A No.6 már az első nézéskor megfogott, megríkatott és mindent csinált velem, amivel elérte azt, hogy megszeressem. Persze koránt sem egy tökéletes sorozat, de méltán merem azt mondani, hogy vannak olyan pillanatok, amikor megközelíti a lehetetlent – és nem érdekel, hogy van benne boy’s love! Azon finoman átlapozok. Jöjjön Challengeünk legújabb darabja, avagy ha vihar van, állj ki és kiáltozz!
Történetünk szerint egy újabb apokaliptikus helyzetből újjáéledt világban vagyunk, ahol 6, egymással viszonylag jól meglévő szektorban él az emberiség. Központi helyünknek a 6-os számot viselő szektor, amiben az elit helyen élő, kiváló tanuló Shion egyszer megment egy szökevény kisfiút – és emiatt kénytelenek lesznek az édesanyjával a fényűző élet helyett egy szegényesebb életstílust követni. Évekkel később Shion fátyolos lelkét különös halálesetek rázzák meg, majd mikor egy ilyen testközelből éri, menekülnie kell a rend szilaj őrei elől – akiktől egy régi ismerőse, Nezumi menti meg. Innentől nincs megállás, Shion megtapasztalja a földi poklot és rájön, hogy amiben ő él, az egy szépen megkreált illúziója csak a valódi világnak.
Nagyon, de nagyon kevés dolog van, ami miatt beletudok kötni ebbe a sorozatba. Az egyik egy szereplő, név szerint Safu, ki Shion gyerekkori barátja (a lány irányából szerelmi érdeklődés), aki amúgy egy szépen megkoreografált, logikus karakter – de abból a fajtából, aki pont azokat a dolgokat képtelen normálisan kezelni/megérteni, ami emberi –, mint például a csók. És pont emiatt, hogy jól van megalkotva én is csak legfeljebb személyes ellenérvet tudok ellene táplálni, de kritikailag meg nagyon hatásos, karakterisztikus személy.
A másik amitől végigfutok a plafonon, az a Shion x Nezumi kombó. Oké, mindketten azt látják a másikban, amivel ők maguk nem rendelkeznek, és nagyon komoly hatással vannak a másikra, de olykor már kissé túlerőltetettnek éreztem ezt a mézesmadzagot, amit a yaois lányok orra előtt húzogattak el.
De semmi másra nem lehet benne panaszom: a hatos szektor „tisztasága” szemben a külváros mocskával és a benne élőkkel, valamint a groteszk halálokért felelős kis rovarok is egyfajta szimbólumai annak, hogy a természet szívesen kölcsönad bármit, de ha packázol vele – kegyetlen bosszút áll.
A főszereplők mellett persze – a fentebbihez visszakapcsolva még – még eltudom azt mondani, hogy a főbb szereplők is kaptak nem kevés jó dolgot: az nem eldöntött nemű Inukashi például egyszerre halállaza, kőkemény, és egyben vajszívű és félénk, akárcsak Shion anyja Karan. Aki még okozott egy kisebb fejfájást a Rikiga volt, de mivel a jók oldalát erősítette, így elnéztem neki.
Amin viszont már kicsordult a könnyem, az három dolog volt. Három olyan jelenet, amik valami hihetetlen módon kifacsarták a szívem: az első Safu hazatérése volt az ötös szektorból, a második a külső negyed „megtisztítása”, és a harmadik pedig Nezumi éneke , amit akárhányszor meghallok – nem tudom megállni, hogy ne bőgjem el magam.
Komoly, lelki tartalom és sok tanulság, némi yaoival karöltve. Ennyi a No.6 – Yoshimasa Hosoya hangjával nyakon öntve –, és már pár dolog, amik kerekké teszik ezt az alkotást. Mindenkinek ajánlom, aki egy tartalmasabb sorozatra vágyik.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
Én szeretem őket, mint párost, tulajdonképpen kedvenc BL párosom közé tartozik. Nem tudom, hogy novelben milyen formában vannak együtt, de a sorozatban számomra nem nagyon jött át ez a nagy szerelem, amit ők hirtelen érezni kezdtek egymás iránt. Semmi előzmény, semmi amitől azt mondom, hogy igenis ez a szituáció hozta ki ezt kettejük között. De lehet én vagyok nagyon érzéketlen és nem tudtam követni teljesen.
Nekem például ezzel volt egyedül bajom az egész sorozatban. Hogy oké, hogy ők együtt vannak, vagy vonzódnak egymáshoz, de mitől? Mi hozta elő? Mikor? Értem én, hogy a szerelem nem megmagyarázható dolog, de ez olyan számomra, mint a Harry Potter filmben Harry hirtelen szerelemes lesz a Hollóhát egyik lány tagjába, de azt is úgy a filmbe köpték, nem volt semmi jelentősége.
Valahogy itt is ezt az érzést kelti, ezért nem értem, hogy mire föl. Bár én nem erőltetem rájuk ezt a szerepet, de szeretek róluk képeket gyűjteni. ^^
Ami a többit illeti teljesen egyet értek mindennel. Safut meg egészen érdekesen leírtad, végre valaki nem nyaffog egy női karakter miatt, hogy az nem oda való egy sorozatban. :”D
Én csak sajnos egyszer sírtam, másodjára nézve nem sikerült, pedig meg akartam hatóni XD