Ez az a szezon, amikor úgy istenigazából megindul a széria struktúrájának és hangulatának átalakítása, de amondó vagyok, hogy a vérfrissítés kifejezetten jót tett a sorozatnak.
Az előző évad cliffhangerének feloldásaként kiderül, hogy bár Izzie életben maradt, George életét vesztette. Azonban Izzie-nek nem igazán marad ideje gyászolnia barátját, hiszen nem sokkal a temetés után újabb váratlan hír rengeti meg alapjaiban a kórházat: pénzügyi problémák miatt a Grace Klinika egybeolvad a Mercy Westtel, ami hosszú távon elbocsátásokkal fog járni. A rezidensek és a gyakornokok egymást túllicitálva próbálják bebizonyítani, hogy ők a legjobbak – miközben vérre menő csatát folytatnak a Mercy Westből érkező rezidensekkel, akik közt van például April Kepner (Sarah Drew) és Jackson Avery (Jesse Williams) –, ebben a csatában pedig Izzie húzza a rövidebbet. A betegszabadságából éppen csak visszatérő doktornő figyelmetlenségből hibát vét, ami miatt kirúgják – és mivel Izzie úgy érzi, ezért Alex felelős, mindössze egy levelet hátrahagyva elhagyja a férfit.
Amúgy a két rezidenscsoport – a grace klinikások és a mercy westesek – közti rivalizálásából fakad (részben) a szezon számomra egyik legemlékezetesebb epizódja: egy hoteltűz miatt betegek lepik el a sürgősségit, akik közül egy fiatal édesanya, aki látszólag enyhébb sérülésekkel hoztak be, váratlanul meghal. Az egyértelmű, hogy halálát orvosi műhiba okozta, ám a zűrzavar miatt nem tudni, ki is volt a felelős. Ezért a kórház vezetősége egyenként kihallgatja a sürgősségin szolgálatot teljesítő orvosokat, hogy rájöjjenek, ki hibázott, mi, nézők pedig ezeken a beszélgetéseken keresztül, részletenként, több nézőpontból megvizsgálva a dolgokat ismerjük meg, mi is történt valójában. Egyszerűen imádtam ezt a szerkezetet.
Cristina és Owen kapcsolata bár fejlődik – főleg azért, mert Owen folytatja a terápiát –, a párnak váratlan nehézségekkel kell szembenéznie, mikor Owen a kórházba hívja egyik régi katonatársát, a szívsebész Teddy Altmant (Kim Raver), hogy így szerezzen tanárt Cristinának. Csakhogy Teddy, mint később kiderül, szerelmes Owenbe, és Cristinával sem jön ki túl jól, így végül a terv teljesen balul sül el, éket verve eme három ember közé.
Mark is tovább építgeti kapcsolatát Lexie-vel, de itt is beüt a krach, amikor megjelenik Mark tizennyolc éves lánya, Sloan (Leven Rambin), akinek létezéséről a férfi nem is tudott. A lány szinte parazita módjára beférkőzik Mark és Lexie életébe, majd hetekkel megjelenése után bevallja, hogy várandós. Mark, akiben ennek hatására felélednek az apai ösztönök, kész bevállalni, hogy felneveli Sloan gyerekét, amivel viszont eltaszítja magától Lexie-t, aki még egyáltalán nincs kész arra, hogy bármilyen szinten is anya legyen. A dolgok csak még tovább bonyolódnak, mikor Sloan kijelenti, hogy ő örökbe akarja adni a babát.
Bár Arizona és Callie összeköltözik, ők is párkapcsolati konfliktusba ütköznek, mikor kiderül, hogy Callie gyerekkel, Arizona pedig gyerek nélkül képzeli el jövőjüket. Egy ideig próbálják ezt a szőnyeg alá söpörni, ám végül rá kell jönniük, hogy nem kerülgethetik örökké, ami majdnem szakításhoz vezet. Mindeközben Bailey azon kapja magát, hogy az egyik aneszteziológus, Ben Warren (Jason George) flörtölget vele, amivel – miután neki csak az ex-férjével volt valaha is komoly kapcsolata – nem tud mit kezdeni, ez pedig számos humoros szituációhoz vezet. Meg ahhoz, hogy hosszútávon ráébredtem, hogy kettejük kapcsolata az egész sorozat legegészségesebb románca – leszámítva Bailey pár hülyeségét a tizedik évadban –, és leginkább őket kéne példaképnek tekinteni.
A két kórház összeolvadása rendesen megviseli a főnököt is, ami hosszú távon ahhoz vezet, hogy Webber ismét inni kezd. Egy műhiba után, amit Bailey segít eltusolni neki, a főnök visszavonul a műtéstől, és helyette Meredith-t kezdi tanítani, de lassan ő is gyanakodni kezd, hogy ennek valami probléma lehet a hátterében. Ezt meg is osztja Derekkel, aki felelősségének érzi, hogy jelentse az ügyet a kórház vezetőségénél, ami azzal jár, hogy Webbert megfosztják vezetői pozíciójától, elvonóra küldik, helyére pedig Derek kerül.
Új beosztása azonban nem fekszik olyan jól Dereknek, mint azt gondolta volna – kevesebb ideje marad műteni, amitől frusztrált lesz, és ezt a Meredith-szel való kapcsolata is megsínyli. Az igazi törés azonban akkor történik, mikor úgy dönt, hogy lekapcsoltat a lélegeztetőről egy rákos pácienst, aki nem mutat agyi tevékenységet műtétje után. Az asszony férje (Michael O’Neill) úgy érzi, Derek elhamarkodottan döntött, ezért előbb beperli őt, majd mikor a pert elveszíti, rettenetes lépésre szánja rá magát: beszökik a kórházba és lövöldözni kezd.
Ez az esemény zárja az évadot, méghozzá zseniális módon – a duplarészes sztori nemhiába a sorozat két legjobban értékelt epizódja az IMDb-n. Amint kiderül, hogy a kórházban fegyveres mászkál, a szinteket lezárják, elvágva a doktorokat egymástól és a külvilágtól. A hangulatot egyszerre uralja a nyugalom, a csend, és az idegtépő feszültség – miután van olyan, aki azt hiszi, mindössze egy gyakorlat van folyamatban –, miközben együtt rettegünk azokkal az orvosokkal, akik már találkoztak az ámokfutóval. Állítom, hogy mind narrációs, mind karakterépítési/pszichológiai szempontból valóban ez a sorozat egyik legzseniálisabb epizódja.
Összességében kifejezetten meg vagyok elégedve a hatodik évaddal – mint ahogy azt már említtettem, jót tett a sorozatnak a vérfrissítés, az írók ügyesen bántak az új karakterekkel, drámából pont annyit tettek a sztoriba, hogy az ne legyen nyomasztó, miközben a humorral sem fukarkodtak. Szóval igen, le a kalappal.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
