Bár a szezon szépen viszi tovább az előző szálait, a nagyobb íveknek nem sikerült olyan mély nyomot hagynia bennem, mint a második évad esetében.
Talán most is vegyük sorban a karaktereket, rendben?
Ami Meredith-t illeti, most jöttem csak rá, hogy hibát vétettem az előző cikkben – az egyszerre két pasival való randizásra csak ebben az évadban kerül sor, miután a második szezon utolsó részében Meredith és Derek, hirtelen ötlet által vezérelve, lefekszik egymással. Ez az esemény Derek és Addison végleges szakításához vezet, esélyt adva Derek és Meredith kapcsolatának. De a szerelmi életén túl is történnek érdekes dolgok Meredith-szel.
Alzheimerben szenvedő édesanyja ismét kórházba kerül, és egy tiszta pillanatában sikerül egy szempillantás alatt porig rombolnia Meredith önbecsülését – ami végül majdnem a nő halálához vezet. Az orvosokat ugyanis egy hatalmas kompbalesethez hívják, ahol az egyik sebesült véletlenül belelöki Meredith-t a jéghideg vízbe, amiben a nő majdnem megfullad. Miután Derek kimenti, a kihűlt, eszméletét vesztett Meredith amolyan köztes síkra kerül, ahol találkozik pár, a sorozatban elhunyt karakterrel – például Izzy Dennyjével –, akik próbálnak neki segíteni annak eldöntésében, hogy küzdjön-e az életéért. Én ezt egy kicsit kockázatos narrációs döntésnek tekintem, miután a sorozat maga nagyon realista, ez pedig már-már a fantasy határait súrolja. Mondjuk fogjuk rá, ez még elmegy, és lesznek még ennél cifrább dolgok is a jövőben.
Ezen túl Meredith családi életét is jobban kifejtik az írók ebben a szezonban: megtudjuk, hogy apja ismét megnősült, és második házasságából is van két lány: a fiatalabb, Molly, páciensként jelenik meg pár részben ebben a szezonban, míg az idősebb, Lexi, a negyedik évadtól a sorozat állandó szereplője. A lányok mellett fontos szerepet kap az új feleség, Susan, aki egy ideig amolyan pótanya szerepet tölt be Meredith életében.
Miután a második évad fináléjában vállon lőtték, Preston idegei megsérülnek, és komoly műtétre van szüksége ahhoz, hogy ismét operálni tudjon. Azonban a műtét nem sikerül tökéletesen, ami letargiába taszítja a férfit. Cristina azonban a fejébe veszi, hogy ismét talpra állítja Burke-öt, és addig noszogatja, amíg párja edzeni nem kezdi a kezét. Preston vissza is tér a kórházba, műtét közben azonban kiderül, hogy keze még mindig nem száz százalékos – innentől kezdve minden műtétjénél Cristina asszisztál, hogy ne derüljön ki, hogy remeg a keze. Amikor azonban ez a titok mégis napvilágot lát, mindketten bajba kerülnek, amiből kimászva Burke nagy lépésre szánja el magát: megkéri Cristina kezét. Az esküvő persze közel nem úgy zajlik, mint várnánk.
Izzy nagyon nehezen viseli Denny elvesztését – olyannyira, hogy először ott is hagyja a programot. Amikor azonban mégis visszatér, gyakorlatilag próbaidőre veszik csak vissza, távol tartva őt mindenféle pácienstől, nehogy ismét a Dennyéhez hasonló helyzetbe kerüljön. Azonban „pozitív” dolgok is történnek vele: kiderül, hogy Denny jelentős összeget hagyott rá. Izzy azonban először nem tudja eldönteni, mihez kezdjen a pénzzel, végül azonban arra a döntésre jut, hogy másokon kell segítenie vele – így egy részét egy súlyos műtétre szoruló kamaszlánynak adja, a maradékból pedig, Bailey segítségével, ingyenklinikát nyit.
Az évad közepe felé George édesapja a kórházba kerül, és kivizsgálása folyamán kiderül, hogy rákja van. A betegség annyira előrehaladott, hogy mikor felnyitják, kiderül, hogy a daganatok szinten már minden szervén megjelentek. A beteg kérésére a főnök azonban így is elvégzi a műtétet, bár annak komplikációiba George apja nem sokkal később belehal. George a gyászt szexszel próbálja ellensúlyozni, majd pedig azzal, hogy hirtelen ötlettől vezérelve feleségül veszi Callie-t – ám házasságuk nem lesz éppen sikeres. Először az vezet konfliktushoz, hogy kiderül, Callie jóval tehetősebb, mint azt George hitte volna (és ezt mindvégig titkolta a férfi elől), majd pedig George ront borzalmasan a helyzeten, mikor részegen lefekszik Izzyvel.
Alex életét a kompbaleset egyik áldozata változtatja meg gyökeresen: a romok alól kiment egy várandós nőt, akinek arca a felismerhetetlenségig roncsolódott, és aki fejsérülése miatt még a saját nevére sem emlékszik. Miközben az orvosok próbálják rendbe rakni a nő arcát és visszahozni az emlékeit, Alex egyre közelebb kerül hozzá, egészen addig, amíg a nő végül beleszeret.
Mark állandó pozíciót kap a kórház, rendesen felrázva a dolgokat – főleg igencsak aktív szexuális élete miatt –, azonban ezzel egy időben azt próbálja bizonyítani Addisonnak, hogy őszintén szereti őt, és meg kéne próbálkozniuk valami komolyabbal. Az egyre zavarodottabb Addison – aki időközben egy egyéjszakás kalandba bonyolódik Alexszel – minderre úgy válaszol, hogy levezet Los Angelesbe, meglátogatni ottani, egyetemi barátait – megalapozva ezzel a karakter spin off-sorozatát.
A harmadik talán nem a legemlékezetesebb Grace Klinika szezon számomra, de azt el kell ismernem, hogy azért voltak benne jó pillanatok – a kompbaleset az egyik legdrámaibb eset az egész sorozat történetében, míg az epizód, ahol gyakorlatilag az összes férfi sebész, plusz a kórház melletti bár tulaja és az ő pasija, mind együtt elmennek kempingezni a hegyekbe, az egyik leghumorosabb. Szóval igen, ennek a szezonnak is megy a dicséret.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.