Oldal kiválasztása

graceklinika12.12.1

Néha még ez a sorozat is ki tud mászni a gödörből – ez persze nem azt jelenti, hogy valami különösen kiemelkedőt alkotott volna, csak azt, hogy ez most kifejezetten élvezetes volt.

Katie Bryce, Meredith legelső betege – akinél még a sorozat pilotjában aneurizmát diagnosztizált, amit Derek műtött meg – ismét a kórházba érkezik, ismét aneurizmagyanúval. A lányt Amelia kezeli, az ügybe azonban Meredith is folyamatosan beleüti az orrát – amit viszont nehezít, hogy nem tud eljönni betege mellől. Páciense azért jött, hogy végre rákmentesnek nyilvánítsák, azonban katétere elfertőződött, és amikor Meredith megpróbálta kivenni, erősen vérezni kezdett, amit Meredith megpróbál elállítani, hogy a nőt ne kelljen megműteni. Mindeközben Amelia ismételten megkérdőjelezi a képességeit, Webber, miután rájött, hogy Maggie-vel jár, megkeseríti DeLuca életét, Arizona randizik, de nem jut egyről a kettőre, Jo a jegygyűrű miatt agonizál, April pedig tovább titkolja állapotát Jackson elől.

Szóval nem azt mondom, hogy kirobbanó lett volna az epizód, de annyi biztos, hogy a szezon második felének ez az eddigi legerősebb része (mondjuk nem is volt olyan nagy a verseny: Meredith szenved, követhetetlen időkezelés, April és Jackson visszafele szenved…). De nézzük csak szépen sorjában.

graceklinika12.12.4

Először is ügyes lépés volt, hogy visszahozták Katie Bryce-t (bár talán még szebb lett volna, ha a széria legutolsó epizódjában teszik ezt meg, keretbe foglalva az egészet), az meg pláne, hogy tizenegy év után megtalálták az eredeti színésznőt. A betegségének bemutatása ismét kicsit felületesre sikeredett, de azt betudom annak, hogy a történet inkább fókuszált Amelia belső konfliktusára, és Meredith a pácienssel való közös múltjára.

Meg ha már az eseteket nézzük, Meredith-ét egy fokkal érdekesebbnek találtam: egy középkorú nő, aki éppen csak, hogy legyőzte a rákot, és mindent megtesz, hogy nagybetűs Valakivé váljon – éppen fizikát tanul –, mindezt azért, hogy odaállhasson a fia elé, akit tinédzserkorában elhagyott. Ez a nő éveken keresztül nem volt hajlandó felhívni a fiát, akkor sem, amikor megbetegedett, mert addig nem akart vele találkozni, amíg büszkén elé nem állhatott. A nő története egyszerre gyönyörű és tragikus, és a finom párhuzamok közte, Katie, Meredith és Amelia közt is jók voltak.

graceklinika12.12.2

Webber szála inkább a humor felé húzott, ami külön jó is, főleg így, hogy az egész ív kicsit a sorozat aranykorára emlékeztetett. Richard ahelyett, hogy szemtől-szembe megmondta volna DeLucának, hogy mi a problémája, kijelölte a srácot „gyakornokának”, majd mindenféle kulimunkát sózott rá, hogy így büntesse őt. oké, persze ez hatalommal való visszaélés, meg pluszba meg kicsinyes gyerekesség is, de a képernyőn azért jól mutatott. Erre meg csak még rátett egy lapáttal Maggie és DeLuca szenvedése, hogy már napok óta nem feküdtek le egymással, és még ezt is tetézte a rádöbbenés, hogy miért van ez így.

Sajnos jelen pillanatban sem April, sem Arizona nem a szívem csücske. April most játssza a mártírt, bár azt azért el kell ismernem, hogy volt abban némi ráció, amit mondott – most jelentse be Jacksonnak közvetlen a válás előtt, hogy terhes? Azonban ha ebben igaza is van, a házasságuk bukása a nap végén az ő hibája, mint ahogy az is, hogy milyen helyzetben van most (jó, az Jackson sara is), és azzal, hogy továbbra is hallgat, csak még tovább nehezíti a maga helyzetét. Arizonával meg az a bajom, nos… Én teljes mellszélességgel kiállok a nők azon joga mellett, hogy több szexuális partnerük is legyen életük során, sőt, hogy a színtiszta szórakozás kedvéért keveredjenek szexuális kapcsolatba, de amit Arizona csinál jelen pillanatban, az nekem már sok. Ő nem párt keres, ő játszadozik, méghozzá felelőtlenül, és anélkül, hogy a partnereit emberi lényként kezelné. Arizona, ennél azért jobbnak ismertelek.

graceklinika12.12.3

Szóval a szezon színvonalához képest egész jó volt ez az epizód, ha nem is hagyott bennem mély nyomot. Ezek után már csak abban reménykedem, hogy ez a minőség nagyjából marad majd hosszútávon is, már csak azért is, mert pont ma jelentette be az ABC, hogy több mint egy tucat másik sorozat mellett a Grace Klinikából is berendelt még egy évadot.

Szerző

Orlissa
Alapító és főszerkesztő-helyettes

A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.