Ha megfogott a bolond Isten és Szent fegyverének kalandjai, nem hagyhatod ki a második évadot sem!
Yatonak és Yukinének ezúttal sem lehet nyugta főleg, hogy egy árnyékban bujkáló ellenség üti fel a fejét, aki nem közvetlen őket szemeli ki, hanem a háború gyönyörű Istennőjét Bishamontent. Veeeank ismét át kell élnie mindazt, amit sok – sok évvel ezelőtt, és ezúttal is Yato az, aki megmenti őt a haláltól. Mindenközben Hiyorit és Kazumát elrabolja és fogva tartja ez a rejtélyes bajkeverő, ezzel kockáztatva, hogy Hiyori örökre a szellemvilágban marad. Az évad második felében pedig megismerkedhetünk még több Istennel, közülük is egy nagyon fontossal Ebisuval, akinek célja, hogy megszelídítse a démonokat egy különleges eszközzel, amivel neveket adhat nekik, ezáltal a mesterükké válhat. Ám a folyamat nem túl egészséges, illetve nem épp legális, ezért a mennyek közössége voltaképp elrendeli a kivégzését, amit Yato és kis csapata természetesen nem nézhet jó szemmel. A végeredmény pedig egy szívszorító és drámai lezárás.
Az első Bishamonos arc szépnek szép, csak picit erőltetett, már ha Veena szenvedését nézzük, ám itt bontakozik ki mindaz, ami az első évadból kimaradt, hiszen ott csak egy részét ismerhettük meg a történetének, és hogy hogyan pusztult el az első klánja. Azért éreztem erőltetettnek, mert igazából ugyan az történik, csak most a végén jól alakulnak a dolgok. Miközben máshogy nem is lehetett volna jobban megcsinálni. Egyrészt azért, mert ilyen az élet, hogyha hagyjuk újra és újra szinte pontosan ugyan azokat a hibákat követjük el, még akkor is, ha látjuk, mi lesz a dologból, valahogy csak engedjük megtörténni. Az ironikus pedig az, hogy ez egy igazán emberi tulajdonság, itt viszont Istenekről van szó, akik ugyan olyan gyarlók, mint az emberek, és ettől szép és megfogó az egész sorozat. Veena fájdalma pedig magával ragadó, az pedig csak tetézi a dolgot, hogy érzi fegyverei félelmeit, tudja mikor halnak meg és ettől ő is gyengül, ez hangsúlyozza ki az ő, és fegyverei közi viszony fontosságát. Yato itt végül is a megmentő szerepét tölti be, és jól végzi a dolgát. A legkiakasztóbb jelenet az évad ebben a felében, mikor azt hisszük Yukine meghal, de természetesen túléli, és áldott fegyverré válik, nem is hiába. Az arc legmeghatóbb jelenete pedig kizárólagosan az, amikor Hyori szentélyt készít Yatonak, nem lehet kibírni sírás nélkül.
Egy momentumot még kiemelnék, az pedig nem más, mint mikor Yukinénak lesz egy barátja, aki Bishamon fegyvere, de az úrnője nagyon elhanyagolja. Egy fiatal fiú, aki fákat gyógyít szabadidejében. Hamar összebarátkoznak és Yukinénak ő lesz az első igazi barátja Yaton kívül, s mikor elveszti, ismét látjuk Yukine fájdalmát, akárcsak az előző évadban és még mindig hihetetlenül őszinte, elképesztően emberi. A fő gonoszt meg akkor és ott meggyűlöljük, és a pokolba kívánjuk.
Az évad második fele talán még érdekesebb. Ebisu, egy olyan Isten, akinek meg se kottyan, ha egyszer egyszer meghal, úgyis reinkarnálódik, és teszi tovább a dolgát. Kísérletezik, hogyan hajthatná igába a démonokat és talál rá megoldást, ám emiatt ismét kénytelen a jelenlegi életét kockáztatni. A pokolba kell, hogy menjen, ahol az alvilág úrnője Izanami rendelkezik azzal a fegyverrel, amivel Ebisu elérhetné a célját, csakhogy cserébe azt kívánja, hogy valaki maradjon ott vele. Yato pedig feladatul kapja az apjától, hogy a Norával együtt hozzák ki onnan Ebisut, így végül majdnem hogy Yato kerül bajba, és marad lent az alvilágban örökre.
Kezdjük azzal, hogy ezt a Norából most már elegem van. Nem elég, hogy idegesítő ráadásul, el is tereli Yatot a helyes útról. Azonban ennek köszönhető, hogy végül a történet oda csúcsosodik ki ahova. Hihetetlen dráma megy végbe Yato és Ebisu között, végül pedig olyan barátság alakul ki köztük, ami páratlan, és igazán megható. Nem lövöm le a végét, de higgyétek el, hogy csodaszép. Emlékeztet bennünket ara, hogy az életünket meg kell becsülni még, ha lesz talán következő, azoknak kell lennünk akik most vagyunk, és azokat az álmokat és érzéseket kell megvalósítanunk amiket most érzünk és akarunk.
Hozzátoldanám, hogy a kis szerelmi szálunk is jól alakul. Hiyori és Yato egyre jobban egymásba fonódnak annak ellenére, hogy Yato egy kicsit eltűnik, és valaki más is megkörnyékezi Hiyorit, de biztos vagyok benne, hogy Yato nem fogja átengedni a lányt senkinek. Az is igazán érdekes, ahogyan kibontakozik előttünk Yato múltja, például megtudjuk az igazi nevét, ami még több és több kérdést vet fel.
Ahogy az elsőben úgy itt is megvannak humoros jelenetek a komolyak mellett, de talán most az utóbbiak vabank túlsúlyban a történések folyása miatt. Ettől független a szereplők még mindig imádni valóak, viccesek, megnyerőek, nagyon színesek és érdekesek, mindenki tartogat valami meglepetést. A fő gonoszok nem a legerősebbek, de komoly fenyegetést jelentenek, főleg az, akit csak Yato apjaként emlegetnek. A legfurcsább, akivel megküzdöttek, azok a mennyek, és annak fegyvere. Azért elég nagyot pislogtam, amikor Yukinek két kardsuhintása át vágott egy akkora fegyvert. Értem én hogy rendfenntartó szerv, de akkor sem lehet csak úgy a semmiből halálra ítélni valakit, remélem, rendet tesznek odafönt.
Összegzésképp, a Noragami Aragoto ismét lehengerelt. Érzelmes, tanulságos, és megint a képernyőt rángattam, minden rész végén, és kapartam a falat egy hétig. Az openiget és endinget rongyosra hallgattam, az animáció fantasztikus, a harcjelenetek csodásan vannak koreografálva. Szóval, ahogy az első évad, úgy a második is kötelező darab, mert minden egyes résszel jobban beleszeretek ebbe,a csodás történetbe és hangulatba. Egy jó tanács a végére: Az utolsó rész utolsó pár másodpercét kötelező megnézni, mert ott a lényeg, ott a fordulat, a csavar, pedig egy büdös szót nem mondanak. Csak elsétál valaki… és otthagy minket majd két évig ezzel a tudattal, amíg kijön a harmadik évad.
Szerző
- Korábbi szerkesztő
