Hosszú évek várakozása után végre 2015-ben ismét új Star Wars film hozott lázba mindenkit, és bár a nagy hype és reklám dömping már-már túlzásba esett (a kisüthető csirke nuggetsen már kicsit sok volt a film logója), mindenki rettenetesen várta a filmet. Kevés olyan történet van (de azért persze akad pár), ami generációkon átívelve képes lázba hozni mindenkit, és ez nagydolog! Többed magammal ültem be a vetítésre, amire mér régóta vártam – és sokakkal ellentétben én az előzménytrilógiát is szeretem –, köztük édesanyámmal, aki már akkor rajongója volt a szériának, mikor én még meg sem születtem.
A moziban az ismerős sorok és még inkább ismerős jelenetek magával ragadtak: élveztem az akciódömpinget, a rohanást, nevettem a színészekkel együtt, de valami mégis hibádzott. A story! A történet ugyanis annyi sebből vérzik, hogy azt felsorolni is nehéz (természetesen megpróbálom), és minden nagy jelenetre visszagondolva eszembe jut egy korábbi, amiből a mostani fakadt. Innentől fogva az olvassa tovább, aki már látta a filmet vagy nem zavarja, ha minden „nagy” csavart leírva lát!
Rey (Daisy Ridley) a Jakkun nevű sivatagos bolygón tengeti életét, roncsvadászként. A Birodalom és az Ellenállók küzdelmére itt már csak a hatalmas űrhajóroncsok emlékeztetik az élőket, ezeket fosztogatja Rey, ételért cserébe, ami azonban semmire sem elég. Egy nap megment egy kis droidot, egy BB egységet, ami mellészegődik. Nemsokára Rey az Első Rend nevű diktatórikus szervezet és az Ellenállók közötti harc közepén találja magát, oldalán egy Finn (John Boyega) nevű férfival, aki bármire hajlandó, csakhogy elmeneküljön az Első Rend elől. A rend azonban a droidot akarja, vagyis a térképet, ami nála van, mellyel nyomára bukkanhatnak az évtizedek óta eltűnt Luke Skywalkernek (Mark Hamill), persze erre az információra az Ellenállás vezérének, Leia Organa (Carrie Fisher) tábornoknak is szüksége van.
Ha van valami ismerős az előbb leírt történetben az olvasónak, akkor az nem a véletlen műve, mivel Rey életútja és repülési vágya egy az egyben egyezik Luke-éval, vagyis Az új remény alapkoncepciójával. Ugyanez a helyzet magával a két nagyhatalommal, vagyis a Rend és az Ellenállás közti csatározással, ami a már megszeretett sémát követi: nagy pusztító fegyvert a bevetése után megtámadja a maroknyi ellenálló csapat, és persze győzedelmeskednek is egy tehetséges pilótának hála.
Sajnos ugyanez a helyzet az összes nagy jelenettel, valójában már mindegyiket láttuk korábbi Star Wars filmekben: apa és fia jelenete a hídnál (még a kultikus „én vagyok az apád” mondat is elhangzik); a bölcs öreg, akit meg kell találni, mert elbújt a világ elől; a hangulatos bár, ahol az univerzum söpredéke fellelhető; a csempész, aki folyton bajban van, és még sorolhatnám napestig. Szinte az összes nagy jelenetet már láthattuk korábban, ugyanebben a formában, maximum itt a felállás változott (értsd, ezúttal a fiú áll a Sötét Oldalon).
A történet tele van megmagyarázatlan lyukakkal: kicsoda az öreg, vagyis Max von Sydow a film elején, jelentőségét ugyanis kihangsúlyozza a film, de nem támasztja alá; honnan van a térkép, miért olyan fontos elérni Luke-ot, mikor éppen zajlik a háború; miért vonult száműzetésbe, és hagyta bukott tanítványát garázdálkodni a galaxisban (kísértetiesen ugyanaz a hiba ezzel, mint anno Yodával), mi állította át a Sötét Oldalra Kylo Rent (Adam Driver), ki az a Snoke (Andy Serkis) – és ezekkel a kérdésekkel még csupán a felszínt kapargatom. Ezekre nem lehet az a válasz, hogy majd a trilógia többi darabjában megtudom, hiszen a korábbi Star Wars filmek is megállták önállóan a helyüket, sok fontos kérdésre választ adva, és nem kellett látni az egészet ahhoz, hogy végre megértse az ember az elsőt. Ha így lett volna, garantáltan bukás lett volna már Az új remény is!
Karakterizáció alig akad a filmben, sok új szereplőt látunk (végre valahára több nő is felbukkan, nem csak egy), de róluk szinte semmit sem tudunk meg, csak tényeket: Rey várja a családját, Kylo egy áruló, Finn meg szökevény. De ezen túl semmit sem kapunk, nem látunk bele a lelkükbe, nem tudjuk milyen emberek, csak azt, hogy jól tudnak futni, meg lőni, vagy vagdalkozni. Pedig micsoda ziccerek maradtak ki – igen, így többes számban –, Finn szemszögéből végre láthattunk volna valamit a katonák belső életéből, vívódást, tragédiát, de nem. Sőt, Finn mondja is, hogy őt gyerekkorában elszakították a szüleitől, és ő nem akart ilyen életet, ergó a többiekkel is ez történhetett, mégis az első adandó alkalommal lelövi őket, egy pillanatnyi habozás nélkül!
Reyt átjárja az Erő, ez már abban a pillanatban kiderült, mikor először kormányhoz ült, de ez az Erő nem úgy jön, csak ripsz-ropsz, becsukom a szemem, és én vagyok a legjobb vívó. Pedig a nagy párbaj első képsorai tökéletesek voltak, a jól képzett Kylo bár sebesült, mégis fölényben van Reyjel szemben, aki folyton egyszerű támadásokat indít, és inkább menekül. Aztán a lány lecsukja a szemét, és tá dám, mindenben ő lesz a legjobb, Kylot pedig a bolygó szétszakadása menti csak meg. A régi karakterek az elmúlt évtizedekben semmit sem változtak, Leia még mindig az Ellenállás feje, Han pedig csempész, pont, ennyi, slussz passz – ennyiért kár is volt szerepelniük.
A szuperfegyver a bevetés után gyakorlatilag elpusztította az egész Új Köztársaságot, vagyis mindent, amit az elmúlt években felépítettek, és amiért harcoltak, de ez egyáltalán nem rendített meg senkit sem a filmben. Majd a sikeres légitámadás után a főnixmadár módjára feltámadt Poe (Oscar Isaac) kijelenti, hogy hazamennek, de már nincs haza! A filmbeli tragédiáknak nincs súlya, egyedül Leia és Rey közös ölelős jelenete volt az, ami megmutatta a két szereplő fájdalmát és veszteségét.
Csalódott vagyok, mert ennél sokkal jobbra számítottam, de talán az is elég lett volna, ha erről a filmről valaki leveszi a Star Wars logót, és máris egy b-kategóriás akiófilmmé csúszik le!
És tudjátok mit, ugyanez volt a helyzet az X-Men: Az eljövendő múlt napjaival is, mikor kijött a film, mindenki istenítette, majd eltelt uszkve fél év, és már a sárba tiporták, és persze a korábbi nem túl kedves kritikánkat már nem is támadták annyian, inkább egyetértettek vele. Úgy vélem, most is ez lesz a helyzet, és ha az irományomért le is veszik jó páran a fejem, én kitartok az elveim mellett, mely szerint egy vérbeli Star Wars-fan nem engedheti meg magának, hogy megvezessék egy kis csillogással!
Utánam a vízözön!
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
- Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
- Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
- Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
- IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!
Trackback/Pingback