Ha ázsiai filmekről van szó – kiváltképpen a horrorokról – akkor velem madarat lehet fogatni, és Ixi a múltkor felhívta a figyelmem egy különösen is érdekes 2008-as darabra, ami Fóbia névre hallgat. Bár Thaiföld az ország, ahonnan származik, egy-két dolgában mégis azt merem mondani, hogy jobb, mint a legtöbb japán vagy koreai horrrorfilm.
A Fóbia cselekménye négy történetből tevődik össze: az elsőben egy begipszelt lábú lány, ki minden tekintetben lakásának a rabja, telefonos csevegésbe kezd egy fiúval, aki eleinte nagyon kedves és megértő, később azonban már nem titkolt célja az, hogy a lány is kövesse őt oda, ahol a fiú már száz napja pihen – a föld alá. Második epizódunkban egy az osztályában kirekesztett fiú áll démoni bosszút azokon, akik miatt olyanra kényszerült, amit az ég meg nem bocsát. Harmadik történetünkben négy túrázó fiúval ismerkedünk meg, akik látszólag egy balesetben elveszették egyik barátjukat, ám az csodás módon kisebb sérülésekkel, de előkerül. És amikor azt hiszik, hogy minden rendben, akkor indul meg az igazi lavina. Negyedik, egyben záróstorynk középpontjában egy légiutas kísérő hölgy áll, akinek egyedül kell kísérni a annak a férfinak a feleségét – ki nem mellesleg hercegnő –, akivel viszonya van. Ám útközben a hercegnő meghal és vissza kell őt szállítani, hogy eltemessék, ám a szelleme sokkal többet akar a lelki békénél.
Az ázsiai horroknak az a legnagyobb erősségük, hogy mindennek jelentősége van a cselekményben, csak akkor még éppen nem tudjuk, hogy melyik információmorzsa miképpen fogja befolyásolni a történet cselekményét. Ez itt a Fóbiában pedig remekül tetten érhető. Nem akarok nagy spoilerekbe menni, így csak annyit mondanék, hogy a négy kis epizód közül legfeljebb az utolsóban lehet az első pillanattól fogva tudni, hogy mi és hogyan lesz a végkimenetel.
Mind a négy rész kiváló volt, ám a személyes a kedvencem a kirándulós lett, ami elindul abból, hogy a négy srác azon szórakozik, hogy vajon melyikük hal meg elsőként és hogyan, végül meg eljutunk odáig, hogy nem is tudjuk igazából, ki az élő és ki a holt – hiszen nemcsak európában fordulnak elő olyan lelkek, akik nem fogják fel, hogy már nem emberek többé.
Technikai részben annyi lenne a kukacokodásom, hogy az első részben a végjáték effektusa kissé latymatagra sikeredett, de azt azonban ellensúlyoz a színészi játék – ami igaz, hogy nem vert eposzi magasságokat –, a lassan kibontakozó, némaságba burkolózó horrorhoz tökéletes. És ez nem csak az első részre igaz: minden epizódban szereplők kitettek magukért és hozták az elvártat.
Aki horrorfan és nem veti meg az ázsiai darabokat, annak nyugodt szívvel és habzó szájjal tudom ajánlani a Fóbiát. Kelleme kis esti kikapcsolódás a mai, horrornak annyira nem besorolandó filmek tengerében.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
