Őszintén meggyónva az összes bűnömet, nem is tudom, hogy mi fogott meg abban a kis minisorozatban, ami az Orenchi no furo jijou névre hallgat – mert nem bírom eldönteni azt, hogy mi is fogott meg elsőre. Hiszen van benne egy kis yaoira való utalás, de mégsem lesz az (köszönöm, Magasságos) humoros, és minden misztikuma ellenére olykor eléggé életszagú is – ami néha olyan, mint a halnak a bukéja.
Nos, sorozatunk egy eléggé pörgős, és komolyságot árasztó openinggel indít, de nyugodjatok meg, az Orenchi nagy része humor. Történt egyszer ugyanis, hogy egy fiatal srác, név szerint Tatsumi sétája közben talál egy haldokló sellőt –aki fiú. Miután megmenti Wakasa életét, a szőke szívtipró szó szerint beköltözik Tatsumihoz (pontosabban a fürdőkádba), és ezzel elindul a páratlan páros élete, amit rendre felbolygatnak Wakasa haverjai: Takasu az ezermester polip, Mikuni a nebáncsvirág medúza, valamint a hikikomori tendenciákkal rendelkező csiga,Maki – a sor végén meg ott kullog Tatsumi túlságosan is bátyó imádó húga, Kasumi. Az ő mindennapjaikat tekinthetjük meg, nagyrészt a fürdőszobában.
A hajam szála égnek áll attól, ha yaoi vagy akár csak olyan szerű sorozatot kell néznem, és bár az Orenchi no furo jijou-t is elsődlegesen annak sorolják be, így én gonosz boszorkány leszek és azt mondom, hogy nem az. Ha eltekintünk a kötelező fanservices kliséktől, akkor azt látjuk, ahogyan egy nem mindennapi páros küzdi le a mindennapi akadályokat – főleg Tatsumi, aki a kenyérkereső egyben egyfajta mentora a tőle bár erősebb, idősebb, de az emberi világgal szemben sokkal naivabb Wakasának. Wakasa meg bár aranyos, kedves, bizony sokszor eszembe jutott róla Gourry (Slayers), és nem csak a hosszú, szőke lobonc miatt.
Persze a főszereplők mellett a többi tag is hatalmas arc: Takasu jelenetein, amikor erőt vesznek rajta a polip ösztönök, a térdemet csapkodtam a röhögéstől, Mikuni minden cukormáza ellenére sem egy idegesítő jellem, ellenben mindenkitől megérdemelne egy nagy ölelést – oké, hogy ráz meg minden, de akkor is. Maki eleinte furcsa volt Kenjiro Tsuda orgánumával, de egyszersmind hihetetlenül jól áll ennek a kis zsebtisztítónak. És akkor már csak Kasumi maradt hátra, aki a két első mondatával újraírta nálam a testvéri szeretet jelzőt, de a maga módján őt is lehet szeretni: megérteni nem nagyon, szeretni igen.
Úgy, nagyvonalakban ellehet mondani erről a sorozatról, hogy közel s távol szinte minden remek benne: a grafika, a szinkron (ha a fentebb említetthez még hozzávesszük Umehara Yuichiro-t, Tatsuhisa Suzuki-t vagy Nobunaga Shimazaki-t ) és az openinget is rongyosra lehet hallgatni. Egy bajom a Orenchi no furo jijouval: az, hogy túl rövid, és nincs második évad.
Aki nem szereti a yaoi-szerű sorozatokat, még azoknak is tudom ajánlani, ha nem veszik figyelembe a kisebb „utalásokat”, akkor egy nagyon kafa kis sorozat bontakozik ki a szemünk előtt.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
Trackback/Pingback