Bár nem vártam semmi nagyot A Lazarus-hatástól, azért annyira számítottam, hogy olykor-olykor a borzongás fut végig a gerincemen, nos, ez elmaradt, helyette kaptam unalmat, csapnivaló történetvezetést és logikátlanságot – vagyis mindent, ami egy rossz horror ismérve.
Zoé (Olivia Wilde) és Frank (Mark Duplass) a vezetői annak a kutatásnak, ami az agy idegpályáinak visszaállításán dolgozik, két további tudóssal karöltve azon fáradoznak, hogy az orvosoknak sokkal több idejük legyen megmenteni a betegeket, anélkül, hogy a visszafordíthatatlan agyi károsodással kellene törődniük. Clay (Evan Peters) és Niko (Donald Glover) által kifejlesztett eljárás sikernek ígérkezik, ám ehhez el kell kezdeniük a kísérleteket. Az első alanyuk egy malac, akinél nem jártak sikerrel, ám csatlakozik a négyeshez egy operatőr, aki a nagy áttörést kívánja filmre vinni. Eva (Sarah Bolger) szeme láttára történik meg a csoda: a második kísérleti alany, a Rock nevű kutya ugyanis magához tér, sőt meglepő módon fel is gyógyul betegségéből. Ám valami nem stimmel Rockyval, azonban ennek csak Clay a tanúja.
A kísérleteket azonban nem hagyta jóvá a finanszírozó cég, így az áttörő siker után mindent lefoglalnak, így a csapat egy újabb nagy dobásra készül, azonban ekkor szörnyű tragédia történik. Az egyiküket megrázza az áram, így kénytelenek őt életre kelteni, miközben a következményekről mit sem tudnak. Hamarosan kiderül, hogy nem szabad feltámasztani senkit, mert az beláthatatlan katasztrófával járhat.
A film alap sztorija erősen hajaz az Egyenesen át című horror filmre, azzal az apró különbséggel, hogy ott négy orvostanhallgató a halál és az élet határait feszegette – többet sajnos nem tudok róla, eddig még nem mertem megnézni. De talán ez a hasonlóság nem is akkora baj, hiszen a halál és a feltámasztás témájával már nagyon sok horror és thriller készült, persze lég vegyes minőségben. A Lazarus-hatás azonban nem szolgál pozitív példára a műfajban.
Ami klisét el lehet követni ebben a közegben, azt itt el is követték: villódzó fények, fekete szemek, repkedő tárgyak, hátunk mögött megbújt gyilkos, értetlen kedves. De ha már klisék, azokat is elő lehet adni eléggé ijesztő módon, azonban a film alkotóinak nemhogy ez nem sikerült, hanem a hibás ritmusváltással inkább unalmassá tették a mozit.
A gyilkolásnak pedig semmilyen valódi célt nem adtak, vagyis felébred, a delikvens aztán öldököl, ennyi, slusszpassz, semmi valódi magyarázat, logikai irányvonal vagy felépített történetvezetés. A nő múltjában történő vájkálás pedig maximum azoknak okozhatott meglepetést, akik még életükben nem láttak semmilyen filmet.
A Lazarus-hatás nem egy jó film és nem egy jó horror, a digitális munka gyenge, a színészek pedig nem tudtak kiteljesedni szerepükben, persze ehhez az is hozzájárult, hogy az írók által papírra vetett szereplők élettelenek és egysíkúak. Ha jó horror film kell estére, ne ez legyen a választás!
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!
