A film alapja egy valós eset, ami nemrég került újra a felszínre: Mágnás Elza története, a prostituálté, akinek kosárba tett holttestét partra mosta a Duna 1914-ben. A krimiszerű alapra épült Félvilág a szexről mint hatalomszerzésről, a női szerepekről, gyűlöletről és indítékról sokkal többet árul el, mint magáról a gyilkosságról. A gyilkosság ugyanis nem titok, Mágnás Elza viszont annál titokzatosabb – nőjogi harcos „Jeanne d’Arc” és egyben a szexuális bűn megtestesítője, aki a kor fényűző romlottságának végletekig ellentmondásos alakja.
A film lassan adagolja az információkat: először csak annyit látunk, hogy egy fiatal, félénk és naiv cselédlány, Kató (Döbrösi Laura) cselédnek jelentkezik egy nagypolgári lakásba. A komorna, Rózsi (Gryllus Dorka) először el akarja küldeni, de mintha az egész csak a saját hatalmának fitogtatása lenne, az utolsó pillanatban mégis befogadja. Csak este derül ki, milyen házba került Kató egyenesen az utcáról, ajánlólevél nélkül, ugyanis akkor szolgálja ki először úrnőjét, Mágnás Elzát (Kovács Patrícia), aki a vacsoránál férfiak gyűrűjében ül – közöttük van egy jóképű, fiatal költő, akivel Elza a szeretőjét csalja. A szeretővel csak később találkozunk, de az rögtön kiderül, hogy ő, Max Schmidt (Kulka János) tartja el a nőt, ami ha nem is törvényes, de társadalmilag bevett szokás, nem úgy, mint a költő és a prostituált kapcsolata. Ebből persze kialakul egy szerelmi háromszög, ami ugyan sablonos, de mellette vannak érdekesebb, csak sajnos kevésbé kibontott kapcsolati szálak, mint például Elza és Rózsi viszonya, akik a közös múltjukból visszamaradt harcaikat vívják – ennek tétje lesz a romlatlan Kató, akit mindketten saját oldalukra akarnak állítani.
Pár szóval, egy arckifejezéssel vagy mozdulattal a szereplők bármilyen érzelemre vagy múltbeli sérelemre tudnak utalni, ami egyszerre dicséri a színészeket és a forgatókönyvet. A rendező, Szász Attila és a forgatókönyvíró, Köbli Norbert nem először dolgozott együtt, közös munkájuk A berni követ is, és a Félvilág ugyanazzal a thrillerszerű feszültséggel, ütős párbeszédekkel vezeti a cselekményt az elkerülhetetlen felé. De a lényeg nem az, hogy hová jutunk, hanem hogy hogyan. Mindegyik főszereplőnek megvan a saját homályos háttere, amiről csak annyit tudunk meg, amennyit muszáj, a többi pedig az elejtett mondatfoszlányok után a képzeletünkre van bízva. Ez a homályosság nagyon jól működik, mert bevonja a nézőt, miközben a szereplőket nem határozza meg sziklaszilárdan. Egyikük sem az, aminek elsőre látszik – nem szentek, nem démonok, nem is ártatlanok, nem is haszonlesők, hanem mindezek egyszerre, karakterenként más-más arányban.
Elza például hiába használ ki mindenkit és gázol át bárkin, aki már nem hasznos neki, van egy szimpatikus oldala: egyben harcos nő is, aki az érvényesülésért küzd – ha nincs más módja a kiugrásra, mint a prostitúció, akkor azzal, miközben egy percig sem becsüli le a szakmáját. Végül is akkoriban, a szüfrazsettek korában csak kétféle „önálló” nő létezett, a cseléd és a prostituált (meg persze a színésznő, ami Elza szeretett volna lenni). Ennek a két típusnak az alávetettségét és bizonyos értelemben mégis szabadságát mutatja be a film: a cseléd eltartja magát, de közben másokat szolgál, a prostituált pedig önmagán kívül senkit sem szolgál, de mások tartják el. Elza hasonló, mint Jeanne d’Arc – nem véletlen, hogy egy róla szóló filmhez akar pénzt szerezni Maxtól. Max ugyan mellékszereplő, de fontos a jelenléte, mert a korabeli polgárt és egy kis áthallással a mai üzletembert jeleníti meg, aki mindent befektetésben és nyereségben mér. A szeretőjétől sem szerelmet vár, hanem hűséget: a rá fordított pénz kamatozását.
Jeanne d’Arc motívuma végigkíséri a filmet. Elza azonosulni akar a harcos nő képével, és amikor kiharcolja Maxtól a pénzt, akkor a csatát is megnyeri vele szemben. Másrészt korábban Max kimondja azt, amit a film egyébként is sugall – hogy a fiatal, szűzies Kató sokkal jobb Jeanne d’Arc lenne. A motívum végül a női háromszög utolsó csúcsában is visszaköszön. Rózsi egy nagyon konkrét, filmtörténeti képutalással idézi fel az ítéletre váró Jeanne szenvedő arcát – szinte pontosan úgy néz ki, mint az 1928-as némafilm, a Jeanne d’Arc szenvedéseinek főszereplője. Amikor tehát egy készülő némafilmre történik utalás a Félvilágban, magunk elé képzelhetünk egy valós filmet, amit az ártatlanság, bűnösség és bűnhődés kérdésén keresztül vonatkoztat a film saját magára.
A másik motívum, amit felfedeztem, az Édes Anna hatása. Kató pontosan olyan, amilyennek Édes Annát képzeltem, és ebben szándékoltságot sejtek: alázatos, romlatlan, mindig lesüti a szemét és túl tisztességes. Mégis élvezi a bordélyban átmulatott estét, talán nem csak Elza befolyása miatt, hanem mert az ártatlanság is csak felszín, ami mögött bármi lehet (a film végére lesznek sejtéseink is). Ez a motívum sem csak az egyik női szereplőre vonatkozik: végül Rózsiból válik elnyomott és megalázott szolga, aki nem elégszik meg a helyzetével és a bánásmóddal. A prostituált és komornája közötti ellentét a karakterükben és a megjelenésükben is éles. Gyerekkori barátnők voltak, de most olyanok, mint két végpont: a világos, légies ruhákban illegő Elza a gyönyörrel körülvett gátlástalanság, a sötét, puritán Rózsi pedig templomba jár, és minden élvezetet kerül, legalábbis látszólag.
A jelmezek és a díszlet nem csak a két nő közötti ellentétet erősíti meg, hanem átélhetővé, szó szerint és átvitt értelemben is gazdaggá teszi a film világát. Aki szereti a kosztümös filmeket és a korhű ruhákat, annak ilyen szempontból is élmény lesz a Félvilág. El tudom képzelni, hogy a közelről mutatott sok kristálypoharat és antik porcelánkészletet, a bútorokat és kézi szőtteseket egyenként szerezték be idős dámáktól, annyira körüllengi a hamisítatlan huszadik század eleji hangulat ezt a hátteret, amit a díszletezés nyúlt. Szinte karnyújtásnyira kerül tőlünk a budapesti polgárvilág, ahol a pénz, az elegancia és a csillogás a tisztesség álcája mögé próbál bújni, a nők kitörési lehetősége pedig még mindig csak a prostitúcióban vagy jobb esetben a színészetben van. A szexualitás pedig hatalmi harc – és végre egy film, ami jól bánik ezzel a témával. Minden szexjelenetnek helye és értelme van a történet szempontjából. Ebben a világban a gonosz egyszerre vonzó, a jó pedig egyszerre taszító, így mindkettő csak nézőpont kérdése – a veszélyes és gátlástalan Elzát végül sikerült megszeretnem.
Szerző
-
Korábbi szerkesztő
Az internet, főleg a Youtube világának kóborlója, macska a holdon, valamint a lélek sötét oldalának kutatója.
Trackback/Pingback