időben azonban éretlen is, és hajlik a Watchdogs által közvetített retorikára, már csak azért is, mert fogalma sincs arról, mivel is foglalkozik bátya valójában. Szép volt Ruben kilengése, a „könnyű” ideológia követése – addig, amíg nem kénytelen szembesülni a propaganda mögött álló valósággal –, valamint az is, ahogy végül rádöbbent arra, mivel is foglalkozik a fivére. Ezen felül még külön tetszett Ruben és Daisy közös jelenete a végén – igenis kellenek az ilyen lassabb, dialóg-központú szcénák, hogy a karaktereknek legyen ideje feldolgozni és kifejezni azt, amit tanultak.

aos3.14.2

Ha viszont Daisynél tartunk: kicsi lány, csalódtam benned azért egy kicsit. Nem azt mondom, hogy teljesen karakteridegen volt az, amit csinált – Daisy mély lelkületű karakter, aki hajlamos arra, hogy elragadják az érzelmeim, és valamilyen szinten meg is értem, ha a közvetetten ellene irányuló gyűlöletre gyűlölettel akar válaszolni. Ugyanakkor viszont a gyanúsított erőfitogtatással elért megfélemlítése helytelen – és ha ezt Daisy nem is, Skye tudta –, nem mellesleg pedig a narratíva szempontjából sem a legjobb lépés. Ezt mindig is mondtam: egy karakter, egy sztori inkább legyen okos, semmint nagy, erős, „fejjel a falnak”–típus. De kicsit még továbbvíve ezt a szálat, Fitz „sérülésénél” nekem kicsit sántított a dramaturgia, az egész túlfeszített, és emiatt igazi tétet hiányoló volt (meg egy kis tanulságlevonás elfért volna mellé Daisy részéről), viszont a történetvezetést nézve a jelenetsor elvégezte a feladatát.

És ezen a vonalon tovább haladva – „dolgok, amiket már említettem”, vagy kezdem úgy érezni magamat, mint egy régi lemez: továbbra is kiállok amellett, hogy Lincolnt nem szabad terepre vinni! Egyáltalán miért kell ezt erőltetni? Gyerekek, jó dolog, ha van egy orvos a háznál, nem kell mindenkit feltétlenül kivinni telepre, főleg akkor nem, ha az ennyire labilis. Annak viszont örülök, hogy Lincoln labilitásának a narratíva is hangot ad – bár nem tetszik, ahogy Coulson kezeli a dolgot –, és hogy azért vannak arra mutató jelek, hogy lobbanékony természetéből bizony még nagy gondok lesznek, akármit is mond Coulson.

aos3.14.1

Ami az átívelő szálakat illeti, Blake ügynök visszahozásáért jár a piros pont (bár azért szeretnék adni egy listát az íróknak azoknak a karakterekről, akiket fontosabb lenne visszahozni), valamint azért is, hogy bevonták a sztoriba a nitramine-t (azért látszik, hogy a Marvel is próbálgat kapcsolatokat kiépíteni a sorozatai közt). Minden kezd egy pont összpontosulni, ez pedig Malick szervezkedése (micsoda meglepetés!), aki terveinek hamarosan napvilágot kell látnia, mert addig Hive nem igazán léphet elő teljes jogú játékossá.

Szóval bár azért még mindig minden részben találok pár dolgot, ami dicséretet érdemel, összességében továbbra is hatalmas szkepticizmussal állok a sorozathoz, amitől egészen addig nem is fogok megszabadulni, amíg a széria rántja rendbe magát néhány nagyon problémás dolgot tekintve.

Szerző

Orlissa
Alapító és főszerkesztő-helyettes

A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.