Nagy csavart és leeső állakat ígértek az alkotók – szó szerint azt mondták, hogy ez nagyobb durranás lesz, mint mikor a HYDRA előlépett –, én viszont nem szimplán csalódtam benne, hanem egyszerűen untam.
A portálon átkelve Ward és Fitz a lényt keresik – miközben Coulson meg őket –, nem túl nagy egyetértésben, ám Fitznek annyira mégiscsak sikerül érvényesítenie akaratát – némi csel bevetésével –, hogy eljutassa a csapatot Willhez, azt állítva, hogy a férfi tud nekik segíteni. Eközben a mi bolygónkon Daisyék rajtaütést szerveznek a kastélynál, azonban még mielőtt akcióba lendülhetnének, emelkedik a tét – kiderül, hogy a helyszínen vannak a mesterséges kómában tartott Inhumanek is, Andrew-val egyetemben. Így kicsit változik a terv ugyan, de Jemmáékat attól még ki kell menteni, így hát az ügynökök lépnek – miközben Jemma is kiszabadítja magát, és összefut Andrew-val.
Olyan furcsa helyzet állt most elő, hogy bár az „akció” miatt nem jutott idő a jóféle karakterjellemzésre, az akció maga olyan lapos volt, hogy komolyan azt vártam, hogy legyen már vége az egésznek. Az egyik szálon sokat mentünk a sivatagban, miközben elhangzott sok rosszindulatú dialógus, amikben azonban lényegi információ nem sok volt, bár azért a lény erejére kaptunk pár utalást. A portál eme oldalán még a „csavar” sem tudott meghatni – most komolyan, erre számítani lehetett –, és valahogy a tetőpont sem csúcsosodott ki. Wardról meg majd a végén.
A másik oldalon – Angliában – is inkább az akción volt a hangsúly, ami jó sok HYDRA-ügynök elgyepálásában gyakorlatilag ki is merült. A S.H.I.E.L.D.-es frakciónak volt pár ügyes lépése, de semmi olyan, amivel le tudtak volna nyűgözni, vagy valamilyen formában nem láttuk volna már korábban. Persze egyes helyeken szárnyalt a pátosz, de még így sem éreztem igazán a helyzet súlyát. Joey-ért viszont hálát adok, mert ő egy tündér – gyakorlatilag egy kisgyerek, akinek megengedték, hogy a nagyokkal játsszon. Esküszöm, neki voltak a legjobb sorai az epizódban.
És akkor Ward. Ami ténylegesen az epizód gerince, az nem tetszett – a pasinak gyakorlatilag egyetlen karakterhű dialógja volt (a túlélésről és az adaptálásról), azon felül viszont árnyéka sem volt önmagának – vagy pont az árnyéka volt, fény nélkül. Arról pedig inkább ne is beszéljünk, hogy semmi kézzel fogható magyarázatot nem kaptunk arra, hogy Ward végül miért is döntött amellett, hogy átkel a portálon. Igazából hadovált ott össze-vissza, de lehetősége nem nagyon volt a konklúzióra. Na mindegy, a lényeg, hogy nem tetszett. Ami pedig a végén történt vele, nos…
Maradjunk csak annyiban, hogy egy képregényeken alapuló sorozattal van dolgunk, márpedig egy képregényben az ilyen dolgok ritkábban véglegesek, mint ideiglenesek Szóval én megpróbálok pozitív maradni, és nem csak azt látni, hogy mi van éppen most, hanem hogy mi lehet ebből a szezon végére (van pár narratív szabály, aminek az íróknak engedelmeskednie kell majd, meg pár olyan dolog, ami előtt meg a nézettség miatt kell fejet hajtaniuk, úgyhogy én még nem veszítettem el minden reményt).
Mindenesetre számomra nagy csalódás volt a Maveth – a számos zseniális és merész teóriából, amiket olvastam és magam is gyártottam, semmi sem jött be, nem volt semmi meglepő csavar, de igazán még csak konzisztens karakterábrázolás sem. Így hát csak remélni tudom, hogy mikor a sorozat márciusban visszatér, ennél jobban fog teljesíteni.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
