A fekete ötven árnyalata (2016)

Nem hittem, hogy ezt le fogom írni, de ez a paródia valahogy messze alulmúlja az eredetijét. Ez persze nem lenne meglepő, ha egy JÓ filmet múlna alul, ami balszerencséjére jól parodizálható, de ez a khm… cellulóz-kutyagumi nem büszkélkedhet ezzel a mentséggel. A legnagyobb vonzereje természetesen nyilván az, hogy egy olyan, heves indulatokat – és ennélfogva eltökélt közutálatot – kiváltó film paródiája, mint A szürke ötven árnyalata, így eléggé biztosra vehették az alkotók, hogy csőstül fognak tódulni a moziba a feszültség levezetésre vágyók, akik elégtételként nyugtázzák, hogy végre az a mocskos szürke megkapj a magáét. Nos… le kell lombozzam az érdeklődőket, mert ha az eredeti a hányinger ötven árnyalata, akkor A fekete ötven árnyalata a hányás maga.

Mielőtt azonban elragadtatnám magam saját feszültségem papíralapú levezetése közben, pár szót szólnék a történetről. Mivel ez a film ugyebár, A szürke ötven árnyalatának paródiája, többé-kevésbé követi annak cselekményszerkezetét és átveszi a karaktereit. Így aztán adott egy túljátszottan naiv és hellyel-közzel ostobának nevezhető lány, Hannah (Kali Hawk), és egy hellyel-közzel szexinek és rejtelmesnek nevezhető fiatal milliárdosféleség, Christian Black (Marlon Wayans), akik megismerkednek, mikor Hannah lakótársa, Claire (Jane Seymour) lebetegszik, és ezért Hannah kénytelen a helyébe lépni, mint újságíró, hogy interjút készítsen Mr. Black-kel. Eleinte Hannah és Christian viszonya meglehetősen kínos, de – valamely, még az eredetinél is érthetetlenebb oknál fogva –, mégis randizni kezdenek, és innentől fogva a történetnek teljesen elmegy a maradék esze is.

A karakterek, amelyek két igen üres és jellegtelen kagylóhéjon alapulnak, nem is töltik meg ezeket a kagylóhéjakat semmivel, és mondanám, hogy de legalább az ő nihilük szórakoztató, de az esetek többségében inkább kínos, eltekintve attól a néhány kritikai értékű reakciótól, amit úgy többé-kevésbé az eredeti film szereplőitől vártunk volna el, például, hogy Anastasia csak egyszer akarja átvenni a dominanciát. Ezt Hannah meg is teszi, így Hannah reakciói számomra egy kevéssel hitelesebbnek tűnnek, de ez ízlés dolga.

Ami azonban a humort illeti, ami egy paródia lényege kellene, hogy legyen, az kritikán aluli. A poénok 90%-a szexista, rasszista, megalázó vagy altáji, ettől pedig szinte képtelenség egy valóban jóízűt nevetni a filmen anélkül, hogy ne érezné magát kőkorszaki módon primitívnek a néző, mert valljuk be, míg az altáji humor csak éretlen és minden kreativitást nélkülöző formája a humornak az első három könnyen kifogásolható és nem kevés esetben sértő. Ennek következtében nagyjából a film tizedik percében kértem bocsánatot ezért az alkotásért a társamtól, és körülbelül a harmincadikban vontam le azt a következtetést, hogy a színészek helyében én a gázsimat egy arcműtétre költeném, mert ez után a film után biztos, hogy nem lenne képem vállalni a fejem nyilvánosan. Ettől függetlenül van benne úgy öt-hat valóban pazar poén, csak sajnos azok nagy részét már a trailerben lelövik, a többi pedig túlságosan primitív vagy bántó.

Mindent összevetve ez a filmnek csak erős jóindulattal nevezhető borzalom nem éri meg sem az időt, sem a pénzt. Egyik sem visszaszerezhető, ugyanis. Akit mégis érdekel, nézze meg a trailert, nagyjából annyit ér meg ez a film.

Szerző

SzÁgi

Szerkesztő

“Ha az elme gondolatokra éhes, legyenek éles fogai” – mondja Volys a sárkány a Bamarre hercegnőiben.

Korábbi cikkek

• Film2021-12-0410 vidám film déli depresszió ellen
• Akciófilm2021-08-24Lőpor turmix (2021)
• Évadértékelő2021-08-08Lucifer az Újvilágban – 5. évad kritika
• Dráma sorozat2021-06-10Lucifer 1. évad – évadértékelő