Oldal kiválasztása

sötétségrendje

Ha egy alapvetően felnőtteknek alkotó író ifjúsági sorozatba kezd, az elsülhet így is, úgy is. Nos, a Sötétség Rendje megragadt valahol a kettő közt, és egy erős közepes szintet hoz.

Luca és Isolde életében mindössze egyetlen dolog a közös: nem így képzelték el. A szokatlanul eszes Luca szegény, idősödő szülők gyermeke, akit tizenegy éves korában monostorba adtak papnövendéknek – csakhogy pár évvel később a fiút eretnekséggel (azt merte mondani, hogy a monostorban őrzött ereklye, a Jézus keresztjéből származó szeg, nem valódi), és azzal vádolták meg, hogy útmutatás nélkül olvasta a Bibliát, és ezért kizárták a rendből. Ám ahelyett, hogy perbe fognák, egy rejtélyes férfi keresi fel, és munkát ajánlj neki: egy titokzatos, névtelen rend nevében, inkvizítorként járhatná Európát oldalán szolgálójával, Freize-vel és az írnok Peterrel, felkutatva és megvizsgálva azokat az eseteket, amikben a Sátán keze lehet.

Isoldét édesapja, Lucretili báró független, erős nőnek nevelte, aki a halála után majd igazgatja a családi birtokot, míg a lány bátyja a franciaországi földeket örökli. Ám mikor a báró meghal, Isoldének kellemetlen meglepetéssel kell szembenéznie: apja végakarata szerint a birtok is fivérére száll, előtte pedig mindössze két lehetőség áll. Vagy hozzámegy az apja által támogatott kérőhöz (aki megpróbálja megerőszakolni), vagy apátnőként a birtokon álló zárdába vonul, szüzességet fogad, és egész életét apácaként éli le. Isolde az utóbbi mellett dönt, és mór udvarhölgyével, Ishraq-kal zárdába vonul – pont abba a zárdába, ahová Lucát első küldetése vezeti.

Philippa Gregoryt leginkább történelmi regényeiről ismerni (ezen regények két adaptációjáról, A másik Boleyn lányról és a Fehér királynéról már írtunk), és az írónő most is történelmi hátteret választott – a tizenötödik századi Itáliát –, ám karakterei most teljes egészében képzeletének szüleményei, a könyv célközönsége pedig a felnőttek helyett a tinédzserek, ami bizony rajtahagyja a nyomát a készterméken.

Ami először is szemet szúrt nekem, az a nyelvezet – mondjuk ezért nem tudom, mennyiben felelős az eredeti szöveg, és mennyiben a fordító, de a mondatszerkezet néhol már fájdalmasan egyszerű volt számomra. A könyvet sok helyen fájdalmasan rövid mondatok jellemezték, ráadásul gyors egymásutánban, amitől az egész szöveg elég döcögős lett. Emellett erős hangsúly került a dialógusokra, amit viszont kicsit a leírások bántak, arról nem is beszélve, hogy néha kicsit eldönteni, ki is beszél éppen. Mondjuk ez annyira nem zavaró, csak kicsit bánt, hogyha tiniknek ír az ember, akkor valaki úgy gondolja, rögtön le kell butítani a szöveget.

Maga a narráció és a történetvezetés kicsit felszínes, kicsit meseszerű – éppen csak megkapargatjuk a felszínt. Bár van némi krimi-beütése a sztorinak, nagy csavar nincs a történetben, gyakorlatilag minden kikövetkeztethető – engem egyedül egy fordulat lepett meg úgy tíz oldallal a könyv vége előtt, mivel ott nem egészen értem, hányadán is állunk a dolgokkal. Pontosabban az zavar ott meg, hogy a könyv akkor most bevezeti-e a természetfelettit vagy sem – bár erre a kérdésre lehet, hogy igen a válasz, miután van egy esemény, amire nem kapunk választ (mármint ebben a kötetben; ugyanis van folytatás, a második kötet, a Viharfelhők már meg is jelent).

Mindezek mellett kifejezetten szórakoztató és érdekfeszítő a történet – érdekes látni, hogyan befolyásolja a szereplőket a kor alapvető mentalitása, hogyan küzdenek a női szereplők azért, hogy komolyan vegyék őket, és a férfiak azért, hogy helyesen cselekedjenek. A korrajz kicsit felszínes, de tiniknek pont elég, és a csúnyább részletektől sem riad vissza (ami meg Gregory felnőtteknek írt regényeinek hozománya). A karakterek szerethetőek, Freize pedig kifejezetten szórakoztató, már-már comic relief-szinten. Ugyan románc még csak érintőlegesen van a nyitókötetben, a csírái már itt is láthatóak.

Mindent egybevetve nem fogtam padlót A Sötétség Rendjétől, de sodró lendülete magával ragadott, megszerettem a szereplőket, a kétszázhetven oldal pedig hamarabb fogyott el, mint vártam volna. Könnyed esti olvasmánynak tökéletes.

Szerző

Orlissa
Alapító és főszerkesztő-helyettes

A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.