Oldal kiválasztása

A Halálos iramban filmeket emlegetve ma már mindenkinek eszébe jutnak a menő kocsik, a nők, no meg természetesen Vin Diesel és Paul Walker. Habár utóbbi színésztől sajnos már szomorú búcsút kellett vennünk, ennek ellenére a filmek népszerűsége töretlen.

halalosiramban1

Brian (Paul Walker) nagy erőkkel próbál bekerülni az utcai autóversenyzők elitjébe. Mindez persze egyáltalán nem egyszerű, főleg, hogy hősünk magának szereli a kocsiját. Így hát bepakolja a nitro-tartályt a kocsiba és bepróbálkozik, hogy megfogja a legnagyobb arcot, Dominic Torettot (Vin Diesel). Miután ez elég csúnya kudarcba fullad és Dominic húgát, Miát (Jordana Brewster) sem úgy tűnik, hogy sikerül horogra akasztania, mindez elég kilátástalannak tűnik. Azonban az illegális versenyzés együtt jár időnként a rendőrök elől való meneüléstől és Brian kihúzza a csávából a nagyfőnököt és ezzel meg is nyeri magának a szimpátiáját, miután ő az egyetlen, aki a segítségére siet.

halalosiramban2

Dominic befogadja Briant a csapatába, aki így hamarosan benne találja magát az alvilágban jó alaposan. Nem elég, hogy a zsaruk elől állandóan meg kell lógni, de Dom a kínaiakkal is összetűzésbe keveredik, akik most kéri a jussukat. Persze nem mindenki fogadja a srácot kitörő örömmel, a legtöbben nagyon bizalmatlanok vele, főleg Vince (Matt Schulze) nem, aki szintén pályázik Mia kegyeire, szóval nem kevés munka kell ahhoz, hogy mindenki bizalmát elnyerje. Azonban van valami, amit egyikük sem tud: Brian is rendőr. Most már csak az a jó kérdés, hogy végül ki lesz az, aki élvezhető a fiatal sofőr támogatását.

Életem egyik kultikus filmje a Halálos iramban, az egyik azok közül, amiken felnőttem. No, persze sajnos ettől még nem lettem autószakértő, ellenben retteghet mindenki, ha egyszer jogosítványt kapok, mert ilyen példa van előttem. Vin Diesel és Paul Walker párosa olyan zseniálisan kiegészíti egymást, akár az általuk alakított két karakter, Dom és Brian. Persze mellettük nem elhanyagolható Dom „családja” sem, ami úgy összetart, mintha legalábbis bilincs lenne rajtuk.

halalosiramban4

Ebben a filmben az a legjobb, hogy ha valaki alapvetően nem kedveli az autókat, akkor másfél óra alatt meggyőződhet róla, hogy egész életében rosszul gondolta ezt a dolgot. A kocsik nagyon szépek és úgy repesztenek, mint egy rakéta, mindezek mellé még olyan alkatrészeket dugnak a néző arcába, amikről valószínűleg még sosem hallott, de biztos lehet benne, hogy ez a legjobb az egész univerzumban.

Remek egyébként a kontraszt, ahogy az egyik pillanatban még az autók belsejében turkálnak és az átlagember számára tök ismeretlen dolgokról motyognak, majd hirtelen benne találjuk magunkat egy gyönyörű, családias vacsorában finom kajával, sörrel és baráti viccelődéssel. Ezzel elérték a készítők, hogy az ember nagyon hamar a szívébe zárja a szereplőket és szívesen tartozna közéjük. Kőkemények ezek a srácok, de egymás között ők is olyan egyszerűek, mint mi, sok-sok érzelemmel, problémákkal, barátokkal.

halalosiramban3

Nem véletlenül vált életem meghatározó filmjévé a sorozat minden darabja, mert nehéz lenne jobban lefesteni a tökéletes barátságot, mint itt. Ha valaki még mostanra sem esett túl a megtekintésen, akkor tizennégy év után bizony itt az ideje, és azt is garantálom, hogy maraton lesz belőle még aznap.

Szerző

Ixi
Alapító és szerkesztő

Főállású gonoszkodó sárkányboszorkány, egyben egyetemista tündérlány. Szeretem a fantasyt, a horrort és a pc játékokat. Őzike forever!