Egyvalamit teljes bizonyossággal ki tudok jelenteni ezzel a szezonnal kapcsolatban: az összes közül ennek van a legszemetebb, legtraumatikusabb vége.
Bár kapcsolatuk továbbra is feszült, Derek és Meredith próbálják megmenteni házasságukat – sikeresen –, azonban továbbra is árnyékot vet rájuk, hogy a gyámhatóság elvette tőlük Zolát. Alex – jogosan – magát okolja ezért a helyzetért, és bűntudata miatt a határokat is kész feszegetni, hogy rendbe hozza hibáit. És bár először úgy tűnik, ezzel csak ront a helyzeten, végül csak sikerül elérnie célját, és ráveszi a gyámügyet, hogy adják vissza a kislány Meredith-éknek.
Cristina – a sorozat folyamán immár másodszorra – váratlanul teherbe esik, és tudva, hogy az anyaságot nem neki találták ki, az abortusz mellett dönt, ezzel azonban konfliktust szít maga és Owen közt, aki viszont szeretne gyereket. És bár először Meredith segítségével sikerül kibékülniük, hosszú távon kiderül, hogy az eset mélyebb sebet hagyott Owenen, mint a férfi azt láttatni engedi – és bár Cristinával szakember segítségét is kérik, fájdalma végül odáig vezet, hogy megcsalja Cristinát, teljesen összetörve ezzel a nőt.
Jackson, megérezve, hogy Lexie még mindig Markot szereti, és ezért szakít a nővel – csakhogy Mark közben továbblépett, és most egy másik kórházban dolgozó szemsebésszel randizik, akivel kezd egyre komolyabbá válni a dolog. A helyzetet még tovább bonyolítja, hogy időközben Mark és Jackson, a két plasztikai sebész, a mester és tanítványa, szinte elválaszthatatlan lett.
Mikor Ben visszatér, Bailey döntéshelyzetbe kerül, és végül úgy dönt, szakít Eli-jal, és ismét megpróbálja Bennel, bár mikor a férfi komolyabbra próbálja fordítani a dolgot, Baileynek kétségei támadnak. Mindeközben a háttérben Adele állapota rohamosan romlik, ami arra kényszeríti Richardot, hogy otthonba adja feleségét, bár kezdetben még makacsul tagadja, hogy erre szükség lenne. Ám boldog dolgok is történnek az egykori főnök életében: egyre közelebb kerül Catherine Averyhez, Jackson anyjához, akivel idővel fenntartásai ellenére románcba kavarodik.
Teddy végtelenül élvezi a házaséletet és fülig szerelmes Henrybe, azonban mikor a férfi bejelenti, hogy orvosnak akar tanulni, az idill megtörik. Ám Teddynek már nem adódik lehetősége lebeszélnie erről a férfit: Henry betegsége kiújul, vért kezd hányni, és haladéktalanul kórházba kell szállítani.
Mindez a midseason finálé keretein belül történik, ami, az évadfináléhoz méltóan brutális: míg Teddy egy másik üggyel van elfoglalva, Henryt Cristina operálja, anélkül, hogy tudná, ki fekszik az asztalon – arról csak akkor szerez tudomást, amikor Henry meghal műtét közben. Mindeközben Alex és Meredith – aki utóbbi éppen attól tart, hogy sosem fogja már visszakapni Zolát – egy közeli kis kórházba megy egy légzési problémákkal küzdő újszülöttért, de visszafele úton a mentőautó lerobban egy kanyarban, egy autó pedig beléjük rohan. A második járműben egy család utazik – szülők, három gyerek, nagymama –, akik közül csak a gyerekek élik túl a balesetet.
A szezon második fele leginkább a rezidensek végső, szakorvosi vizsgájára, és az azt követő jövőre fókuszál: Meredith-ék körbeutazzák az országot, különböző állásinterjúkra járva, miközben mindannyian azon stresszelnek, hogy átmenjenek magán a vizsgán. Magával a vizsgával két epizód is foglalkozik, de maradjunk csak annyiban, és maradjunk csak annyiban, hogy senkinek sem sikerül túl fényesen.
Meredith elkap valami vírust Zolától, és folyamatosan hány, a vizsga közben is. Cristina lealázza a vizsgáztatóját, és gyakorlatilag őskövületnek nevezi. Jackson a vizsga reggelén tudja meg, hogy anyja és Webber viszonyt folytat, ráadásul anyja a szomszéd szobában vizsgáztat, amiből mindent hall. Alex elkésik a vizsgáról, mivel visszautazik Seattle-be, hogy egy koraszülött betegének anyjával legyen, amikor lekapcsolják a gépekről a kisfiút. April pedig annyira bestresszel, hogy minden józan eszét sutba vágva lefekszik Jacksonnal, ami kész identitásválságot idéz elő nála. Az öt rezidensből pedig mindössze csak négy megy át a vizsgán…
Ám csak ezután jön a feketeleves: a szezon utolsó előtti részében az orvosok – Derek, Meredith, Cristina, Mark, Lexie, és egy hirtelen csere nyomán Arizona – Boise-ba utaznak egy kisrepülőn, hogy ott segédkezzenek egy sziámi ikerpár szétválasztásában, csakhogy útközben a gépük lezuhan egy erdőben, amiben többen súlyosan megsebesülnek, és van, aki meg is hal. Az évadzáró részben azzal foglalkozik, hogyan küzdenek a túlélésért az orvosok a vadonban, részben pedig azzal, hogy távollétükben mi történik Seattle-ben.
Bár a nyolcadik évad több könnyed, kellemes pillanattal szolgál – Zola visszatérése, Bailey és Ben egymásra találása, több nagyon szép végkimenetelű eset –, nem is kétséges, hogy ezzel egy időben számos, rettentő traumatikus esemény fémjelzi – rögtön a szezon elején egy férjnek amputálnia kell felesége lábát, a midseason fináléban meghal Henry, és egy hatalmas családi tragédiát is végig kell néznünk, a szezon végén pedig ott van a repülőgép-szerencsétlenség. És persze, hogy a magyar adás ezzel a szezonnal zárult, mert miért is ne kínozzuk a nézőket?
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.