Mint minden sci-fis, én is nagy reményeket fűzök az igazán nekünk szóló rendezvénynek, a Hungaroconnak. Bár a tavaszi nem aratott osztatlan sikert, és igazán a társaság hozta a hangulatot, az őszi rendezvényen ez a rész megmaradt rendesen, csak mellé még rengeteg (úgy értsd, rengeteg) program zárkózott fel.
Valamiért a rendezvényen az élet igazán dél körül kezdett beindulni, de akkor aztán exponenciálisan megnőtt a látogatók száma – és még azt hittem én vagyok csak éjszakai bagoly. Pedig megint felbukkant az időgépek legszebbike, a DeLorean, mely ezúttal is a látogatók fényében sütkérezhetett – akárcsak a Mondoconon. De senki se higgye, hogy csupán a kocsi vonalaiban lehetett gyönyörködni a rendezvényen, ugyanis felvonult mindegyik sci-fi és fantasy klub is a rendezvényen, de ezenfelül még igazi geek kiállítás is volt, ahol remekül megfért egymás mellett az NCC-1701D egy Alien királynővel együtt.
Ha már klubbok, az 501-es Légió ismételten kihozta működő R2D2-ját, a Hungarian Coloniel Marines a saját készítésű fegyvereiket és páncéljaikat, a Doctor Whosok kihoztak igazi gyűjtői relikviákat, a Star Trek klubnál génkezelt tribliket lehetett kapni, a Gyűrűk Urásoknál pedig valódi tünde kardot érinthetett meg az odalátogató, miközben igazi kaland várta a Csillagkapu Cosplay Klub társasjátékánál.
Ezúttal három teremben is zajlottak előadások, beszélgetések: a nagyszínpadnál például a geek kerekasztal, a cosplayverseny – igen, ekkor már bőven teltház volt a színpad előtt –, vagy a rúdtánc bemutató, ahol nemre való tekintet nélkül mindenkinek elakadt a szava a lányok ügyességét látván. A nagyszínpad konferálói feladatait ezúttal Enji Night és Seregi Rajmond látta el – de szerencsére Enjinek volt ideje a rajongókkal is foglalkozni, meg velem animékról és Star Warsról diskurálni, de ez egészen más téma már.
Míg a nagyszínpadon zajlottak az események, addig a kisebbik teremben is egymást követték az előadások, azonban ezek már sokkal specifikusabbak voltak kasza Magdolna lenyűgöző összefoglalót tartott Leonard Nimoyról, Sarmai tippeket adott fotózáshoz, MadMiyo pedig kedvencéről, Anne Rice vámpírvilágáról beszélt. Néha azt kívánta, bárcsak kettő lenne belőlem, hogy mindent láthassak és halhassak, de lehet annyi is elég lett volna, ha pont úgy pörgök a rendezvényen, mint a Gamorrának öltözött Cassidy.
A harmadik terem a kreativitás térhelyévé avanzsált, ugyanis itt kapott helyet mindkét fotósfal, a Hungarocon sajátja, illetve a Living Dream Project nagysikerű légdeszkás fotósfala. De a rendezvény nem csak a képek és jelmezek körül forgott, mivel testfestés is zajlott, ahonnan meseszép művek kerültek ki, figurafestés, illetve mindenki elkészíthette a maga Baby Grootját – és igen, olyan cuki, hogy belehalok!
A 35. Hungarocon a cosplayverseny eredményeivel zárult, mind a szervezők, mind a résztvevők fáradtan és mosollyal az arcukon hagyták el a Ferencvárosi Művelődési Központot – na, ilyen egy igazi sci-fi és fantasy találkozó!
A fotókért köszönet a Living Dream Projectnek és Lord Halgornak!
Szerző

-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!