Sokat aggódtunk az Alexandria falain kívül rekedt kedvenceinkért, és biztosan állíthatom, az aggódás megmaradt az eheti epizód majd’ minden percében. Ijesztő és undorító járkálók, Daryl és indokolatlan Abraham reakciók – ez mind a hatodik epizód.
A horda maradékának kisérése végén Sasha, Abraham és Daryl azt hitték, végre mehetnek haza, ám nem így lett, ugyanis golyózáporba kerültek, majd üldözőbe vették a kocsit és a motort is, a három fős csapat pedig kénytelen volt szétszóródni. Daryl az erdőbe menekült, ahol sikeresen lerázta üldözőit, azonban csüggedt és rettegő emberekbe botlott, akik kérdezés helyet, inkább leütötték őt – mondjuk a világ szablyait ismerve, megértem döntésüket. Miközben Daryl fogolyként követi őket, lassan kiderül, hogy ők hárman menekülnek valakik elől, és az is, hogy már jártak Washingtonban. Daryl szófukar lévén azonban nem árul el semmi sem önmagáról, sem Alexandriáról. Azonban az üldözők lassan beérik őket, és Darylnek döntenie kell.
Eközben Sasha és Abraham mit sem sejtenek Daryl helyzetéről, Sasha döntésére pedig a városban húzzák meg magukat, Dixonra várva. Kettejük között érdekes beszélgetések zajlanak életről, elfogadásról, és a halálról. Abraham pedig végre megéli a maga katartikus pillanatát, pont olyat, mint Sasha az előző évadban – bár igaz, ebben most volt némi humor is.
Daryl jelenetei vitték a prímet a mai epizódban, azonban Sasha és Abraham beszélgetése inkább zavaró és mesterkélt volt, mint igazi, mély, lelki megnyílás. Nem olyan rég még Sasha önmagából kivetkőzve viselkedett, most meg ő osztogat lelki tanácsokat Abrahamnak, aki volt katonaként valószínűleg sokkal több durvaságot látott már, és persze sokkal több pszichológiai vizsgálaton is esett át, mint Sasha. Ezt még tetézte Abraha utolsó kijelentése, amire Sasha érdekesen reagált, és pont ez a kettőség zavar engem, mert bár élvezem a Walking Dead drámáját, de erre a fajtára nincs szükség.
Daryl menekülése elképesztőre sikeredett, az általa látott járkálók a leégett erdőben hátborzongatóak voltak. Náluk azonban még ijesztőbbek a nemrég felfedezett csoport tagjai, és köztük is Wade, aki az éppen menekülő hármasnak olyan dolgokat kiabált messziről, hogy égnek állt a hajam. Talán ismét a képbe kerül egy, a Kormányzóhoz hasonló brutális vezető? Illetve a név kezdőbetűje is megindította fantáziámat, és már a Wolves vezetőjeként látom magam előtt – durva mid-season finálénak nézünk elébe nemsokára, az biztos.
Daryl döntése a menekülő hármasról nekem tetszett, azonban az ő reakciójuk már hatalmas hibának tűnik – ilyen lehetőség még egyszer nem adódik az életükben, de ezzel még nincsenek tisztában, hiszen ebben a világban már nagyon mások a szabályok!
Minden rajongó emlékszik a régi mondásra: Fight the dead, fear the living!
Szerző

-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!