A szuperhősös témákat minden korban és minden médiumban ellehet adni a közönségnek, és ez alól az animék sem kivételek: bár most kétségtelenül a One Punch Man viszi a prímet, illik megemlékezni az elődökről, mint például mai alanyunkról, a Tiger&Bunny-ról.
Sternbild városa már nevében is eléggé kirívó és akkor azt még hozzá sem vettük, hogy hét hős őrzi a lakók álmait, és persze ők a legfőbb „celebek” is. Ez mind szép és jó lenne, ám egy nap feltűnik egy nyolcadik hős, és ez még nem is lenne önmagába baj, de az emberfeletti képessége szakaszott ugyanaz, mint a veterán hősnek, Wild Tigernek (valódi nevén Kotetsu T. Kaburagi) és rövid időn belül már egy párost alkotva lépnek fel a rosszak ellen – hol több, hol kevesebb sikerrel. Ugyanis eme két macsó férfiúnak a jelleme olyan szinten eltérő, hogy az kötelezően szükségszerű.
De persze a rosszarcúak sem tétlenkednek: van itt a sötétben rejtőzködő összeesküvés, régi sérelmekért követelt jogos vagy kevésbé jogos revans kísérlet, és még sorolhatnám. Egy a lényeg, nem lehet unatkozni, miközben ezt a sorozatot nézed.
Eleve már a főhős páros, Barnaby és Kotetsu megérnek egy külön imát, ahogyan folyamatosan szívatják egymást (főleg a sorozat elején), de mégis egy ütős kis duó, akik bárkiből képesek kockacukrot hajtogatni – már ha öt percen belül képesek leverni az illetőt. Emellett rajtuk látni azt, hogy egy hősnél nem csak az számít, hogy milyen ereje van és miket visz véghez, hanem hogy hogyan és az milyen hatással van az emberekre. Mert lássuk be, egy népszerűtlen, rossz személyiségű és feltehetően annyira nem impozáns kinézettel rendelkező hőst sokkal kevesebben szeretnek, mint egy földre szállt angyal kinézetű, lovagias jellemű megváltót.
És bizonyos szinten ez a Tiger&Bunny-ban is észrevehető: Kotetsu hiába veterán hős, a modora nem mindig megfelelő, a technikái „elavultak” és ezen nem nagyon hajlandó változtatni. Vele szemben ott van új hús Barnaby, akiért minden nő szíve kiesik helyéről – de benne is jobbára csak ezt látják meg, nem a valós embert, aki a maszk mögött megbújik.
Ha már maszkok és hősök: jó volt azt látni, hogy nemcsak a két főhősre fordítottak a kelleténél több ötletességet, hanem a többi hat hős is eléggé szimpatikusra sikeredett, legyen az az alakváltó Origami Cyclone vagy a jeges lady Blue Rose. Nekem is csak annyi kukacoskodásom lenne ezzel a sorozattal kapcsolatban az, hogy a NEXT-ek (a képességek), sajnos már túlzottan is sablonosak (jég és tűzmanipuláció, fizikai erő), és bár grafikai kidolgozásuk is a harci jelenetek is látványosak, de ezt a tényt ezek sem tudják elfeledtetni.
Aki szereti a One Punch Mant, de még nem volt szerencséje a Tiger&Bunny-hoz, annak mindenképpen tudom ajánlani, hogy alaposan nyálazza át ezt a szériát. Humoros, ha kell drámai, de mint minden ilyen sorozat, ez is kimond egy örökérvényű tényt: a hősök is csak emberek, és az ember nem tökéletes.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
Trackback/Pingback