Fogynak a Gerhardt család tagjai. Már látszik, hogyan fogja elpusztítani a kansasi „nagyipar” a kis, családi bűnszervezetet, a rendőrség pedig csak annyit tehet, hogy kiválasztja a szimpatikusabb oldalt. Nézőként én inkább mindkettőtől távolságot tartok, de a kérdés nyitott: ki melyik oldalt választaná?
A kansasiek és a fargói Gaerharték ugyanolyan szenvtelenül, gyakorlatiasan gyilkolnak, mint ahogy az ember a mindennapi munkáját végzi. Ezt láthattuk az egyik előző epizód nyitányában a vadászat-jelenetnél is, ahol olyan természetesen puffantották le az emberek egymást, mintha szarvast lőnének, hogy megelőzzék a túlszaporodást. A két oldal közötti különbség nem a módszerükben van, hanem a mennyiségben. Gerhardtéknak minden ember veszteség (főleg a családból), a kansasieknek viszont mindig van utánpótlásuk – szinte úgy működnek, mint egy gyár…halálgyár, bármennyire is közhelyesnek hangzik.
A Gerhardt-családot pedig újabb veszteség éri, mivel az előző részben Simone utasítására a „halálgyárosok” rátörtek a védtelenül maradt házra, és megölték a családfőt, Otto-t. Ennek inkább jelképes értelme van, nem stratégiai, mert a nehéz ellenfelek – Floyd, Bear, Dodd – játékban maradtak. Talán a már amúgy is cselekvésképtelen Otto megölésével úgy gondolták, szét fog esni a család? Azt ezen a ponton szerintem már semmi sem mentheti meg: Rye és Otto meghalt, Dodd eltűnt, Charlie börtönben, Simone pedig nagyon-nagyon vékony jégen jár. Ebben az epizódban kiderül, mennyire vékony is ez a jég. Floyd annak érdekében, hogy mentse, ami még menthető, a rendőrséggel egyezkedik.
Lou és Hank Fargóban van, hogy együttes erővel segítsék a háborúban Gerhardtékat. Közben Lou felesége, Betsy őrzi a házat otthon. Segítséget is kap: a férje elküldi hozzájuk Karlt, Sonnyt és Noreent. Betsy érzi, hogy nem fogja túlélni a betegségét, de egyelőre tartja magát, és –számomra érthetetlen okból – igyekszik megszabadulni a segítő kezektől. Amikor átmegy apja, Hank lakásába megetetni a macskákat, meglepő felfedezést tesz: a falakat ismeretlen szimbólumokból készült rajzok borítják. Erre vártam, végre kibontakozhat az ufó-szál!…Feltéve, hogy Betsy nem hal meg túl hamar, Karl és Hank pedig tudnak beszélni. Már csak három epizód van hátra a sztori végéig, és lehet, hogy homályban marad a dolog, de számítok rá, hogy ha már eddig is sugallták, a későbbiekben felmutatnak valamilyen összefüggést az ufó-ügy és a főszál között.
Simone és Mike Milligan, a kansasi maffia embere közötti kapcsolatra is pontot tehetünk. A lány sajnos senkinek sem a szívügye, nem bíznak benne az ellentétes oldalon állók, de saját családja sem. Ebben az epizódban lesz végképp tarthatatlan a lány vergődése. Mike is két tűz közé kerül, amiért úgy döntött, hogy rátör Otto Gerhardtra, ahelyett, hogy Simone kérésére és ésszerű taktikai megfontolásból Doddot végeztette volna ki. Nem értem, miért döntött így (csak feltételezni tudom, hogy szimbolikus okkal), ezután viszont saját főnökei és a család feketelistájára is felkerül, de menekülés helyett öltönyben várja a felsőbb utasításból érkező embereket, akik majd átveszik tőle az ügyet – mintha csak adminisztrációs munkáról lenne szó. Ha már menekülést említettem, Ed és Peggy végre összeszedték magukat, és eltűntek – Hanzee pedig a nyomukban. Az epizód végén izgalmas (bár nem váratlan) összefüggésben találkozunk Eddel.
A legérdekesebb viszont ebben a részben számomra Lou és Mike Milligan beszélgetése volt. Mike végig ködös idézetekben beszél, még akkor is, amikor Lou-ék felfegyverkezve megjelennek a hotelszobában. Szinte barátságos hangú vita, véleménycsere alakul ki, ami éles ellentétben áll a maffia módszereivel, és lehet, hogy sokkal kevésbé hatásos. Mindketten kifejtik az álláspontjukat, de ezek már a maffiaháború keretein túl mutatnak, tulajdonképpen a második világháború és a hidegháború tapasztalata beszél belőlük némi társadalomkritikával fűszerezve. Lou egyszerű hasonlattal nyit: összesen két cipője van, egy téli és egy nyári – a pazarlást pedig nem szereti. Mike rákérdez, hogy a kapitalizmussal van-e baja, de nem, hanem a telhetetlenséggel. Innen egyenesen következik, hogy a rendőr szerint a kansasi maffiának nem kellene telhetetlennek lennie, a maffiózó pedig lényegében arra utal, hogy a nagyvállalatoké a jövő. Az ő „vállalata” pedig éppen törvénytelenül kereskedik, és ha kell, rutinszerűen öl, de attól még nagyvállalat, ami eleinte fel akarja vásárolni, aztán le akarja rombolni a családi üzletet. Ez azt is sugallja, hogy a tömegtermelés-gyilkosság a második világháború és a hidegháború (főleg a vietnámi háború) tapasztalata után itt folytatódik, ebben a világvégi, minnesotai kietlenségben.
Szerző
-
Korábbi szerkesztő
Az internet, főleg a Youtube világának kóborlója, macska a holdon, valamint a lélek sötét oldalának kutatója.
