Oldal kiválasztása

A Tokiói hajsza egy kis kitekintés a Halálos iramban-filmek történetében. Persze így is fontos mérföldkő, mert új szereplő mellett kapunk sok-sok nagyon új autós akciót, no meg persze nagyon király verdákat is.

tokyodrift1

Sean (Lucas Black) Tokióba költözik az apjához, miután a balhéit az anyja már nem tudja kezelni. Persze Japánban sokkal szigorúbb az élet, mint otthon, így aztán már első nap tesz róla, hogy ne akarják befogadni – pedig gaijin lévén így is nehéz dolga van. Kiszúrja magának a suli legjobb csaját – aki természetesen foglalt –, problémái vannak az öltözködési szabályokkalés úgy istenigazából nem is nagyon erőlteti meg magát, hogy elfogadják. Ennek ellenére mégis barátra talál Twinkie személyében, aki hozzá hasonlóan gaijin – és nem mellesleg Hulkos autója van. Új haverja oldalán aztán Sean hamarosan újra az autóversenyzésben találja magát, itt azonban nem a gyorsulás a dörgés, hanem a drift. Első próbálkozásával mindössze leégetnie sikerül magát és összetörnie egy jóakarója, Han (Sung Kang) autóját.

tokyodrift3

Persze Sean nem az a fajta srác, aki engedi, hogy egy autóverseny kifogjon rajta, úgyhogy beleveti magát a gyakorlásba és lassanként mégis talál barátokat. Ezt azonban Clay, a helyi vagány nem igazán nézi jó szemmel, főleg azok után, hogy az új srác pont az ő barátnőjét nézte ki magának. Szóval szegény srác már megint egy balhé közepén találja magát – bár azt nem mondhatnánk, hogy nem is kereste.

tokyodrift2

Nem a legjobban sikerült darab a sorozatban, ennek ellenére én alapvetően nagyon szeretem, mert egy kicsit felkavarta az állóvizet. Ettől függetlenül nem felejthetek el néhány szarvas hibát. Első körben fontos megjegyeznem, hogy Lucas Blackről én sokmindent elhiszek, de azt, hogy gimnáziumba jár, azt nem. Ezt persze még néhány másik szereplőről is elmondhatnám, ami elég gáz, hiszen így kissé hitelét veszti az egész történet. A másik óriási probléma az, hogy aki először nézi a filmeket, annak igencsak bezavarhatja az időrendet, ugyanis ez a film jó nagyot ugrik az időben – majd a következő ebből a jövőből visszaugrik. Ez könnyen összezavarhat egy első nézőt.

Az autók szokás szerint nagyon királyak, külön imádtam Twinkie-ét – és nem csak azért, mert nagy rajongója vagyok Hulknak –, mert az övé jócskán elüt a megszokott járgányoktól, amiket versenyezni látunk ezekben a filmekben. Persze a többi se kutya, de ez talán nem is volt kérdés. A drifteket mondjuk még lehetett volna turbózni kicsit, mert én ennél komolyabbakat is láttam már – ráadásul kaszkadőröktől, szóval nem mondhatjuk, hogy nincs, aki megcsinálná.

tokyodrift4

Minden szimpátiám ellenére meg kell hagyni, tényleg nem a legjobban sikerült darab. Ettől függetlenül legalább egyszer érdemes – sőt, a sztori miatt kell – megnézni, aztán mindenki döntse el maga, hogy szereti-e, vagy sem.

Szerző

Ixi
Alapító és szerkesztő

Főállású gonoszkodó sárkányboszorkány, egyben egyetemista tündérlány. Szeretem a fantasyt, a horrort és a pc játékokat. Őzike forever!