Hamarosan majd szó lesz Romero eredetijéről, az 1968-as fekete-fehér Élőholtak Éjszakájáról, de most még teszek egy kis kitekintést Tom Savini 1990-es feldolgozásáról, amiben persze azért Romero papa is segédkezett nem keveset. Élők és élőholtak, fogadják hatalmas golyózáporral az Élőholtak Éjszakáját.
A film cselekménye nem sokban tér el a korábbi elődtől: Barbara (Patricia Tallman) és bátyja Johnnie (Bill Moseley) éppen egy, a várostól távol lévő temetőhöz tartanak, anyjuk sírjához, közben jó testvérekhez méltóan veszekszenek. A gyászolást azonban megzavarja egy, később több élőholt is, Johnnie meghal, Barbara pedig magán kívül rohangászik fel-alá, míg végül eljut egy házba. Ott is zombik vannak, ám az időben érkező Bennel (Tony Todd) sikerül leverni őket. Eközben a pincéből előjönnek további túlélők, és persze megindul a szokásos ellenségeskedés, egyet nem értés és a kötelező halálozások –, úgyhogy szegény Barbara a film végére teljesen magára marad (úgy ahogy) a zombikkal szemben.
Hát, kevés olyan horror remake-ről lehet elmondani, hogy az eredeti mellett maga is klasszikussá vált, de ez a film képes volt erre. Eleve a szereplők nagyon jó lettek összeválogatva: Patricia remekül alakítja a kezdetben idegesítő, de utána viszonylag hamar kikupálódó főhősnőt. Tony Toddtól meg már megszoktuk, hogy remekül tud horrorfilmekben egyaránt játszani rosszat (Kampókéz), vagy hős megmentőt, mint ebben a filmben. Igaz, a zombi-eredet magyarázata kissé nyakatekertre sikeredett, de ezt Romerotól már a Holtak Napjában is láthattuk. A címeres ökör/görény szerepében tetszelgő Mr. Cooper (Tom Towles) pedig egy másik, viszonylag logikus jellemváltozást/torzulást reprezentál – de pont emiatt is akarja minden néző az élőholtak közé vetni a szemétládát.
A többi szereplő annyira nem lényeges (talán még Cooper zombivá vált lánya), de ez a fő három a kisujjukon elviszik az egész filmet – a többiek meg csak meghalni vannak benne filmben. És ha halál, akkor zombik. Itt is – mint az Romero szinte összes filmjében – tipikus lassan járó, hörgő, hullasápadt hobók, akik minden „nem falon futkosásuk” ellenére is veszélyesek, de persze az ólom a fejbe mindenre megoldás.
Számomra a legérdekesebb része az amúgy is remek filmnek a vége. Mivel nem akarok nagyon SPOILEREZNI, így csak annyit tudok a kedves olvasók orrára kötni, hogy bár nem happy end, nem mondhatom azt sem, hogy teljes katasztrófa, és kötelező összeomlás van helyette. Nem. Az Élőholtak Éjszakája egy tényleg arany középutas lezárással húzza le a függönyt, és ezért is megérdemli a vastapsot.
Ez az egyik személyes kedvencem a Holtak Napja mellett, és igaz, hogy nem mai csirke, aki horrorfan az garantáltam ismeri, és még ha nem is szereti – de kultusza miatt valamiképp tiszteletet ébreszt.
Szerző
-
Alapító és szerkesztő
Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.
