Oldal kiválasztása

Szeretem a jó horrorfilmeket, ám az utóbbi időkben ez a műfaj nem az ijesztgetésről szól, hanem az undorítóságról és a mészárlásról, azonban akadnak ritka kivételek is, Az árva ugyan csak félig-meddig kivétel, de érdekes koncepciója és ügyes megvalósítása révén mégis kiemelkedik az elcsépeltek mocsarából.

04_orphan__blu-ray

Kate (Vera Farmiga) és John (Peter Sarsgaard) házassága válságban van, mióta elvesztették harmadik gyermeküket, és Kate az italba menekült, míg John a passzivitásba. Ám három év eltelte után kezdik összeszedni magukat, és mivel újabb terhességet már nem mernek vállalni, így az örökbefogadás mellett döntenek.  Szent Marina árvaházban találkoznak is Estherrel (Isabelle Fuhrman), aki kilenc évesen rendkívül éretten és bájosan viselkedik, így azonnal be is lopja magát a házaspár szívébe, akik némi papírmunka után családjuk tagjaként üdvözlik a lányt.

Esther eleinte remekül kijön újdonsült testvéreivel, Maxszel (Aryana Engineer) és Daniellel (Jimmy Bennett), később az utóbbival egyre több konfliktusa akad, miközben Esther és Kate között is többször parázslik fel a vita. A házban pedig különös dolgok történnek, amik nem hagyják Kate-et nyugodni, John viszont elzárkózik mindentől, és szentül hiszi, hogy Kate az, aki nem bírja elfogadni Esther ittlétét és közeledését, nem pedig a lánnyal van baj. Kate úgy dönt, utána jár Esther múltjának, és egy hátborzongató titkot fedez fel.

azarva.4

A film már a kezdetek kezdetén biztosítja számunkra, hogy Esthernél bizony gondok lehetnek, ám az alkotók nemcsak Johnban, hanem bennünk is fenntartják a kételyt, hogy talán ezúttal tényleg nem a bájosan ijesztő kislány az oka mindennek. A történet lassan bontakozik ki, a feszültségkeltés olykor családi drámába fullad, ám pont ez a kettősség adja meg Az árva különleges hangulatát: nemcsak egy szokványos ijesztő gyerek alapanyaghoz nyúltak az alkotók, hanem egy komoly családi problémát, a halvaszületett gyermek és szülők kapcsolatát is komolyan boncolgatja. Én pedig szeretem, ha egy film merész és olyan témákkal is foglalkozik, amivel kevesen mernek.

azarva.3

A casting remek munkát végzett, Vera Farmiga nem csak drámai szerepekben állja meg a helyét, hanem komoly és hiteles őrültet alakít. De a legnagyobbat ezúttal ismét a gyerekszereplő, Isabelle Fuhrman alakítja, aki egyszerre hozza a bájos kislányt, az őrült gyereket, és a mindenre elszánt nőt.

A film legnagyobb hibája, hogy a minden kiderül pillanattól kezdve egy őrült hajszába ugrunk át, aminek nemcsak, hogy értelme nincs, hanem szembemegy az előbbi, ügyesen felépített tendenciával, és azáltal rontja el a történetet. Kate vesszőfutása inkább hasonlít egy rossz akciófilmhez, mint egy igazi horrorhoz.

azarva.2

Az árva egy nagyon is jó horrorfilm, remek és újító csavarral, időszakának kiemelkedő darabja, de sajnos itt is belefutnak az alkotók a szokásos klisés hibákba, és sajnos ezzel rendesen hazavágják az amúgy jól megteremtett atmoszférát.

Szerző

Catleen
Catleen
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.