Oldal kiválasztása

dw_s09e11_pic1

Legutóbb az alkotók a könnycsatornáink megdolgoztatására játszottak, most pedig kaptunk két komplexebb, agyalósabb részt, amik azért hagynak kivetnivalót maguk után, mert csak még több kérdőjel kavarog a fejemben, mint azelőtt, hogy ezeket az epizódokat megnéztem volna. Ennek ellenére úgy érzem, a Heavent Sent-Hell Bent páros, ha nem is tökéletes, de mindenképpen méltó lezárása lett a kilencedik évadnak.

A Doktor (Peter Capaldi), mint már említettem, a Face The Ravenben történtek után egy teljesen idegen helyen találja magát, ami leginkább egy hatalmas erődítményre hasonlít. A vár totálisan kihalt, legalábbis a Doki azt hiszi: él benne ugyanis egy teretmény, aki arra hajt, hogy megfélemlítse az időlordot, és ezáltal minél több információt szedjen ki belőle. A Doktor hamar rájön, hogy a várban a tizenkettes szobába kell eljutnia, ám a helyiségbe csak akkor tud benyitni, valamint csak akkor tudja azt nyugodtan körbejárni, ha mindig, amikor találkozik a lénnyel, bevall neki valamit. A Hell Bentben azt fedezi fel a Doktor, mi is rejlik a tizenkettes ajtó mögött, ami olyasvalami, amit az Időháború óta nem láthatott.

dw_s09e11_pic3

Kezdjük akkor a kérdéses részekkel: először is, hogy kerülhetett Lady Énhez (Maisie Williams) olyan technológia, ami valószínűleg gallifreyi eredetű? Egyáltalán, hogy illik ő a képbe a Face The Ravenbeli jelenése óta? Aztán azt sem tudjuk meg, mi van a többször is emlegetett hibriddel – létezik, nem létezik? Ha igen, akkor ki az és mi az? Az különösen zavar, hogy ezt, valamint ennek a két résznek a fő történetszálát ennyire nyitva hagyták, bár igaz, hogy később még előjöhet (legalábbis ez lenne a logikus), de picit akkor is összekuszáltnak hat tőle a sztori. Lesz mit kibogozni a tizedik szezonban, az tuti!

dw_s09e11_pic4

Most pedig nézzük, mi az, ami jó volt: Peter Capaldi továbbra is fantasztikusan játszik mindkét részben. Hihetetlen, milyen gyorsan tud váltani a már megszokott Doktor és az elborult agyú, rideg és kifejezéstelen arcú őrült között (amitől egyébként még mindig ráz a hideg). A látvány szintúgy zseniális volt mindkét epizódban: a vár nagyon aprólékosan ki lett dolgozva, és szinte az összes kis zugát megismerhettük. Az a hely pedig, ahol a Doki a Hell Bentben kilyukadt – nos, igen, ezt a bolygót már láthattuk, de ennyire részletesen talán még nem, és igen, még mindig lélegzetelállítóan gyönyörű.

A következő epizódra szerencsére csak karácsonyig kell várnunk, mert akkor jön a már megszokott ünnepi különkiadás, amiből rögtön két ízelítőt is kaptunk a legutóbbi rész végén. A trailer szerint visszatér egy rég nem látott karakter, és egy elég vicces kalandban lesz része a Doktorral. Pár hét és meglátjuk!

 

Szerző

Misplaced
Szerkesztő

Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
Watchaholics
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.