A mostani angyalos/démonos shounen animék/mangák egy részével nem igazán kerültem közelebbi kapcsolatba – tisztelet a kivételnek –, viszont egy régebbi hajtás, akármennyire is középszerű, hihetetlenül rövid időn belül a top 5-ön is belül egy mérvadó darab lett, ez pedig az 1997-es manga, a Devil&Devil.
Az alapszituáció pofon egyszerű, és mégis humoros. Adva van két külön világ. Az egyik a miénk, a másik pedig az a létsík, ahol az angyalok és a démonok örökös háborúja folyik. Közülük is kiválnak főhőseink: egy Sword nevű, nagypofájú ördög és a higgadt, mégis harcra kész Ios angyal, szám szerint már több, mint száz csatát lejátszottak – változatlanul döntetlen eredménnyel. Ám a legutóbbi csatában mindketten elvetették a sulykot: a kakaskodásuk odáig fajult, hogy leestek a földre, súlyos sérüléssekkel. Csak úgy maradhatnak életben, ha ideiglenesen emberi testbe költöztetik a testüket, és szerencsére akadt is két megfelelő példány, akikben végül „otthonra” lelnek, de olyasmi derül ki róluk, ami mindkettőnél kicsapta a mennyei biztosítékot. Ugyanis egymás ikertestvérei lettek! Ami még jobban tetézi a bajukat az az, hogy pont ellentétes jellemű alanyokat fogtak ki maguknak; a szelíd Ios a verekedős, város macsója és rezidens rosszfiú Kannába, míg az agresszív Sword a kis puhány és félős Shoumában talált menedékre.
Persze nem sokáig tengetik iskolai életüket, hiszen egyből feltűnnek az, először Iosra, később már Swordra is vadászó démonok, ördögűzők, majd az egész odáig fajul, hogy már maga a főördög is le akarja radírozni ezt a két bajkeverőt, és velük együtt az emberi világot a térképről. De ennyire még nem rohanjunk előre, nézzük is meg, hogy pontosan mit is kínál nekünk a Devil&Devil.
Kezdjük a pozitív dolgokkal: először is alapkoncepció ötletes, és számomra különösen is humorosra sikeredett: egy angyal és egy démon, mint ikertestvérek, ráadásul úgy, hogy az elfoglalt test gazdáinak totálisan ellentétes a jelleme – nem kevés humor forrása lesz ez a későbbiekben sem. Persze az emberi lelkek is időről-időre előfognak jönni (ez különösen az Ios/Kanna kombónál lesz nagyon badass nyitány), hogy ők is megtanulják kezelni a démoni/angyali erőt. Tehát a főszereplőkkel semmi gond nincsen.
Mellékszereplők terén már vegyesebb a felállás. Az Amano testvérek gyerekkori jó barátja, Nanami például nagyon ingerlő személyiséggel lett megáldva, de igazából az a rossz, hogy mindig ő a kötelező megmenteni való lány, vagy ha nem ő, akkor a rezidens ördögűző lány, Mizuno. Női karakterek terén egyedül még, a démoni oldalról Swordékhoz csatlakozó démonlány, Garvera tud pár pipát beszerezni a lányok oldalának. Férfi területen persze más a helyzet (van egy olyan érzésem, hogy Yuki Miyoshi enyhén szexista), hiszen mindhárom oldalról megvan egy-egy erős képviselő a főduó mellett, legyen az Shekil Aria, Ios hűséges alárendeltje (nem, ez nem boy’s love), Shiva Garland, Sword mestere és démonúr, vagy az elzáró démonnal rohangászó démonűző Ranfuu.
Most jön az a rész, ami miatt sajnos ez a manga megmutatja azt, hogy jónak jó, de egy közepes alkotásnál semmivel se több. A harcok gyakran túlhúzottak – mondjuk ez a régebbi sorozatokban megszokott dolog –, és hiába erős az adott ellenfél, úgy is tudjuk, hogy a srácok fognak győzedelmeskedni felettük. A képességek, kezdetben nagyon hatásosak, ám az ilyenkor beütő „edzeni kell sokáig, mert attól leszel erős”téma itt is befigyel, főleg a Sword/Shouma párosnál. 97-es alkotáshoz mérten a grafikája is kissé furcsa lehet a mai mangákon szocializálódott népnek – igaz, hogy a maiak között is van egy-két riasztó grafikájú mű –, de ez meg már nagyon is személyválogatós kérdés.
Én nagyon szeretem a Devil&Devil-t, és akit érdekel a téma és nem riasztotta el a középszerű szócska, annak bátran tudom ajánlani, harcra fel!
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
