Ha találnál egy lámpást, és lehetne tizenhárom kívánságod, te mit kívánnál? Én valószínűleg elherdálnám, bármennyire is szomorú a valóság. A lámpás viszont a miénk helyett Howleen kezébe került, így hát a mese is róla szól, nem rólunk.
Howleen Wolf már egy ideje unja, hogy folyton nővére és bátyja árnyékában él. Eszeveszetten próbál valami nagy durranást produkálni, amivel azonban csak büntetést kap vércsétől dicsőség helyett. Így talál rá egy régi lámpásra, melynek lakója Gigi, a dzsinn. A megtalálónak tizenhárom kívánsága lehet. A fiatal farkaslány egyből kap az alkalmon és amellett, hogy segít a barátainak, megcsinálja a maga szerencséjét is. A lámpás dzsinnjével együtt azonban valami más is előbújik: Whisp, aki az árnyékban bujkál. Valódi hatalma ugyan nincs, de remekül tud sugdolózni a megtalálók fülébe. Ezúttal kapóra jön neki a napfogyatkozás is, amikor ugyanis hatalomra tehet szert, mindössze arra van szükség, hogy ezt kívánják Gigitől. Mindezt a dzsinn persze minden erejével próbálja megakadályozni, de a végső döntés Howleenon múlik.
A film nálam a Monster High filmek között nem igazán furakodott be az elsők közé. Nagyon aranyos és imádom Gigit, de valahogy nagyon kevésnek érzem, annak ellenére, hogy több mint egy órás. A rövidebb darabokat azért kedveltem eddig, mert nem húztak túl egy sztorit sem, pont jó volt a mennyiség. Itt azonban túlhúzottnak érzem, csomó felesleges és agyonismételt momentummal, ami kissé unalmassá teszi.
Egy részről ott van Cleo szerepe az egészben. Ezt a szerencsétlen csajt minden filmben azzal büntetnek, hogy mellőzik. Egyszer-kétszer poén persze, nem árt, ha megtapasztalja, de a sokadik után jellemfejlődés nélkül nem igazán van értelme. Arról nem is beszélve, hogy Cleoból sokkal többet is ki lehetne hozni ennél. A másik óriási bajom az, hogy az egy órás rajzfilm az előzménnyel indul. Persze hasznos egy kis felvilágosítást nyerni, de azt hiszem, hogy nem ez volt a megfelelő pillanat rá. Így csupán annyit értek el a készítők, hogy mindenki értetlenül pislogott a képernyőre, hogy ezek meg kik. Ráadásul nem is fontos benne minden szereplő, tehát van, akit tök feleslegesen mutattak be.
Amit viszont nagyon szeretek, az továbbra is a dizájn. Mivel egy dzsinnről van szó, értelemszerű a közel-keleti környezet, amit sikerült megint zseniálisan összehozni a fiatalos lendülettel. Így aztán – habár a színvilág alapból elég erőteljes lenne – sikerült egy olyan világot összehozni, ahol az ember jól érzi magát és szívesen képzeli magát oda. Külön szeretem Gigi karakterét mind rajzolásban, mind jellemben, ugyanis egy mérhetetlenül kedves lányról beszélünk, a pink-narancsos árnyalatok pedig remekül lettek összehozva, Mindig mondom én, hogy az árnyalatokban van a titok, örülök, hogy nem csak én tudom.
Tipikusan egyszer nézős film, ennyi bőven elég, de abból is elég felejthető. Nem mondanám, hogy sok mindenről lemarad az, aki kihagyja. A sorozat szálához nem tesz hozzá túl sokat, önmagában pedig nem állja meg a helyét. Szomorú tény, de sajnos igaz.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gonoszkodó sárkányboszorkány, egyben egyetemista tündérlány. Szeretem a fantasyt, a horrort és a pc játékokat. Őzike forever!
Korábbi cikkek
Film2021-09-12He’s all that
Dráma sorozat2021-02-21Frontier 1. évad
Dráma sorozat2020-07-05Spinning out 1. évad
Akciósorozat2020-04-3010 retro sorozat, amit újranéznénk