Amióta csak az eszemet tudom, imádom a furcsa humorú filmeket, könyveket és személyeket, és ez alól persze az nagy öreg Woody Allen sem kivétel. Bár eddig csak egy filmjét láttam, a múltkoriban lehetőség nyílt eme szám növelésére, így többedmagammal beültünk az Annie Hall-ra. Kitől jót, kitől rosszat hallottam korábban erről a filmről, én viszont úgy voltam vele, mint Peter a Family Guy-ban, hogy én szeretem hallgatni a zsidó humoristákat.
A film cselekményének alapja nagyrészt a valóságból táplálkozik: a fiatal, tehetséges, ám eléggé csodabogár humorista Alyv (Woody Allent) több,zátonyra futott kapcsolat után találkozik a szintén egyedi összerakású Annie Hall-al (Diane Keaton), és rövid időn belül a szerelmük szárba szökken. Ám, ahogy telik az idő, egyre inkább távolodnak egymástól – az ilyen románcok végét pedig már mindenki sejtheti. A végjátékban jön elő még az a kérdés, hogy kinek adott többet ez a kapcsolat, és melyikük ragaszkodik a vég után is a másikhoz?
Hát, ez a film két dolgot tudott nagyon jól csinálni: először is, meglepni. Woody a saját szemszögéből meséli el, röviden az életét, kihangsúlyozva a Diane Keatonnel való viharos, de annál érdekesebb kapcsolatát. Más néven, de mindketten magukat alakítják a színésznővel, és ez már egy hatalmas pipa a film javára: nincsenek fölöslegesen betoldott jelenetek, párbeszédek, cselekvések, minden kisebb mozzanatnak jelentősége van: különös tekintettel az tér/idő „manipulálós” jelenetekre, ahol egyszerre szerepelnek a jelenben hőseink, és közbe láthatunk (meg láthatnak ők is) egy, már a múltban bekövetkezett cselekményt.
Másodszor pedig megnevettetni: mivel én mindenfajta humorforrásra kapható vagyok, így szemem sem rebbent – legfeljebb a könny csordult ki belőle – a szexes, drogos, politikai vagy zsidós vicceken. Nem zavartak, mert tökéletesen illettek ebbe a filmbe, másrészről pedig Woody-tól ne is várjunk el másfajta humort, főleg ebbe a filmbe ne.
Ami miatt még nagyon tudom szeretni az Annie Hall-t az már sokkal inkább technikai dolgok miatt van: a moziban egy eredeti, 80-as évekbeli felvételt nézhettünk meg, minden mai belepiszkálás vágy átszinkronizálástól mentesen. Nagyon jó érzés volt egyrészről, hogy tényleg, hamisítatlan valójában kerül elénk a film, másrészről meg a szinkronnal is kivétel nélkül megvoltam elégedve. Sokan szidják a régi szinkronizáló stílusokat, de ebbe a filmbe az ilyen mukiknak garantáltan beletörne a bicskája.
Nem tudom, hogy még meddig fogják játszania mozikban, de garantáltan megéri rá elvinni a családot, barátokat, őszintén szólva bárkit, aki vevő erre a furcsa humorú, de zseniális filmre.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
Trackback/Pingback