Néha komolyan azt érzem, hogy ennek a sorozatnak az a feltett szándéka, hogy azokat a karaktereket is megutáltassa velem, akiket eddig szerettem.
Egy erdőtűz nyomán közel negyven tűzoltó megsebesül, Bailey pedig úgy dönt, hogy mindannyiukat fogadja, a végletekig feszítve a kórház befogadóképességét. Bár a legtöbb eset annyira nem súlyos, azért van két kritikus állapotban lévő sebesült is, az egyikük pedig nem más, mint Hunt anyjának – sokkal fiatalabb – pasija, akinek ráadásul egy fémrúd állt a mellkasába – alkalmat biztosítva arra, hogy Meredith és Riggs összekapjanak, miközben közösen próbálják kezelni. A másik súlyos sérült egy idős tűzoltó, akinek felsőteste annyira megégett, hogy a bordái, és még a tüdeje is látszik. Mind az orvosok, mind a férfi tisztában fog vele, hogy ebbe bele fog halni, de ő azért nyugodtan várja a feleségét, hogy elbúcsúzhasson tőle. Mindeközben Arizona továbbra is csajozni próbál, Bailey nincs mindig a helyzet magaslatán, Meredith és Amelia összeveszik, Jo féltékenységi jelenetet rendez, Jackson és April pedig továbbra sem tudja eldönteni, hányadán is állnak.
Szóval most itt ülök, volt egy hetem arra, hogy gondolkodjak ezen a cikken, és mégis ott tartok, hogy az agyam egyszerűen nem hajlandó semmi értelmes gondolattal előállni, mivel annyira hidegen hagy az egész. De azért lássuk csak, mit tudok összeszedni…
Ami a kerettörténetet illeti, maga az elgondolás nem volt rossz, de valahogy az egészből hiányzott a tét. Ami Hunt „mostohaapját’ illeti, az egész történet úgy volt felépítve, hogy maga a karakter ne legyen fontos, így nem is éreztünk egyet vele – csak azért kellett, hogy pont ő legyen a sérült, hogy be lehessen hozni Hunt anyját. A többi sérülttel nem is igazán foglalkoztak, leszámítva egy nőt, akivel Arizona flörtölt, de az meg inkább idegesített, semmint felcsigázott volna. Az idősebb tűzoltó története, aki tisztában volt közelgő halálával, viszont nagyon is megérintett – na, az szépen volt felépítve, és számomra az epizód csúcspontja volt.
Az állandó szereplőket illetően már említettem, hogy Arizona most kifejezetten idegesített, de az a nagy harci helyzet, hogy a többi karakter sem jobb. Most még Bailey is igencsak lapos volt, pedig ő az a még meglévő karakterek közül, akit mindig is szerettem – de lássuk be, Bailey akkor menő, amikor nyomja mindenkinek a „tough love”-ot, nem pedig amikor bizonytalankodik.
Jackson és April kapcsolatát továbbra is csak húzzák – persze az egésznek nincs semmi értelme, de valamivel ki kell tölteni azt a negyven percet, ha egyszer már többé nem nagyon foglalkoznak a betegekkel. De végre talán lesz valami lezárás. Aztán Meredith-nek és Ameliának is volt egy összekapása, csak azért, hogy a midseason fináléban aztán mindenkinek legyen konfliktusa. Ugyanez igaz Alexre és Jóra is, akiket alaphelyzetben szintén kedvelek, ám most úgy érzem, az írók mindent megtesznek, hogy szétszedjék őket, és mindeközben lejárassák Jót.
Riggs továbbra is egy szép nagy enigma, és bár csöpögtetik az információkat, valós tényeket nem igazán kapunk, hogy összerakhassuk a történetet. Ami, valljuk be, kezd már kicsit unalmas lenni – Hunt nem bírja, Hunt anyja viszont igen, és Huntnak meg van egy húga/nővére, de ennél többet nem nagyon tudunk (mondjuk ebből már valamit össze lehet ollózni), és nem is fogunk, amíg a sorozat vissza nem tér jövőre.
Szóval nem vagyok lenyűgözve. Nagyon nem. Se érdekes esetek – leszámítva az idős tűzoltót –, se szimpatikus karakterek. De én, balga, még mindig nézem.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
