Egy évet kellett várni rá, de megérte – a Galavant második évada zseniális meleg-poénokkal és a rossz térerő veszélyeivel nyit.
Miután hetekig hánykolódtak a tengeren a kalózokkal, Galavant és Richard végre partot ér – pontosabban partra vetődik egy némileg szerencsétlen hajótörést követően –, ahonnan hőseink gyalog folytatják útjukat, hamarosan el is jutnak az Elvarázsolt Erdőhöz, amiben évekkel korábban Richard Keith bácsijának nyoma veszett. Azonban félreértés ne essék – az Elvarázsolt Erdő nem egy tényleges erdő, hanem egy bár. Egy melegbár. Mindeközben Hortensiában Isabella a szökésen töri a fejét, Valenciában pedig Sid és Garreth pontos helyzetükön töprengenek Madalena uralma alatt.
A második részben Isabella tovább dolgozik szökésén, miközben egyetlen, Galavanttel váltott csókjáról álmodozik – miközben rádöbben, hogy nem is volt olyan jó az a csók. Ezzel egy időben Galavantnek is hasonló gondolatok járnak a fejében, és miután aggódik Isabelláért, Richarddal meglátogat egy jövendőmondót, hogy megnyugtassa magát szeretett hölgye szerelmét illetően. A jövendőmondónál azonban kiderül, hogy a férfi olyan mágiának birtokában van, amivel bárkivel lehet beszélni, bárhol is legyen az, hát Galavanték eldöntik, beszélnek Isabellával. Eközben Valenciában Madalena és Garreth képtelen dűlőre jutni azt illetően, hogyan dekorálják a kastélyt.
Azt jó előre tisztázzuk, hogy a sztoriért itt senki sem fog semmilyen díjat kapni – az események már három helyszínen játszódnak a tavalyi kettő helyet, és miután mindössze csak húszperces epizódokról beszélünk, a történetvezetés igencsak döcögősen, darabosan halad, a nézőnek pedig ettől olyan érzése támad, mintha a sztori minden történetszálba éppen csak belekóstolna, de kifejteni egyiket sem tudná.
De, de, de… imádom. Kész, ennyi, imádom. A döcögős narrációtól eltekintve egyszerűen minden zseniális. Jók az új dalok (bár mintha kicsit kevesebb lenne belőlük, mint tavaly), a humor átütő, az ötletek pedig bájosan pimaszak.
Vegyük csak rögvest az első rész meleg-bár jeleneteit – lássuk be, a homokos téma igencsak lerágott csont, és nehéz úgy feldolgozni, hogy ne legyen vagy elcsépelt, vagy sértő. De itt sikerült! Főleg azért, mert a poénok nagy része arra épült, hogy Richard egyáltalán nem fogja fel, hogy milyen helyen is vannak. Ehhez jöttek még a nagyon finom nyelvi poénok, és az, hogy merték szexualizálni Galavantet – mivel amint megérkeznek a bárba, annak tulaja, a Királynő (Kylie Minogue) lekapja Galavant ingjét, énekel egy pimaszul jó dalt arról, hogy milyen jó teste van a pasinak, majd beállítja csaposnak. Imádtam ezt a részt.
A második epizódban a prímet egyértelműen a fantasy-mobil vitte: Galavanték gyakorlatilag kristálygömböket és ékköveket használva FaceTime-oltak Isabellával és a Séffel, ahol igencsak bezavart a gyenge térerő, ami nem kevés bonyodalomhoz vezetett – sőt, van egy olyan érzésem, hogy ebből fog kiindulni a szezon egyik fő konfliktusa. Persze ez az egész annyira betegen – és használom ezt a szót annak legjobb értelmében – lett összerakva, hogy azt elmondani nem lehet.
Amit még szeretnék kiemelni, azok a zseniális kis meta-poénok: rögtön ugye ott van az első rész címe, ami szabadfordításban nagyjából annyit tesz, hogy „Új szezon, avagy kapd be, kasza-maci”. És tényleg volt az epizódban egy Maci nevű karakter, akit Galavanték név szerint meg is szólítottak és elbúcsúztak tőle. A második részben aztán megjelent Isabella medálja, közepén egy maroknyi méretű rubinttal, amit soha sem vesz le, viszont még soha senki sem látott – vagyis a szerzők ezzel parodizálták ki azokat a sorozatokat, ahol utólag írnak be a történetbe fontos elemeket.
Azt pedig inkább már meg sem említem, hogy a nyitódal nem csak, hogy egyszerűen kitörte a negyedik falat, hanem szimplán elfelejtette, hogy ott van – én ennyi, a nézőhöz szóló kiszólást még nem láttam három percen belül.
Az idei szezonban eddig igencsak cserbenhagytak a kedvenceim – vissza lehet olvasni reményveszett Castle és Agents of S.H.I.E.L.D. kritikáimat –, ezért most különösképpen örülök, hogy a Galavant minden tökéletesen hozott, amit csak elvártam tőle. Csak így tovább, srácok!
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.