A múlt héten egy gigászi harcot helyezett kilátásba a történet, és bár sok remek harcossal van tele Alexandria, azért minden Walking Dead-rajongó tudja, hogy senkinek sem biztonságos a helye. Nem csak a csapat néz szembe küzdelemmel és halállal, hanem a rajongók is.
Maggie egyességet kötött a többiek nevében a Hilltoppal: élelmiszerért cserébe elintézik nekik a Megmentőket és Negant. Ehhez azonban olyat kell tennie a csapatnak, amire rég nem volt példa, és nem is mindűknek tetszik. Morgan volt az első felszólaló az ügyben (nem mintha bárki mástól várhatnánk hasonlókat), az ő terve az volt, hogy beszéljenek előbb velük és adjanak nekik választási lehetőséget, de ahogy Rick azt jól elmagyarázta, akkor oda lenne az ismeretlenségből fakadó előnyük, és ezt nem engedhetik meg maguknak.
Alexandria legjobbjai indultak útnak egy háborúba, amiről csak igen keveset tudnak, az is csak egy ember elmondása alapján, aki a Hilltopból tartott velük. Rick terve az, hogy éjszaka támadnak, és kvázi meghívatják magukat a Megmentők falai mögé, ehhez azonban szükségük van pár kellékre. Maggie is velük tart, amit Carol nem néz jó szemmel, és ez később ki is bukik belőle. A csapat sosem látott fegyelemmel és erővel indul útnak, de hogy a szerencse is melléjük pártol-e, az kétséges.
Az eheti epizód kissé lassan indult be, és furcsa mód a legélvezetesebb pillanatokat nem az erőszak szülte, hanem a nyugalom. Carol ajándék sütit sütött minden lakónak, és egy kedves barátnak is, miközben betekintést nyerhettünk vívódásába és találkozhattunk újdonsült támaszával. Morgan és Carol kapcsolata azóta sem rendeződött, de valamiért Carol mégis védi Morgant, így titkolja a férfi tettét, bár állítja, hogy csak Denise miatt, azért az sejthető, hogy ennél többről van szó. Carol talán megkérdőjelezi önnön erejét és rátermettségét, de amikor beüt a ménkű, akkor mindig ott van, és lehet rá számítani.
Rick terve ugyan sokakban visszásságot váltott ki, de Morgan kivételével mindenki tudja, hogy ez a lépés elengedhetetlen a jövőjük és biztonságuk szempontjából. Még maga Glenn is viszolyog a gyilkolástól, pláne ettől a kissé sunyi fajtától, de nincsen sok választásuk, és neki meg kell védenie a családját – ahogy Jesus is fogalmazott, az ilyenek adhatnak erőt.
A támadás elsöprő erejűre sikeredett, minden pillanat újabb vészhelyzetet szült, újabb lehetőséget a vérontás végére. A sorozat vágói ezúttal nagyon kitettek magukért, a képek összhangja, a mozgások összevágása és egymásból fakadása lenyűgöző egyveleggé csavarodott össze, ami egy pillanatban összpontosult. De sajnos a felkészülés önmagában nem elég, a szerencse is kell, és Rick csapata sosem volt szerencsésnek mondható. Az epizód komoly kérdéssel ért véget, és a bukás lehetőségének ígéretével.
Szerző

-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!