Oldal kiválasztása

secondchance1

Nehezemre esik ezt mondani, de a Foxnak sikerült összehoznia egy egész jó sorozatot.

Otto Goodwin (Adhir Kalyan) valódi zseni, azonban szinte képtelen kommunikálni a külvilággal – olyannyira, hogy kilencéves koráig csakis ikernővérével, Maryvel (Dilshad Vadsaria) beszélt az általa kitalált nyelven, amit csak a lánynak tanított meg. Felnőve ők ketten több milliárd dolláros céget építettek fel – Otto szolgáltatja a találmányokat, míg Mary vezeti a céget. Csakhogy Mary rákos és haldoklik, Otto viszont képtelen lenne élni nélküle, ezért mindent megtesz, hogy megmentse húgát – kifejleszt hát egy módszert, amivel képes élőlényeket visszahozni a halálból, terve pedig az, hogy ezt a módszert emberi alanyon kipróbálva megfigyeli, hogyan viselkednek a sejtek, és ezt felhasználva készíti el húga számára a gyógymódot. Azonban ennek az alanynak különleges genetikai kódolással kell rendelkeznie, hogy a módszer működjön – ám Otto megtalálja a tökéletes alany Jimmy Pritchard személyébe.

secondchance5

Jimmy (Philip Baker Hall) egy hetvenöt éves, kegyvesztett egykori sheriff, akit több mint tíz éve bizonyíték meghamisítása miatt rúgtak ki. Azóta teljesen lecsúszott, klasszikus vulgáris szeszkazán és szoknyapecér lett, ami családjával való kapcsolatára is rányomja bélyegét: FBI ügynök fia, Duval (Tim DeKay) szégyelli őt, lánya Helen (Amanda Detmer) megveti őt; a család egyetlen tagja, aki szimpátiát mutat irányába, az unokája, Gracie (Ciara Bravo). Azonban egy este felfedezi, hogy valakik betörtek fia otthonába, és iratokat próbálnak lopni tőle. A tolvajok észreveszik a férfit, és, mivel nem hagyhatnak szemtanúkat, megölik őt, öngyilkosságnak álcázva az esetet. Amikor azonban Otto procedúrája után Jimmy visszatér az életbe – ráadásul megfiatalodva (Robert Kazinsky) –, eldönti, hogy utánajár annak, kik és mit akartak fiától.

Az alapfelállás már rögtön két szinten érdekes: először is ott van Otto és Mary kapcsolata, amivel engem már megvettek. Bár ezt így nem mondják ki, de elég egyértelmű, hogy Otto autista, amit több jelenet is gyönyörűen alátámaszt: Otto csakis Maryvel és Arthurral, a testvérpár mesterséges intelligenciájával kommunikál (mert milyen rendes kvázi–sci-fi létezhetne egy valamirevaló AI nélkül?), morális érzéke elfordul a társadalom által elfogadott standardtól (hullát lopni szabad, ha azért teszi, hogy megmentse a húgát), amikor pedig éppen nem találmányain dolgozik, akkor szó szerint a múltban él – holografikusan újrateremti gyerekkori szobáját. Mary vele ellentétben sokkal egészségesebben áll a külvilághoz, remekül kommunikál, vezeti a céget, és még Ottót is rendezi, viszont néha fejet hajt bátyja őrült ötletei előtt.

secondchance4

Aztán persze ott van Jimmy, aki esetében a legnagyobb kérdés, hogy képes lesz-e kihasznál a kapott második esélyt. Mert azt azért tisztázzuk, hogy a pasi összes negatív tulajdonsága megmaradt a regenerációt követően: első dolga, miután felébred és gyakorlatilag elszökik a Goodwin testvérektől, hogy elmegy bulizni. Élvezi, hogy a nők ismét vonzónak találják, elmegy bulizni, aztán pénzt lop egy drogdílertől, hogy piát vehessen annak a nőnek – prostinak –, majd megdöntse őt, miután utolsó találkozásukkor túl öreg volt ahhoz, hogy bármit is tegyen vele. Ezzel egy időben azonban a zsaruösztönei is működnek, és nyomozni is kezd, hogy kiderítse, kik törtek be fiához – mindezt persze úgy, hogy Duvalnak fogalma sincs róla, ki lehet ez a rejtélyes férfi, akinek hirtelen az a fixaideája, hogy segítsen neki (ám mivel valahogy ismerősnek találja, felmerül benne, hogy talán apja egy félrelépéséből származó féltestvére lehet).

Szóval a pilot kifejezetten tetszett, főleg az érdekes karakterek és az alapszituáció miatt, azonban egy kis kétségem van a sorozattal kapcsolatban: hogyan tovább? Bár már kijött a második epizód, azt még nem láttam, ezért nem tudom, pontosan milyen irányba is akarják az alkotók továbbvinni a sztorit, mivel Jimmy tulajdonképpen azt már az első részben megoldja, hogy kik is törtek be a fiához. Bár annyi biztos, hogy a „miértet” még lehet fokozni, valamint még az sem egészen tisztázott, hogy vajon Jimmy tényleg bizonyítékot hamisított-e – és ha igen, akkor miért –, vagy csak rákenték az ügyet. Szóval azért van itt még megválaszolatlan kérdés.

secondchance2

Szóval igen – jól indul a Second Chance, érdekes kapcsolatrendszerrel és antihős főszereplővel. Mindezek után pedig igazán remélem, hogy a széria nem fog (sokat) veszíteni a lendületéből hosszú távon.

Szerző

Orlissa
Alapító és főszerkesztő-helyettes

A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.