Nem tudom, lehet-e még újat mutatni romantikus filmek terén. Persze a régebbi típusok helyett jöttek újabbak. Ezek közül két véglet egyre népszerűbb: az egyikben az életükért küzdő vagy halálos beteg tinik pár pillanatig tartó – de nagyon intenzív – szerelméről van szó, a másikban pedig olyan idősebb párról, akik tönkrement kapcsolatok, rossz választások után összejönnek „az igazival”, akit valahogy meg is kell tartaniuk (és ez a nehezebb). A Szívecskéim a második típusba tartozik, és annak egy jól sikerült, bár nem igazán kiemelkedő példája.
Persze lehet, hogy azért nem tartom kiemelkedőnek, mert egyszerűen fogalmazva nem nekem szól – nem az én generációm problémái, nem a huszonévesek útkeresései szerepelnek benne, hanem inkább a negyveneseké, akik már túl vannak egy (több?) váláson, és a következő kapcsolatért pont emiatt jobban hajlandók küzdeni. Nem mondom, hogy attól még ne szerethetnék egy filmet, hogy egy másik generáció problémáiról szól, főleg, ha átélhetően adja vissza a témát – ilyen szempontból ugyanannyira át tudtam érezni a Csillagainkban a hibát, mint a középkorú párról szóló Exek és szeretőket. A gond inkább azzal van, ha egy film nem tudja azonosulásra késztetni a nézőt – bármilyen korú is – a történet valamelyik szereplőjével. Az azonosuláshoz pedig nem arra van szükség, hogy a karakter problémái valamennyire egybeessenek a nézőével, hanem hogy elég hitelesek legyenek a szereplők, és reakcióik olyanok legyenek, amilyeneket az adott helyzetben „el tudnánk képzelni”. A Szívecskéimből pont az összetett, kidolgozott személyiségeket hiányoltam, ehelyett a történetvezetés kényszerének vannak alávetve, mintha nem lenne szabad akaratuk.
Adott egy főszereplő, a kissé életképtelen, dróton rángatható Clément (Emmanule Mouret – egyben a rendező és a forgatókönyvíró is), aki gyerekeket tanít egy iskolában. Titkos rajongója egy szép, ismert színésznőnek, Alicia Barderynak (Virginie Efira), akinek minden darabját könnyezve nézi végig, persze csak ismeretlenül meghúzódva a sötét nézőtéren, nem számítva arra, hogy egyszer majd személyesen is megismerik egymást. Ezen kívül van egy fia, akit a volt feleségével felváltva nevel – mint kiderül, a nő a legjobb barátjáért hagyta el, de Clément senkit sem hibáztat, sőt, egyszer meg is jegyzi együttérzően, hogy a barátjának sem volt egyszerű átvennie az ő helyét (és ebben semmi irónia nincs, Clément tényleg ilyen szerencsétlen). A csoda nemsokára megtörténik: Clément és Alicia megismerkednek, aztán össze is jönnek, mindenki boldog, film vége… azaz hogy nem – és itt megy át a Szívecskéim kliséfilmből valami izgalmasabba. Jön a bonyodalom, mintha csak tankönyvből másolták volna ki: egy fiatal lány, egy kezdő színésznő, Caprice (Anais Demoustier) is beleszeret Clémentbe, és nem hagyja békén, pedig a férfi hűséges szeretne lenni (hogy lehet valakinek ekkora szerencséje, és hogy kezelheti a helyzetet olyan bénán, hogy senkinek sem tud nemet mondani, még ha akar is?). Aztán a szerelmi háromszög is tovább bonyolódik, de a fő konfliktus Clément és a két színésznő között alakul ki.
A film címe eredetileg Caprice, amiből a magyar fordításban Szívecskéim lett – ez nem túl jó választás, mivel nem utal vissza a filmre, hanem teljesen funkciótlan, pedig az eredeti címet le lehetett volna fordítani szó szerint is, szeszélynek (ez legalább hangulatában utal a filmre, plusz egyszerre a lány nevének fordítása is). Ráadásul a Szívecskéim édeskés hangzása elriaszthatja azokat, akik hozzám hasonlóan vadásszák a butábbnál butább romantikus vígjátékok között a tartalmat. Pedig ez egy olyan romantikus vígjáték, amit határozottan érdemes megnézni, és ha meghagyták volna az eredeti francia címet, akkor önmagáért beszélne: a legérdekesebb karakter ugyanis a színésznőnek készülő Caprice, a maga szeszélyével és irányíthatatlanságával, ami végigsöpör Clément és Alicia elegáns, kiegyensúlyozott életén. Ő a fűszer az egyébként hétköznapi történetben, már ha nem számoljuk azt a nem titkoltan csodás elemet, hogy Clément álmai nőjével és bálványával jön össze.
Hiányoltam a filmből, hogy az Aliciáról kialakított meseszerű kép nem dőlt meg azután, hogy ő és a férfi már kapcsolatban éltek – vagyis a híresség álcája ugyanúgy megmaradt, az álomnő pedig valóságossá vált, anélkül, hogy hús-vér, hisztis, unott, kócos vagy akár szeszélyes élőlénnyé változott volna. Alicia túl tökéletes (azzal együtt, hogy neki is eszébe jut a félrelépés), Clément pedig túl egyértelműen balek. A férfinek szinte nincs is szabad akarata. Amikor a bárban ő és barátja/főnöke együtt isznak két lánnyal (Caprice-szal és lakótársával), kicsit ellenkezik, hogy mégse kéne felmenni hozzájuk, mert neki barátnője van, de aztán mégis belemegy a játékba. Ez odáig vezet, hogy lefekszik Caprice-szal, amit persze nagyon bán, mégsem tudja határozottan visszautasítani. Aliciával való kapcsolatára is az jellemző, hogy mindig a nő kezdeményez – ez már alapból nehezen hihető, mert semmi sem (legalábbis kevés indok) támasztja alá, hogy pont egy ilyen szerencsétlen alakra nyomuljon egy olyan színésznő, akire fél Franciaország vágyik.
Sem Clément, sem Alicia nem igazán „élő” karakterek, inkább báboknak tűnnek – főleg a férfi, akit a női szereplők és még a barátja is kedve szerint rángathat. Az érdekességet, a sót és borsot Caprice adja, aki váratlanul föltűnik, átgázol mindenen, mint egy macska, ami leborítja az asztalról a poharakat, aztán dörgölőzve bújik a lábunkhoz – nem lehet rá haragudni. Talán távoli a párhuzam, de hasonló ez, mint a Vicky Cristina Barcelonában Scarlett Johansson karakterének szerepe, aki az egymást gyilkoló pár egyensúlyozást szolgáló harmadik tagja, aki nélkül a kapcsolat összedől. Caprice pedig egy harmonikus kapcsolatot megzökkentő harmadik, aki nélkül a harmónia sose lehetne teljes. A szerelmi háromszög viszont nem újdonság, és a Vicky Cristina Barcelona izgalmasabb, meghökkentőbb verziója ennek a jól ismert témának, mint a Szívecskéim. Az öntörvényű Caprice ezzel együtt érdekes karakter lett – olyan lány, amilyet a legtöbben ismer(t)ünk, talán néhányan szerelmesek is voltak belé: kiszámíthatatlan, különleges, hurrikánszerű. Miatta ajánlom mindenkinek ezt a filmet.
Szerző
-
Korábbi szerkesztő
Az internet, főleg a Youtube világának kóborlója, macska a holdon, valamint a lélek sötét oldalának kutatója.
Trackback/Pingback