Mivel jövőre várható a Catalyst névre keresztelt folytatás, így jobbnak láttam, leporolom ezt a kicsikét. A Mirrors Edge, igaz semmilyen tekintetben sem a legegyedibb játék, mégis van benne valami, ami képes megfogni az embert, aztán átdobja épületeken, riasztókon, bármin.
Játékunk központi alakjai a Futók, olyan személyek, akik ilyen Yamakasi stílusban rohangásszák körbe a várost, fittyet hányva a rend szilaj őreire, hogy a kért csomagot időben leszállítsák. Főhősnőnk, Faith is ezen Futók egyike – meg lehet kockáztatni, hogy a legjobb –, akinek egyik pillanatról a másikra hatalmas felelősség zúdul a nyakába: egy nagyon fontos embert holtan találnak és Faith testvére, Kate lett a fő gyanúsított, akire persze ügyesen rákenték a gyilkosságot. Közben megjelenik egy ex-futó, aki ma már sokkal inkább károkozó, és kedves Jacknife mindenképpen ki akarja iktatni Faih-et.
Alapjáraton nem vagyok híve az ugrálós/rohangászós játékoknak, de a Mirrors Edge egyből meggyőzött arról, hogy őt viszont csak szeretni lehet – a kisebb hibáit meg túl kell valahogy élni. Mert bizony, ez a játék koránt sem tökéletes: az adott város, amiben élünk, kicsit olyan, mintha egy nagyon lecsupaszított makett lenne, ami az ugró és mászó technikák miatt nagyon is jó, de hosszútávon finoman szólva is belehet kattanni a látványtól – és ezt úgy mondom, hogy én nem vagyok grafika függő. Magával a lecsupaszítással nincsen semmi gond (hiszen valahol az is szépnek számít), csak annyi a baj vele, hogy ez néha már túl sok.
Másik nagy bajom a karakterisztika: Faith-el nincsen semmi gond, ő remekül meg van alkotva, mint menő nő és aggódó nagytestvér, a töltelék szereplőkkel már több baj van. Eleve a reziden gonosz Jacknife teljesen súlytalan (a szó legszorosabb értelmében), és bár lehet érteni a motivációját – ami egyszerű, mint a faék –, de csak annyival több/jobb az átlag bajkeverőktől, hogy neki több csókosa van a nagyok között. Faith segítői is eléggé papírmasé jellegűek, látjuk és halljuk, hogy vannak, de mégsem érezzük a pixelhalmaz mögött a lényeget.
Mindezen bajai ellenére én nem nagyon tudok haragudni a Mirrors Edge-re, hiszen a történet jó, a főszereplő is, valamint a Parkour technika is egy remek újítás volt az alkotók részéről – hálásan köszöni a Dying Light az ötletet. Nagyon emberfüggő, hogy ki mennyire fogja szeretni, vagy utálni, de én csak annyit mondok: egy próbát mindenkinek megér.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
