Nagyon fáj a szívem – na, nem azért, mert bekövetkezett volna a múltkori jóslatom, és csalódnom kellett. Azért vagyok szomorú, mert történt ebben a részben valami, amiről tudtuk, hogy be fog következni, mert az alkotók és a színészek is megerősítették, nem mellesleg az egész szezonban erre készítettek fel, arról nem is beszélve, hogy még néhány rajongó el is kotyogta a dolgot. Ennek ellenére nagyon hirtelennek, ám nem kevésbé drámainak hatott az utolsó tíz perc. Ha összességében nézzük a sztorit, néhol vannak azért lyukak, de a végeredmény még így is remek.
A Doktor (Peter Capaldi) és Clara (Jenna Coleman) telefonhívást kap a TARDIS-ban, a vonal másik végén pedig nem más van, mint az előző évadban bemutatott graffiti művész, Rigsy (Joivan Wade). A fiatal srác egy furcsa tetoválást fedez fel a tarkóján, ami egy számot mutat, ám ez a szám egyre csökken. A Dokiék természetesen egyből segítségére sietnek és alaposan kivizsgálják őt a TARDIS-ban, és kiderül, hogy Rigsy haldoklik, a szám pedig azt mutatja, hogy hány perce van még hátra. Egy kis kutakodás után fény derül arra, hogyan került Rigsy tarkójára a tetoválás: valaki egy eldugott kis univerzumba csalta őt, ahol állítólag megölt valakit, az ottani lakosok pedig vétkéért halálra ítélték, ám mielőtt Rigsy elmenekülhetett volna, törölték az emlékezetét. A Doktoréknak egyszerre kell megkeresniük és összerakniuk a hiányzó darabokat, valamint nem utolsó sorban megmenteniük Rigsyt, mielőtt lejárna az idejük.
Ugye, hogy picit sántít a sztori? Szerencsére azért a végére nagyjából összeáll a kép, de még így is maradnak nyitott kérdések. Például: mi is pontosan az a földönkívüli létforma, ami sakkban tartja a lakosokat? És miért csak az a valaki tudja irányítani, aki? A Doktort a végén száműzik, de a többiek csak úgy ott maradnak, amikor együtt alig találtak oda? A cselekmény gyengeségei a dinamikában is megmutatkoznak, hiszen az epizód első felében túl sok minden történik egyszerre, utána viszont leül az egész történet, és azt várjuk, mikorra bontakozik ki az egyik mellékszál, ami tulajdonképpen a fő eseménnyé növi ki magát. Én Rigsynek is több teret adtam volna, de tudván, hogy mire ment ki a játszma, akár majdnemhogy ki is lehetett volna őt hagyni ebből az epizódból. Kár, mert az alapanyag igazán zseniális.
Amiért viszont mégis azt mondom, hogy a Face The Raven egy nagyon jól sikerült rész, az az, ami egyben szomorúságom forrása is: a végkifejlet. Most pedig előre is bocsánat, de spoilerezni fogok, mert ezt nem tudom szó nélkül hagyni. Clara Oswaldnak ez az utolsó kalandja a Doktorral, ugyanis a végén a holló áldozatává válik. Ez számomra már önmagában lesújtó, hiszen a kedvenc útitársamról van szó, azonban a szomorúság közepette azért kicsit örülök is, mert elődjeivel ellentétben Clara egy karakteréhez méltó, szép véget kapott. Míg a reboot széria legtöbb útitársának sorsa meglehetősen csúnyán végződött, ráadásul mindnyájan olyan helyzetekbe kerültek, amiket nem tudtak irányítani, addig Clara gyakorlatilag saját maga döntött a halál mellett, amivel bátran és emelt fővel nézett szembe. És tessék, már megint potyognak a könnyeim.
Jövő héten a Doktornak egyedül kell helyt állnia egy sötét, ismeretlen helyen, ahol egy olyan ellenség várja, akiről még azt sem tudja, kicsoda. Izgalmasnak hangzik!
Szerző
-
Szerkesztő
Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.
Trackback/Pingback