Hanzee végső leszámolást tervez, Mike Milligan úton van Sioux Fallsba, a helyi rendőrség pedig amatőr és egyben gőgösen nagyra vágyó: a kivégzőosztagot, amire számítanak, úgy szeretnék lefülelni, hogy bedrótozzák Edet. Egyedül Lou van tisztában a realitással – akit egy repülő csészealj ment majd ki szorult helyzetéből.
Az eddig lassan, darabról darabra építkező kirakós már felépült, a 9. és 10. epizódra maradnak a végső ütközetek. Akinek eddig hiányzott az akció és a lövöldözés, most kap egy kis pótlást – rövidet, de annál ütősebbet. Bár a finálénál járunk, maradtak még ki nem játszott kártyák, amiket jól adagoltan mutat fel ez az epizód. Nem mondhatok sokat, azt viszont előre vetítem, hogy több pozitívnak-negatívnak elkönyvelt szereplőről megváltozhat a véleményünk: Hanzee-val, mióta „családja” ellen fordult, egyre kevésbé tudok rokonszenvezni, és a mostani húzása után már nem tudom a körülmények áldozatának tekinteni, sokkal inkább egyszerű hóhérnak – neki ugyanis mintha teljesen mindegy lenne, melyik oldalon állnak azok, akiket legyilkol, vagy lehetnek épp teljesen kívülállók is az áldozatai.
Peggy és Ed talán egy rakás szerencsétlenség, de abból a fajtából, akik másokat használnak pajzsként, és minden konfliktusból helyzeti előnyt kovácsol nekik a vakszerencse. A körülményeik mellett a saját cselekedeteik is ellenszenvessé teszik őket, például az a hentesi rutinból adódó könnyedség, ahogy Ed megölte Rye-t vagy ahogy fejszét vágott a rá küldött bérgyilkos fejébe. A legidegesítőbb számomra mégis az, hogy a házaspár, főleg Peggy, álomvilágban élnek, ahol semmi helye a félelemérzetnek, a valóság pedig messziről elkerüli őket – ezért tudnak minden helyzetből sértetlenül kikeveredni. Ebben az epizódban például azzal magyarázzák a Maci Laci-típusú erdészruhás rendőröknek Dodd foglyul ejtését, hogy az érte kapott váltságdíjból akartak új életet kezdeni, és mintha valóban azt hinnék, hogy ez ilyen egyszerű. Ők csak pihenni, kirándulni jöttek az erdőbe, és persze kikapcsolódni – történetesen egy tússzal.
A sioux fallsi rendőrség teljesen hasznavehetetlen. A beképzelt rendőrfőnök láthatóan nem találkozott még maffiával, és a háborúban sem a frontvonalon szolgálhatott, legalább is fogalma sincs róla, hogyan készüljön fel egy csapat fegyveres érkezésére, és arra tesz fel mindent, hogy Ed zsebébe lehallgatót süllyesztve sikerül komolyabb megerőltetés nélkül leleplezniük a kansasi bűnszervezetet. A rendőrök persze nem tudják, hogy Mike Milligan egyetlen embert hoz majd magával, mivel a dolog neki már inkább magánügy, mint munka, másrészt pedig kegyvesztett is lett, mert nem Doddot végeztette ki – ami majdnem a fejébe került.
Lou és Hank próbálja észhez téríteni a kollégákat, de azok nem hallgatnak rájuk, sőt, kifejezetten örülnek, hogy a két rendőrnek az ő államukban semmi hatalma nincs, ugyanis mindent saját erejükből és képzelt hatalmukkal akarnak megoldani. Lou magánakcióba kezd, de mire elmondhatná a sioux fallsiaknak, hogy valójában milyen veszély közeledik hozzájuk, a vérengzés már kezdetét veszi. A helyszín egy motel, az erőviszonyok felborulnak, a lövöldözést pedig egy hatalmas és fényes repülő csészealj szakítja félbe. Peggy oda is szól a menekülés közben elbámuló Ednek: az csak egy repülő csészealj, menjünk!
Sok szereplőt veszítünk ebben az epizódban, nem csak a tűzharc miatt. A szerencse nem mindenkinek kedvez, és vannak előre várható dolgok is (Betsy), de az mindenképpen világossá válik, hogy a feszült helyzet senkit sem kímél, legyen szó akár jó, akár rossz szándékú, vagy akár teljesen lényegtelen háttérszereplőről. A háború irracionális és kíméletlen – csak a szemben álló felek változnak. A Fargo nem jóról és rosszról, hanem háborúról mond véleményt, szkeptikusan és csalódottan. Kíváncsian várom az évad zárlatát: az biztos, hogy bárki győz, többet veszít majd, mint amennyit nyer.
Szerző
-
Korábbi szerkesztő
Az internet, főleg a Youtube világának kóborlója, macska a holdon, valamint a lélek sötét oldalának kutatója.
