Nem akarom elkiabálni, de mintha kezdenének magukra találni az alkotók.
Wil Wheaton beszervezi Sheldont egy Leonard Nimoyról szóló dokumentumfilmbe – amit a színész fia, Adam Nimoy rendez –, ahol mint rajongó kellene megszólalnia. Az interjú készülte alatt Leonard és Penny is a lakásban marad, mert ugyan miért is maradnának le a műsorról – és így szereznek teljesen véletlenül tudomást arról, hogy Sheldon meg akarta kérni Amy kezét. Mindeközben Bernadette megmakacsolja magát, és kijelenti, éppen itt az ideje, hogy átalakítsák Howard anyjának házát. Némi huzakodás után meg is indul a tervek készítése Bernadette apjának segítségével, akinek jelenléte azonban kisebb konfliktushoz vezet – ugyanis a férfi felhozza a gyerek-témát.
Összességében kifejezetten élveztem ezt az epizódot. Több olyan felszólalás is volt benne, amin hangosan felnevettem, és emellett ráadásul régi, klasszikus régi, klasszikus elemeket is ismét felhoztak – mint például Sheldon Pennytől kapott, Leonard Nimoy DNS-mintával ellátott, aláírt szalvétáját. Másfelől viszont az alkotók továbbra sem képesek egységes történetet alkotni – a két történetszál teljes mértékben elkülönült, Raj továbbra is a margóra szorul, Amynek pedig mindössze csak egy jelenete volt, az ő esetében viszont legalább érthető, hogy miért kellett jelenlétét ennyire minimalizálni ebben az epizódban.
Ami magát a két történetszálat illet – számomra mindenképpen Sheldoné vitte a pálmát. Kedvenc kattant kockánk hozta megszokott formáját – azt, amit a múltkor is –, vagyis úgy beszélt hülyeségeket, hogy közben észre sem vette, másoknak mit is jelent a mondandója. A vele készített interjú amúgy több nagyon jó poént is lehetővé tett (fali széf, a végrendelet, a szalvéta, stb.), a Sheldon-Spock– párhuzamról már nem is beszélve, amiért külön jár a dicséret, csak úgy, mint Jim Parsons játékáért. Mindezek mellett ennek a szálnak megint az az egyedüli gyengéje, hogy Leonard és Penny egyszerű kommentátorokként voltak benne jelen. Sheldon nagy, utolsó jelenetét viszont szeretném külön kiemelni – na, kérem szépen, így kell drámát írni egy ilyen sorozatba.
Bár Howard és Bernadette történetszála alapvetően tetszett, egy nagy problémám azért volt a sztorival: ezt az utat egyszer már végigjártuk, és gyakorlatilag ugyanerre a következtetésre jutottunk. Howard szeretne gyereket, Bernie nem nagyon, megbeszélik, Bernie elmondja, miért fél, Howard elmondja, miért szeretne, majd megegyeznek, hogy majd gondolkodnak rajta. Az egyetlen különbség itt talán az volt, hogy Howard szerintem egy fokkal érettebben kezelte a helyzetet, mint a múltkor, és igencsak szimpatikus érveket hozott fel – mondjuk ez utóbbi Bernie-re is igaz (bár rá a hazugsága miatt most kicsit haragszom). Egyedül azt remélem, hogy ezúttal nem fogják lógva hagyni ezt a történetszálat, hanem tovább dolgoznak majd vele – már csak azért is, mert hiszem, hogy érdekes szituációkhoz vezetne, ha beletennének az írók egy babát a mixbe.
Bár ennek a résznek a régi, klasszikus epizódok minőségét még mindig nem sikerült teljesen utolérnie, amondó vagyok, hogyha az írók tudják tartani ezt a színvonalat, akkor nem lesz itt semmi probléma.
Szerző
-
Alapító és főszerkesztő-helyettes
A kedves-naiv-romantikus macskamán, aki írói ambíciókat hajszol. Reménytelen fangirl és könyvmoly.
