Oldal kiválasztása

A Halálos Iramban első része után joggal kérdezi a néző, hogy mi mindent akarhatnánk még? Nos, a dögös pasikból, jó csajokból és tuningolt autókból sosem elég. Ezzel el is érkeztünk a Halálosabb iramhoz, ami ezúttal már egészen más vizeken evez, mint az előző rész – és teszi mindezt ismét nagyon menő verdákban.

halalosabb1

Briant (Paul Walker) kirúgta a rendőrség, miután elengedte Domot. Így aztán egy dolog maradt neki: a versenyzés. Sorra nyeri a futamokat és ezzel rengeteg barátra is szert tesz út közben. Ezúttal azonban a rendőrség akarja, hogy sofőrködjön nekik. Carter Verone (Cole Hauser) egy széles körben ismert drogbáró, akit igen régóta le akarnak kapcsolni. A rendőrségnek már egy ügynököt sikerült becsempésznie hozzá – azonban egy fecske nem csinál nyarat. Szerencsére Verone éppen sofőrt keres, aki szállítja a pénzét az üzlethez, így Briant hívják, hogy szálljon be és segítsen lekapcsolni. Nem is igazán van választása: ha megcsinálja a melót, elnézik az eddigi bűneit, ha nem, bevarrják. Persze, a pasi nem őrült meg, elvállalja a feladatot és egy régi barátját hívja segítségül, Roman Pearce-t (Tyrese Gibson), aki ugyan még mindig haragszik rá, amiért zsarunak állt, de neki is igen csábító, hogy kijöhet a börtönből és nem lesz priusza sem.

halalosabb2

A munka nem könnyű, Verone ugyanis meglehetősen gyanakvó és nagyon keményen fogja a környezetében levő embereket, köztük a beépített ügynök Monicát (Eva Mendes) is. Így aztán nagy fába vágják a fejszéjüket a srácok, amikor rábólintanak, hogy kocsikáznak neki egy kicsit. Mindennek persze megvannak az előnyei a kitakarított előélet mellett: kapnak remek verdákat és Brian barátai is szívesen segítenek nekik néhány szívességért és jó buliért cserébe.

Külön imádtam Roman béna dumáit. Nagyon elhiszi a csávó, hogy ő aztán itt a valaki, de aztán ahányszor megszólal, akkora bődületes ökörségek jönnek ki a száján, hogy a művészet határát súrolja már. Nem mintha egyébként bárki elnézné neki a szemtelenkedéseit. Mindezek mellett egyébként egy nagyon imádnivaló karakterről beszélünk, akinek adott esetben nagyon a helyén van a szíve. Az egyetlen bűne, hogy szereti az autókat és a pénzt. Fuentes ügynök szintén egy nagyon érdekes karakter, mivel a film alatt többen megkérdőjelezik, hogy egyáltalán a jó oldalon áll-e és ezért a kételyért ő bőségesen tesz is – annyira, hogy a nézőben is feltámad a gyanú, hogy áruló és a választ igencsak elhúzzák a kérdésre.

halalosabb4

Ami még említést érdemes, hogy Dom ott is van, ahol nincs. Mindez vehető szó szerint, ugyanis Vin Diesel személy szerint egyetlen egyszer sem bukkan fel a másfél óra alatt, ellenben annyit beszélnek róla, hogy technikailag még így is szereplővé válik. Persze nem hiába emlegetik, mivel hogy ennek kapcsán mélyedhetünk el végül kicsit mind Brian, mind Rom lelkivilágában és ismerhetjük meg egy kicsit jobban a motivációjukat és a múltjukat. Ez Brian esetében különösen népszerű – gondolom – mivel ő nem csak főszereplő, de közönség kedvenc is és mindezzel még közelebb került hozzánk, nézőkhöz.

halalosabb3

Ha akartok még több menő autót, még több sötét ügyletet, akkor kétségkívül jó helyen keresgéltek és a Halálosabb iramban kielégíti ezeket az igényeket az elődjéhez hasonlóan. Ezúttal a lányoknak sem kell elnyomva érezni magukat, ugyanis nem csak egy női versenyzővel gyarapodott a filmsorozat, hanem egy komplett csapattal, akik kőkeményen versenyre tudnak kelni ezekkel az eszelős srácokkal.

Szerző

Ixi
Alapító és szerkesztő

Főállású gonoszkodó sárkányboszorkány, egyben egyetemista tündérlány. Szeretem a fantasyt, a horrort és a pc játékokat. Őzike forever!