Mint a filmeknél, az anime sorozatoknál is bajba vagyok azzal, ha egy játékadaptációt kell néznem. Hiszen vannak jók (Danganronpa) és a fétisgyárak (Diabolic Lovers, Kamigami no Asobi), ám mai alkotásunknál rájöttem, hogy van egy harmadik osztály is: az, ami semmit nem tesz le újdonságban az asztalra, minden tekintetben átlagos, mégis ott van benne az a szikra, ami miatt leülsz és végignézed – na, ilyen a Shingeki no Bahamut: Genesis.
A (mostanában megszűnt) Rage of Bahamut nevű játékról lett mintázva az anime, így természetesen a története is egyszerű, mint a faék: több ezer évvel a lényegi cselekmény előtt az istenek és a démonok közös erővel elzárták a legrettegettebb lényt, Bahamutot és a kulcsot a mennyben őrizték egészen addig, míg egy démonlány, Amira el nem lopta azt. A Michael által ejtett seb miatt azonban a földre hullott, és összetalálkozik Favaro Leone-val, a fejvadásszal, akit egy átok miatt sikerül rávennie arra, hogy elvigye egy városba, ahol feltehetően az anyja él. Ám az út hosszú és nehéz, főleg, hogy a földön/alatta és persze fölötte is mindenki a lányt akarja megkaparintani.
Álláspontom szerint nehezebb egy TCG (és ide most nem a Yugioh-t és társait értem )játékból anime adaptációt készíteni, mint egy hagyományos játékból, így megértem az olykor igencsak kitülemkedő hibákat – átnézni nem fogok rajtuk, de azért megértem. Eleve, mivel nem egy olyan nagyon hosszú anime, így nem tudták az összes szereplőt beletenni, de főbbek a fontosabbak – már amikor.
Karakterek terén is eléggé felemás a Bahamut: vannak az elmehuszárok, akiktől a falat kaparod, de ha kell badassak lesznek (Favaro, Kaisar), az egyértelműen főhősnő Amira kifejezettem szimpatikus jelenség, de nálam a prímet, két olyan személy vitte, akiknek valósággal ordított az arcukról az, hogy ők mindent letojnak. Az egyik ilyen egy zombi nekromanta lány, Rita (mert ki más, ha nem egy nekromanta), a másik meg maga a „Morningstar” Lucifer (aki itt nem maga Satan, hanem egy külön fődémon), aki sajna nem sokat van a színen, de akkor garantált a Takahiro Sakurai általi halál.
A grafika szép, ehhez köthetően a harci jelenetek látványosak és a maguk módján változatosak, fanservice mindkét oldalnak megtalálható, az openin/ending kombóért meg külön jár a rózsacsokor a készítőknek.
De akkor miért is mondom azt, hogy ez az átlagostól éppen hogy csak jobb anime? Mert minden tekintetben ott van az a csúnya kis „de” szócska: a szereplők elmennek, de…a történet jó, de… és még sorolhatnám napestig. Élvezhetőnek élvezhető a Shingeki no Bahamut: Genesis, de semmi többletet nem ad, ami kiemelné őt.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
Trackback/Pingback