Oldal kiválasztása

Nagy gondban vagyok a Logan futása című sci-fivel: borzalmasan gyenge kivitelezésűnek tartom, ugyanakkor az alapötlete zseniális, és az apró dolgokban kifejezetten ügyes, hogy ritkán mondok ilyet, de nagyon várom a remake-et, mert ha ezt a történetet feljavítják, és jó színészekkel játszatják el a főszerepeket, akkor egy nagyon ütős és elgondolkodtató sci-fi fog keletkezni belőle.

logan.futasa.2

A harmadik évezredre a Föld túlnépesedett, a környezetszennyezés elviselhetetlenné vált. A pusztulás túlélői hermetikusan elzárt búvóhelyükre menekültek, ahol örökre megváltozatták az élet alapszabályait. Itt mindenki egy körtánc során veszti életét, harmincévesen, majd újjászületik. Mindent egy központi számítógép vezérel, mely vezérli az emberek kezébe ültetett kristályt, mely az életkorukat is jelzi. Az emberek boldogok, kedvesek és szabadok – vagy mégsem?

Francis (Richard Jordan) és Logan (Michael York) a rendfenntartó érőt képviselik: a Körtánc elől szökőket ők kapják el, és semmisítik meg, ezzel is megfosztva őket az újjászületéstől. Azonban egyre többen és többen szöknek el a végzet elől, és már egy titkos szervezet is a segítségükre van. Logan feladatául kapja a szervezet felkutatását és megsemmisítését. Azonban a korábban oly erősen felvázolt célt megváltoztatja a tapasztalat és a szeretet egy őszinte lány, Jessica (Jenny Agutter) iránt. A párosnak menekülnie kell, üldözőjük pedig kérlelhetetlen, mert nem csak a parancs hajtja, hanem a csalódottság is társa után.

logan.futasa.1

Ismét egy könyvadaptációval van dolgunk, és ezzel meg is magyaráztam, miért is annyira okosan kitalált és komplex egészet alkot az alaptörténet. A világ, amely nem olyan, mint volt, az emberiség kedves, boldog és rendkívül együgyű. Senki sincs tisztában a természettudományokkal vagy a csillagokkal, csak élnek bele a vakvilágba, nem tesznek semmi olyat, ami kedvüket szegné. Ehhez nyújt tökéletes biztonságot a központi számítógép, amely mindent lát, mindent hall és mindent vezérel. Ez a gép utasítja Logant, aki elsőnek nem meggyőződésből fog neki a hosszú útnak, hanem parancsra teszi, ám a látottak, és a Jessicával töltött idő megváltoztatja őt.

A Logan futása a 70-es években készült, így mai mércével talán gyengének tűnnek az animációk, ám ezt a gyengeséget felváltja a kreativitás, és az akkori modern technika teljes körű felhasználása. A színek és hanghatások ügyes felhasználásának köszönhetően a jövő valóban futurisztikusnak hat az emberiség új otthonában, ahogy az eszmék is. Itt a gyermekeket nem a szüleik nevelik fel, sőt, sokuk kívülállóként él fiatal, kaotikus korában, hogy aztán kevésbé kaotikusan, de ugyanúgy kevés kötöttséggel élje tovább életét a körtáncig.

logan.futasa.3

A film zenéje bár szintén futurisztikusnak hat, nekem mégis bántja a fülemet, valahol a temerin és a tábla kaparás között elhelyezkedő hangszín folyamatos pattogása nekem fejfájást okoz – és ahogy hallottam, nem csak én vagyok ezzel így.

A színészekre és a játékukra azonban bőven lehet panaszkodni. Michael York annyira gyenge Logan, hogy egy bábú is simán eljátszhatná, vagy bárki a tömegből. Színészi kvalitása itt megegyezik a nullával, és nyúlánk felépítése megkérdőjelezi erejét, kiképzésének hiánya pedig harctéri „tudását”. Jenny Agutterre nem lehet panasz, egy feladata van, rendkívül bugyután nézni, ezt pedig maximálisan hozza – tényleg nem az ő hibája, hogy karaktere semmilyen valódi jellemet nem kapott azon kívül, hogy szép, meg a titkos társaság tagja. Talán Richard Jordan hoz egy kis életet a filmbe, de őt is azonnal lemossa a pályáról az alig pár percet szereplő öreg.

logan.futasa.4

Mindent összevetve a Logan futása egy sci-fi alapmű, ami kellően elgondolkodtató, színes és újszerű, ám több gyenge pontja is akad, így valóban egy újraforgatásért kiállt. Reméljük, ezúttal egy olyan stáb veszi a kezébe, akik nem csak a könyvet tudják betéve, hanem a sci-fihez is értenek.

Szerző

Catleen
Catleen
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Watchaholics
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.