Freddy tipikusan egy olyan figura, akitől talán soha nem fogunk megszabadulni. Erről árulkodik a nem is olyan régi reboot is, de mi most nem ott tartunk. Az Álomharcosokban visszatér egy régi ismerős, valamint megjelenik mindenki egyik kedvenc filmes eleme: az elmegyógyintézet.
A Westlin Hills elmegyógyintézet orvosa, Neill Gordon (Craig Wasson) hosszú idők óta küzd olyan gyerekek álmatlanságával, akik nemes egyszerűséggel nem mernek aludni. Közéjük kerül be a legújabb páciens, Kristin is. A közös pont közöttük, hogy ugyanattól a mumustól rettegnek, aki álmaikban kínozza őket és valamiért makacsul visszatér minden éjjel. Az orvos tanácstalanul áll előtte, a személyzet többi tagjának pedig fogy a türelme. Ekkor fut be egy frissen diplomázott pszichiáter, aki korábban már igen jelentős kutatásokat végzett az álmok terén – Nancy Thompson (Heather Langenkamp). Hamar elnyeri a fiatalok bizalmát, és bár Neill eleinte igen szkeptikus vele szemben, ő is lassanként megkedveli. Ezzel pedig hamarosan ő maga is benne találja magát Freddy Krueger történetében, amelynek a lezárásában ő maga is kénytelen segédkezni, amennyiben szeretné, hogy a betegei meggyógyuljanak.
Szerény véleményem szerint nem a legjobban sikerült darabja ez a sorozatnak. Persze izgis volt az Elm utcai gyerekeket egy kupacban látni és tök jó volt, hogy csapatban voltak és segíthették egymást. Viszont megtöri az egész storyline-t, ami aztán végül tök indokolatlanul mégis folytatódik, ezzel pedig adtak a későbbi daraboknak egy olyan keserédes utóízt, hogy erőltetik. Pedig azok nem sikerültek rosszul, csak megtört a történet ezen a ponton.
Viszont ami nagyon jól alakult a filmben, hogy egyrészt Nancy valóban átesett azon a bizonyos karakterfejlődésen, amiről nagyon sok készítő és író elfeledkezik – és amire szükség van. Nancy érett, felnőtt és tovább harcol. Igazán látszik rajta, hogy immáron egy felnőtt nő – annak ellenére, hogy olyan babaarccal áldotta meg a jó sors, hogy még nagymama korában is kamasznak kell nézni. Mellette pedig szerencsére a többi karakter is elég színes volt, azok is, akik nem akkora nevek a filmtörténetben.
Az én személyes kedvencem az egészben egyébként Laurence Fishbourne volt, akit ezúttal nem kopaszon és bőrkabátban csodálhattunk, hanem ápolóként mikrofonhajjal. Borzasztóan áll neki, ebben azt hiszem, megegyezhetünk, de kiválóan hozta a jóindulatú „nővér” szerepét. Néhány pillanatra felbukkant még Gábor Zsazsa is, valamint az igen nagy szerephez jutó Kristin személyében Patricia Arqett-et csodálhattuk. Egyszóval kijelenthetjük, hogy elég jó alapanyaggal dolgoztak. Csupán maga a film volt teljesen indokolatlan.
Aki akarja teljes egészében látni a Rémálom-sorozatot, annak nem kihagyható, de aki csak hébe-hóba akar nézni valami retrot, annak nem is nagyon érdemes belekezdenie. Nem csak egy sorozat közepéről beszélünk, de a tetejébe még nagyon értelme sincs, hogy létezik.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gonoszkodó sárkányboszorkány, egyben egyetemista tündérlány. Szeretem a fantasyt, a horrort és a pc játékokat. Őzike forever!
Korábbi cikkek
Film2021-09-12He’s all that
Dráma sorozat2021-02-21Frontier 1. évad
Dráma sorozat2020-07-05Spinning out 1. évad
Akciósorozat2020-04-3010 retro sorozat, amit újranéznénk