Sokat gondolkodtam azon, hogy vajon milyen érzéseket is keltett bennem A Szoba a teljes apátián kívül. Reményt abban, hogy az emberi élet nem csak rossz dolgokból áll, és bizony kiábrándulást is adott egy-két jelenet, ahonnan meg a gondoskodás (vagy inkább annak a hiánya) köszön vissza.
Főhőseink az frissen ötévessé lett Jack (Jacob Tremblay), valamint az ő anyukája (Brie Larson), akik kicsi, ám mégis furcsamód otthonos szobában élik mindennapjaikat. Jack játszik, vagy tévét néz, és mindig együtt van az anyuájával, kivéve amikor Öreg Nick (Sean Bridgers) jön látogatóba, mert akkor Jack a szekrényben kénytelen tölteni az estét. Jack számára a világot jelenti a szoba, ám édesanyja tudja azt a szörnyűséget, amitől idestova öt éve védi fiát: a szoba nem csak véd, hanem zár is. Majd Ma, egy utolsó próbát megtesz azért, hogy kijussanak a világba, ám ehhez Jacknek hatalmas áldozatot kell tennie, ami ugyan sikerrel jár, de ki tudja, hogy mi várja őket odakinn?
Ha valamiben nagyon jó ez a film, az az, hogy hogyan képes bemutatni az emberekben végigmenő dolgokat, ha kell sikolyok és üvöltések, máskor meg a némaság eszközével. Ma (kinek igazi neve Joy) egyszerre egy erős nő (a fia érdekében), ám később láthatjuk, hogy egy összetört lány, aki csak szabadulni akar erről a szűk helyről oda, ahonnan jött – ám később láthajtjuk, hogy végül ő fogadja el nehezebben a szabadságot. Jack, a központi szereplőnk a kettő főhős közül szerintem egy olyan aspektust jelenít meg a nézőknek, akik mi is voltunk egykor: hol csodával, hol félelemmel tekint a világra, de mindent megakar ismerni. Korához képest nagyon is bátor, de végig megmarad anyuci pici fia.
És ez a legszebb az egészben. Az a különleges anya-fiú (vagy nagy általánosságban szülő-gyerek) kapocs, ami összeköti őket. A szeretet feltétlen és abszolút Jack és Joy között, és mindketten a világot jelentik a másiknak: Jack számára az anyja a védelem és a szeretet, Joy számára a fia meg jelenti azt a személyt, aki reményt és erőt ad neki ahhoz, hogy holnap is felkeljen és végigcsináljon mindent – Jack az egyetlen személy az életében, aki nem hagyta el. És bár, a fiú eredetében gondolhatnánk arra, hogy a rossz dolgokra is emlékezteti Joyt, de ő ezen képes túllépni a fia iránt érzett szeretet miatt.
De nem csak belőlük áll a világ: a már fentebb említett Öreg Nick egy igazi görény: egy elkorcsosult, de sajnos nagyon is valós alakot formáz meg nekünk Sean Bridgers, aki olyan szinten mániákus, hogy amit a sajátjának érez, ahhoz bármi áron ragaszkodik, ennek ellenére nem képes megjegyezni valakiről, hogy fiú-e vagy lány? (ennek a mondatnak a film ismeretében lesz majd több értelme) És, bár Joy szülei, valamint anyjának új párja is elviekben a jó oldalt képviselik, ők sem tudják feldolozni azt, hogy mi történt a lányukkal – sőt, Joy apja, Robert (William H. Macy) rá sem tud nézni Jackre.
Igen, bár azok szenvednek a legtöbbet, akikkel hasonló eset történik, mint Joy-al, azért az áldozat, közvetlen környezetének is idő kell, mire újra talpra állnak, és képesek túltenni magukat a drámán.És most lehet, hogy én fogok gonosznak tűnni, de egy számomra negatív dolgot megemlítenék a filmből (valamennyi spoiler): ugye Joy felhasználja Jacket arra, hogy kijussanak a szobából, ám annyi buktató lehetőség volt abban a tervben, hogy Jack mondhatni csak szerencsés volt abban, hogy végül megfelelő emberekhez jutott el.
Minden kis szőrszálhasogatásom ellenére megtudom érteni, hogy ez a film miért kapott több Oscar- jelölést is: drámai, kis mértékben humoros, és minden tekintetben tanulságos.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
Trackback/Pingback