Komolyan kezdem azt hinni, hogy ez a sorozat direkt kínoz engem.
Ez az a pont, ahol általában a rész cselekményéről írok, ám jelen pillanatban ez igencsak nehézkes, mivel az epizód ennek kifejezetten híján volt. Gyakorlatilag másról sem szólt, mint hogy mélyebb bepillantást kaptunk Jackson és April kapcsolatába – bár ténylegesen új, vagy legalábbis meglepő információt nem kaptunk –, méghozzá mindezt visszafelé. A sztori a jelenben indul, mikor is April éppen készül aláírni a válási papírokat, és egészen addig a napig megy vissza, amikor April és Jackson először találkozott. És mindeközben az egyetlen tényleges újdonság, amit látunk, az Jackson egyik páciensének, Tatianának (Maya Stojan) a története, akinek savat öntöttek az arcára.
Még tegnap este olvastam, hogy miről fog szólni ez az epizód, és már akkor tudtam, hogy ez bizony kész szenvedés lesz. Bár azt ezért tisztázzuk, hogy a cikk is kicsit félrevezető volt, amit olvastam – bár azt állította, hogy a rész be fogja mutatni Jackson és April kapcsolatát a kezdetektől indulva, valójában csak a legvégén van egyetlen jelenet a találkozásukról. Ezt kronológiailag máris rögtön egy olyan követi, ami már a hatodik évad végén történt lövöldözés után játszódik, miközben a fő hangsúly már a házasságukon és az azt követő időszakon van.
Ezen felül az epizódnak mindössze annyit sikerült nálam elérnie, hogy még jobban megutáltam Aprilt – mert szemellenzős, mert makacs, és mert önző. Negyven percen keresztül szinte mást sem láttam, mint hogy April mondja a magáét, követeli, hogy az legyen, amit ő akar, miközben teljesen figyelmen kívül hagyja, hogy Jackson mit mond, vagy hogy mit akar.
Voltak persze dolgok, amikben többé-kevésbé igazat adtam Aprilnek – például nincs azzal semmi baj, hogy valamilyen szinten egyházi szertartást akart, akkor is, ha Jackson nem vallásos. Ez valóban egy olyan dolog, aminek kapcsán lehet kompromisszumot kötni, anélkül, hogy bármelyik fél sérülne. De az, hogy mindezek után April azt akarta, hogy Jackson gyakorlatilag hazudja a családjának, hogy vallásos, már tényleg önző dolog – itt látszott, hogy April valójában nem Jacksont szereti, hanem azt a személyt, akivé esetleg formálhatja.
És az ilyen dolgok egyre csak halmozódtak, ahogy haladt a sztori. April gyakorlatilag megtagadta Jacksontól, hogy ő is gyászolja a fiukat, mintha erre csakis neki lett volna joga. Amikor Jackson vigasztalni próbálta volna, April rákiabált (értem én a fájdalmát, de akkor is…). Amikor Jackson komolyan akart beszélni, April vagy meg sem hallotta, vagy hisztizni kezdett. Vagy egyszerűen lelépett. Akármi történt, mutatott rá erre az epizód, April gyakorlatilag mindig bulldog-mentalitással ragaszkodott bizonyos dolgokhoz, amiket úgy akart véghezvinni, hogy közben egyáltalán nem törődött másokkal, főleg Jacksonnal nem. Az a pasi meg persze egy idő után besokallt, és megálljt parancsolt.
Mindezek mellett Tatiana története – nos, nem azt mondom, hogy felesleges volt, csak éppen teljesen elsorvadt. Mivel szinte csak kis bevillanásokban láttuk, mint karakter, nem igazán lett kifejtve, tragédiája felszínes maradt – mind emberi, mind orvosi szinten –, a fókusz pedig inkább arra került, hogy Tatiana hogyan áll hozzá Jackson és April kapcsolatához – pontosabban arra, hogy a nő folyamatosan Aprilről kérdezgetett. (Azt meg már inkább meg sem említem, hogy szegény Maya Stojan már megint egy olyan karaktert játszott, akinek megégett az arca.)
Az utolsó jelenetről pedig inkább ne is beszéljünk – újabb szappanoperába illő csavar, és újabb hülye lépés April részéről. Mondjuk igazából inkább az a kérdés, hogy miért lepődök meg én még ezen?
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
