Már a korábbi, újragondolt Tomb Raider játék kapcsán beharangozták a készítők, hogy egy trilógiára tervezték a fiatal Lara Croft kalandjait, ennek megfelelően minden új kiadást fokozott várakozás övez – részemről is. Larával hosszú, közös múltra tekintünk vissza, minden játékkal játszottam, minden filmet moziban láttam (mondjuk, a másodikért szégyellem magam kicsit), és a Rise of the Tomb Raider is premier napján került a kezeim köz, és nem sokkal utána már pörgött is az Xbox 360 feje.
Lara Croft ezúttal apja, utolsó kutatásának nyomában halad, és gyakorlatilag az örök élet és halhatatlanság mítoszát kutatja. Lara kutatása Szíriában kezdődik, majd onnan halad Szibériába, ám ezt az utat nem csak ő teszi meg, hanem egy Trinity nevű szélsőséges csoport is, akik mindenre készek azért, hogy megszerezzék a Divine Source-t, vagyis a halhatatlanság forrását. Lara összetűzésbe kerül a csoporttal, elárulják, megtámadják a helyiek, akikről kiderül, hogy ugyan egy zárt közösség, de csupán a katonáktól való félelem miatt viselkedtek Larával ellenségesen. Lara így együtt dolgozva vezetőikkel, Jacobbal és Sophiával harcol az ott élőkért, keresik a kincset és tárja fel a rejtélyt.
A Rise of the Tomb Rader irányítása sokkal jobb, mint az előző játéké, sőt, még az idegesítő és értelmetlen nehezítésként bepakolt csak megadott módon megölhető ellenséges harcok száma is töredéke a korábbinak, plusz a zavaró nyomd meg a gombot egy adott pillanatban utasításokkal is alig találkozhat a játékos. A mászkálás és falról-falra ugrálás elsőrangú, végre használnom kellett az agyamat, az elrejtett kripták és barlangok pedig nehézkesen voltak megtalálhatóak, komoly figyelmet és fifikát kívántak meg a játékostól, és pont ez az, amiért ezt a szériát annyira lehet szeretni.
A gyűjthető holmik és a fegyver feljavítások azonban ismét nem voltak arányosan elosztva, így hiába viszi végig az ember a játékot, a szűkmarkúságnak hála nem tudja igazán spécivé tenni felszerelését. A mostani játék másfajta hibákkal rendelkezik, mint elődje: bár itt is van bőven felfedezni való, a játékmenet annyira ostorozza a játékost a továbbhaladásra, hogy miután végighajszolt minket a sztorin, és elérkeztünk a fináléhoz, a játék teljesítettsége közelebb áll a feléhez, mint mondjuk a háromnegyedéhez, és ez igen zavaró.
A legnagyobb gondom azonban a sztorival van. Míg a Tomb Raiderben látott misztikus Yamatai története komplex és egységes volt, addig az elveszett város, Kitezh háttere inkább egy összehadovált és összelopkodott se füle se farka történet, ami mellőzi a komolyabb kutatást és logikát. A finálé pedig inkább lapos és kiszámítható, na meg persze irdatlanul gyenge, sem mint katartikus vagy megrázó.
Az extra jelenetekből kiderül, hogy a következő játékban ismét találkozhatunk majd a Trinityvel, méghozzá egy egészen érdekes döntés miatt, amiről már most sokan filozofálnak (vajon egy régi ismerőst köszönthetünk abban a mély és rekedt hangban?).
Összességében a Rise of the Tomb Raider alkotói sok hibát kijavítottak az előző játékhoz képest, a grafika még mindig eszméletlenül jó, de ezúttal a játék dinamikája volt rögös, illetve a háttértörténet nem volt logikusan átgondolt. Remélem a következő darabra már ezek is helyreállnak, mert az az út, amit elindítottak az új szériával pontosan az, amire minden rajongónak szüksége volt!
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!
