Ennél nagyobb fába nem is vághattam volna a fejszémet…
Figyelem a cikk erősen spoileres tartalmú, csak akkor olvass tovább, ha láttad a filmet!
Mindenki ismeri a szuperhősök között is a két legnagyobb nevet, Batmant és Supermant. Bruce Wayne Gotham hercege, milliárdos szépfiú, aki szülei halálának traumájából táplálkozva vette fel a harcot a bűnűzők ellen a maszkos igazságosztóként, illetve a Kryptoni túlélő, aki a Földön nőtt fel, de jelenleg a világ idegenként tekint rá. Konfliktusuk akkor kezdődik, amikor Superman a Zod tábornokkal vívott harca során lerombol számos épületet Metropolisban, köztük a Wayne Enterprises egyik felhőkarcolóját is, így okozva sok védtelen ember halálát. Bruce, vagyis Batman tehát egyértelműen kijelenti, hogy ezt a valamit, ami akár egy pillanat alatt elpusztíthatná a Földet, valakinek meg kell állítania, és ehhez minden követ meg is mozgat.
Szögezzük le. Ez a film nem tökéletes, viszont azt a mérhetetlen mennyiségű lehúzó cikket, véleményt, minősítést filmes oldalakon, nem tudom felfogni, ami ez ellen a film ellen irányul, illetve, de, meg tudom érteni, megértem, hogy azok, akik ezeket a cikkeket írták, látták a filmet, de halvány lilájuk nem volt arról, mit is látnak igazából. A film egy ikonikus mondatával élve: „ … Az emberek utálják azt, amit nem értenek…”
Kezdjük természetesen azzal, ami jó: Az első, ami kifogásolhatatlan, az a casting. Ben Affleck a szkeptikusok ellenére fogta Batmant, átlényegült vele és oda rakta a vászonra, úgy hogy elfelejtettem, hogy ő Ben Affleck. Ugyan így vagyok Henry Cavillel is, aki szerepéhez mérten nem kapott túl sok szöveget, mert Superman, nem a beszélőkéjéről híres. Neki nem a meggyőzőképességéről kell tanúbizonyságot tenni, hanem arról, hogy ő egy piszok erős hős, nagy muszklikkal, akit egy atombomba se képes leteríteni, mégis van szíve, lelke, emberi érzelmei, amiket képes megmutatni, de szavak helyett inkább tettekkel beszél. Természetesen ott vannak a zseniális mellékszereplők, mint Jessie Eisenberg alias Lex Luthor, akit nézve és hallgatva kirázott a hideg, közben pedig végtelenül szórakoztató és elgondolkoztató volt, majdnem minden mondata. Igazából a film mondanivalóját leginkább ő gördítettre előre a nagy monológjaival, ami nagyon ironikus, tekintve, hogy ő volt a fő gonosz, és minden rossz megteremtője, szó szerint. Mellette ott van Amy Adams, mint Lois Lane, aki a már jól megismert határozott, nem pánikollós újságírót hozza, valamint az Alfredet játszó Jeremy Irons, akinek zseniálisan írták meg a szövegeit, ettől pedig az a tréfás, mégis aggódó és komoly, bölcs tanító, akit a képregényekből megismertünk. Aki nem csak arra van, hogy felszolgálja az ötórai teát, hanem hogyha kell, irányítson egy repülőt, vagy elvezesse Batmant egy fontos helyre, szóval végre Alfred nem csak dísznek van, meg hogy súlyos mondatokat jelentsen ki.
Nagyon sok múlik a jó kezdésen egy filmnél, hát a BvS komolyan mondom, ebben a tekintetben nálam viszi a pálmát. A film első tíz percében, mint egy óvódás bőgtem az IMAX második sorában, pedig a nyitójelenetben csak olyan dolgokat mutatnak meg, amiket ismerünk. A Wayne házaspár halálát, illetve a pusztítást metropolisban. Az elsőt ezerszer láttam már. Sorozatokban, rajzfilmben, filmekben, képregényben, de így még soha. Annyira közelről, hogy szinte, olyan volt, mintha rám szegesezte volna a rabló a pisztolyt, mintha én láttam volna a szüleimet meghalni és ez azonnal a földhöz vágott. A metropolisi képsorok pedig mintegy 911-es érzést keltve bennem, végképp eltörték azt a bizonyos mécsest. Amúgy is mindig megráz, ha ilyen képsorokat látok, de az, hogy egy másik film cselekményét látjuk, csak másik nézőpontból, az döbbenetes. Minden olyan közelről volt mutatva, mozi székben ültem, mégis szinte éreztem, hogy bármelyik pillanatban az én fejemre dőlhetne egy épület. Bruce Wayne pedig akkor is Batman, és hős, amikor nincs rajta a maszk, s bár későn ér oda, és későn kezdik evakuálni az épületet, próbálja azt megmenteni, akit tud.
Ami már az előzetesekből is kiderült, hogy a film leginkább az ember VS isteni erővel bíró lény ellentétét és küzdelmét próbálja bemutatni, ám ez ennél sokkal rétegeltebb és bonyolultabb. Igazából arról van szó, hogy a világ, hogyan is reagálna egy ilyen lényre. Voltaképp elgondolkodtat azon, mi lenne, ha Jézus másodszorra is eljönne, és az emberiség reakciója Supermanre meggyőzött arról, hogy ugyanúgy megölnék, mint akkor kétezer éve, mert ennyire piszok gyarló az emberi faj, és nem ismerik meg a megmentőjüket, ha a szemük előtt áll is. Tudom, ez egy elég erős párhuzam, hiszen Superman csak egy képregény figura, egy fikció, ám mégis ebben rejlik a fő szimbolikája. A legszebb pedig az, hogy ezeket a véleményeket az ottani TV-k beszélgetős műsoraiból ismerhetjük meg, ami nagyon jól működik, hiszen tényleg így lenne a mi világunkban is, az emberek elkezdenék megvitatni ezeket, és rengeteg vélemény születne. Sőt, az Amerikai kormánynak kell Supermant bíróság elé citálnia, és ami a legérdekesebb, hogy Superman megteszi, elmegy, hogy feleljen a tetteiért az emberiség előtt, akiket egy szempillantás alatt kivégezhetne. Mi ez, ha nem alázat? Azonban, azt az álláspontot is elfogadom, és teljesen jogosak tartom, amit Batman képvisel. Hogyha esély van arra, hogy leigázza a Földet– mert megtehetné, megvan hozzá az ereje – akkor meg kell állítani, vagy legalábbis kordában kell tartani. Bruce azonban tovább megy, és voltaképp meg akarja őt ölni, mert egyértelmű fenyegetésnek tartja, amin nem lepődök meg, hiszen elég súlyos benyomást tett rá Metropolisban. A TV-s műsorokon kívül pedig, a már említett Lex Luthor fejti ki, miért is kell tartanunk Supermantől. Véleménye szerint a démonok nem a Föld alól származnak, hanem az égből. A legnagyobb fenyegetést a földönkívüliek jelentik, akik ismeretlenek az emberiség számára, ezért nem is lehet meg a kellő védelmünk ellenük. Ezen kívül Superman Isteni mivoltát is boncolgatják. Clark édesanyja Martha, (Diane Lane) azt mondja, hogy vagy legyen a hősük, vagy ne legyen senkijük, hiszen soha nem tartozott nekik semmivel. Lois szerint ő a reménység az emberek számára, és igaza van, de könnyű úgy mondani, hogy ugye ő jól ismeri Clarkot, Bruce viszont nem, és innen indul minden gond.
Ez mind szép és jó, de az emberek többsége csak arra kíváncsi, hogy ki nyert? Nem nagy titkot árulok el, ha azt mondom, senki. Egyik címszereplő se, sőt a főellenség, de az emberiség sem nyer semmit csak veszített. Nem a két főhős csatáján van a hangsúly, hanem a kettejük megismerkedéséről, és arról az erős szimbolikáról, amit a lényük jelent. Az érzelmi csúcspont számomra a filmben, amikor Bruce már épp kivégezné Clarkot,mikor is Clark megkéri, hogy Bruce mentse meg az elrabolt édesanyját Luthor karmai közül. Bruce hirtelen megtántorodik a Matha név hallatán, hiszen az ő édesanyját is így hívták. Egyszeriben felidéződik benne annak az estének az emléke, és hirtelen kialakul kettejük közt egy kapocs, mely csak az emberek között alakulhat ki. Bizalom. Bruce rájön, hogy Clark ugyanolyan ember, mint ő, szuper erő ide vagy oda, neki is van édesanyja, és minden áron, de meg akarja menteni. Ebben rejlik az egész fim gerince. Nem fontos honnan származunk, milyen erővel bírunk. Ha itt születtünk, ezen a földön, itt nőttünk fel, emberek vagyunk mindannyian.
A történet mellett ott vannak a technikai hátterek. A csaták remekül vannak koreografálva, a CGI nem túlerőltetett, mondjuk a végső ütközet javarészt az volt, de azt nem igazán úszhatták volna meg máshogy. Az viszont, ahogy Batman verekszik, az végre valahára az a fajta verekedés, ahol több harcstílus is megmutatkozik. Nagyon masszív, nagyon veszélyes, nincs ellenfele ilyen téren. Az operatőri munka pedig egyszerre tetszett és volt kicsit túlzó, ugyanis minden extra közelről volt mutatva, ritkán volt benne nagy totál, annyira bele akartak dobozolni bennünket ebbe a filmbe, hogy a végére volt egy kis klausztrofób érzésem, de egyes jeleneteknél elengedhetetlen volt. Ami nélkül pedig nincs film, az a zene. Hans Zimmer, a nagymester, ismét oda tette magát, pedig már nem először kell a Sötét Lovagnak vagy az Acélembernek zenét írnia, erőteljes, csodás dallamok, végtelenítve tudnám hallgatni. Sokan nem kedvelik Zacky Snyder munkásságát, ám én igenis kijelentem, hogy nincs itt kérem a rendezéssel semmi baj. Látszik, hogy ismeri az alapanyagot, ért a karaktereihez, mert azt a hangulatot kaptam, amit vártam, és amit eddig mindig éreztem a filmjeiből.
Amit mindéképp dicsérnem kell, azok a zseniális cameok. A Flash cameonál beleolvadtam a székembe megdöbbenésemben. Egyértelmű utalást tettek a Flashpoint Paradoxonra, ami az egyik legjobb történet a DC univerzumon belül. De ott van még Cyborg (Ray Fisher) cameoja, aki épp készülőben van, és ott lebegett mellette egy anyadoboz. Vagy a Jason Moma féle Aquaman, aki csak megjelenik, de túl sokat nem mutat meg magából. Aki viszont nem cameozik, hanem mondhatni a harmadik főszereplője a történetnek az Wonder Woman akit először láthatunk minőségien a vásznon. Sok olyan véleményt hallottam róla, hogy Gal Gadot nem lesz jó a szerpere, mert bár csinos, ő mégis túl vékony hozzá, és sajnos egyet kell, értsek. Káprázatosan szép, és oltárian jól áll rajt az a ruha, mégis egy plusz egészséges izomzatot elbírt volna még, ennek ellenére nem vett le a karakter élményéből. A ruhája mintha a képregényből öntötték volna rá, a harcstílusa a kiáltásai is egy az egyben olyanok voltak, egyedül a hétköznapi viselkedése volt egy kicsit macskanős stílusú, de már régen itt él, kiismerte az embereket. Én nem csalódtam benne, viszont kaphattunk volna többet is.
És akkor ez az ahol áttérnék, a problémásabb részekre. Olyan sok dolgot kellett ennek a filmek bemutatni, olyan sok szereplővel operált, hogy kijőve a mozi teremből azt éreztem, még még még. És ez nem feltétlenül rossz, mert ez azt jelenti, hogy jó volt a film, de mégis keltett bennem némi hiányérzetet. Például Ben Affleck Batmanjét én még jó sok filmen keresztül el tudnám nézni.
Aztán ott van az, hogy a Warnernél nem tudom, kik ülnek a reklámért felelős részlegen, de hogy pocsék munkát végezte az biztos. Míg például a Star Wars hetedik részének marketingje zseniális volt, addig a BvS történetét nagy vonalakban le lehetett írni az előzetesek alapján, főleg amikor kijött a harmadik előzetes, amiben ott volt Doomsday. Felesleges és rossz döntés volt ennyit mutatni, meg kell hagyni a meglepetés élményét.
Amit még ki kell, emeljek, hogy főleg azért nem értették sokan ezt a filmet (legalábbis így gyanítom) mert ez a film rajongóknak készült. Azoknak, akik a rajzfilmeken, képregényeken nőttek fel, és ebben a tekintetben ez szintén kétélű dolog. Mert imáink meghallgatásra találtak és rajzfilmek, amiken felnőttünk, végre átkerülnek a nagy vászonra, de mégsem érzem ezt fairnek azokkal szemben, akik csak most kezdik megismerni a világot. Azokat bizony jól bedobták a mély vízbe, mert szerintem semmiféle utalást, sőt megkockáztatom a filmet se igazán értett az, aki csak beült, hogy lásson egy jó akciófilmet. Azonban talán pont ez fogja ösztökélni az embereket, hogy megismerjék ezt a világot, így szaporítva a rajongók táborát.
Összegezve: Ez a film, fogta magát és átlépett a vászonra a képregényekből. Nem rendelkezik nagy és monumentális csavarokkal, nagy csattanóval a végén, nincsenek meglepetések, de kapunk sok drámát, akciót, megható jelenetet, rengeteg gondolkodni valót és olyan utalásokat, amik nem vesznek el a film élményéből. Én nem éreztem azt, hogy ez egy felvezető film. Azt éreztem, hogy ez egy film két emberről, akik külön véleményen voltak, más erőket képviselnek, de egy közös biztosan van bennük: Mindkettejük mellkasában igaz emberi szív dobog.
Szerző
- Korábbi szerkesztő
Trackback/Pingback