Nem vagyok egy nagy romantikus film rajongó, ezt már mindenki tudja – a műfajhoz Orlissa nálam sokkal jobban ért. Ám akadnak néha olyan napok, mikor nekem is jól esik valami, amiben nem lövöldöznek vagy űrhajók csatáznak, hanem ízig-vérig csajos, nevetgélős és könnyed kis filmnézés, erre pedig végre van egy tökéletes alanyom: az Ilyen a formám.
Zoé (Jennifer Lopez) már régen letett arról, hogy megtalálja élete párját, ezért úgy döntött, férfi nélkül is tud boldogulni, és képes lenne felnevelni egy gyerkőcöt. A mai világban ez pedig hála az égnek nem nehéz feladat, így Zoé egy mesterséges megtermékenyítési klinikán túlesik a szükséges beavatkozáson, és boldogan várja élete új szakaszát – csak azt nem tudta, ez mennyire új lesz. A klinikáról kilépve ugyanis megismerkedik Stannel (Alex O’Loughlin), és kettejük között azonnal működik a kémia, amibe egy picit belerondít Zoé állapota. Azonban hamarosan kiderül, hogy ez Stan számára nem probléma, és a férfi boldogan veti bele magát – kissé gyorsan ugyan – egy közös jövőbe. De vajon van-e kettejüknek közös jövője?
Igen, az Ilyen a formám az, ami: egy csöpögős, bájos, túlontúl romantikus film, amiben azért mégiscsak akadnak igazán felemelő pillanatok, csak ezeket észre kell venni. Jennifer Lopez hozza a megszokott cuki tündérke szerepet, Alex O’Loughlin pedig a kemény, de mégis érzékeny férfit. Kettejük között tényleg működik a kémia, elhiszem, hogy megtennének a másikért bármit – ezt bizonyítja az is, hogy Stan képes lenne lemondani álmai vállalkozásáról, csakhogy a kicsiknek jó legyen.
És hol vannak a fontos pillanatok egy ilyen bugyuta filmben? Zoé motivációja a gyermekvállalásról pontosan egy olyan összetett kérdés, amire nem könnyű válaszolni, és ahogy ő döntött érettségre és logikus gondolkodásra vall, plusz még egy kedves és szerethető emberre, aki kötődésre vágyik. Stan álma a bio vállalkozásáról nemcsak, hogy modern, hanem egy olyan férfi képét mutatja, aki mer nagyot álmodni, és hajlandó új dolgokat elsajátítani hozzá (ne feledjük, Stan nemcsak dolgozik, hanem tanulni is jár), ám van olyan, ami mégiscsak nagyobb álom a számára, csak éppen nem tudott róla.
A filmet egyértelműen a két főszereplő viszi el a hátán, és ez így is van rendjén (hány olyan filmet láttam, ahol ez nem működött…). Zoé és Stan viszonya a másikhoz, az akciók és reakciók nemcsak cukik és bohókásak, hanem nagyon is ésszerűek és valódi szeretetre utalnak. Az ilyen a formám végre egy olyan romantikus film, ami szól is valamiről, csak meg kell látni benne, és ha túlnézünk a cukormázon, valami fontosra lelünk!
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő
Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.
Korábbi cikkek
- Akciófilm2023-03-24Csak a dínók számítanak – 65 (2023)
- Dráma sorozat2022-12-30Vaják: A vér eredete (2022) – 1. évad
- Dráma sorozat2022-06-21A királyság (2009), 1. évad
- IDW2022-06-09Transformers: Éljen Megatron!