Minden országnak megvannak a maga városi legendái, metróban rohangászó őrültekről, szervrablókról, és vannak az ún. Zsákos-bácsi szerű alakok: Japánban ilyen a Kuchisake-onna (akiről szintén készült egy remek horror), vagy a jó öreg Amerikában lévő, és mai cikkünk tárgya, Kampókéz (angolul Candyman).
Főhősnőnk, Helen (Virginia Madsen) városi legendák után kutat, mígnem a sors összehozza Kampókéz (vagy a filmben még Mézembernek hívják) legendájával. Életében egy remek hírű, fekete festő volt, aki sajnos tiltott szerelme keveredett munkáltatója lányával, és ezért kegyetlenül kivégezték. Bosszúszomjas szelleme pedig haláláig kísérti azt, aki volt olyan balga, hogy megidézze. Na, ez a legenda, egy különös helyen történő kutatás után különösen is megtetszik Helennek, és elkezd nyomozni utána, nem is sejtve, hogy magát a gonoszt hívta vissza ezzel az élők világába. Kampókéz (Tony Todd) ugyanis visszatér, amint valaki ötször kimondja a nevét egy tükörbe nézve.
Ez a film két dolognak köszönheti azt, hogy nagyon jó: egyrészt a Kampókéz legenda – ami nem összetévesztendő egy hasonló névvel operáló, de más koncepcióval rendelkező történethez – hiszen ebben is megvan minden, ami egy átlagos nézőt érdekelhet: szerelem, árulás, halál, síron túli bosszú. A második nagy pipa meg magáért a félkarú mészárosért, valamint az őt alakító színészért jár. Eleve az nagyon érdekes volt Kampókézben, hogy egy művelt, és kedves, melegszívű emberből hogyan lett egy ravasz, démonikus sorozatgyilkos, aki tetteit mindig a favorizált áldozatára keni, hogy az igazságszolgáltatás őt vegye célba – hiszen a rendőrök nem hisznek a szellemekben. De ahhoz, hogy ez karakter ilyen remekre sikederett hatalmas szerepe volt Tony Toddnak is, aki már nem kevés filmben bizonyította nekünk, hogy jó színész.
Amit még hasznos tudni a Kampókézzel kapcsolatban, hogy ez nem egészen arra megy ki, hogy minket megijesszen (persze azért néha sikerül), hanem, hogy bemutassa, hogy mennyire ostoba és kontrollmentes is tud lenni az ember. Hiszen akkor semmi baj nem lenne, ha itt a filmben sem akarnák „előhívni” Kampókézt, de persze az izgalom és a veszéllyel való szembemenés már ősidők óta szedi a hülyéket.
Minden szépsége és Tony Toddja ellenére, a fő gonoszon kívüli összes szereplő számomra csalódás volt: eleve Helen is eléggé zavaró volt (bár a végére egész kikupálódik), de a férjét, Trevort (Xander Berkeley) csak két dolog miatt tették bele a filmbe: hogy el lehessen mondani, hogy Helennek van férje, és hogy látványosan elhagyja őt. A többi szereplő is csak vagy port kavarni és a látványos halálozások okán kellettek.
Végső összegzés, mielőtt a tükör elé állok: csak ajánlani tudom annak, akinek még nem volt szerencséje Bernard Rose ezen klasszikusához. Ha kell ijesztő, ha kell romantikus, de mindenképpen tanulságos abban a tekintetben, hogy két dolgot soha nem becsüljünk le: a mondák eredetét, és az emberi ostobaságot.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
Trackback/Pingback