Oldal kiválasztása

Amennyire emlékeim helyesek, nyolc évesen láttam először ezt a filmet, és azóta is kerestem. Nemrég egy lelkes kommentelőnek köszönhetően végre újra megleltem a Faculty – Az Invázium nevű horror sci-fit, ami a horrorban annyira nem, inkább a sci-fiben hozott némi újat az éterbe. Valamint láthatjuk Elijah Wood-ot egy horrorfilmben.

Faculty2

Filmünk már egyből egy remek indítással kezd, ahol is a helyi suli tesi tanára egy kiadós kis dühroham után este, eléggé furcsa és drasztikus jellemváltozás után majdnem megöli az igazgatónőt. Közben a helyi fiatalok szembesülnek egy új, és merőben érdekes lénnyel, ami képes megszállni az embereket, és csak egy dologgal lehet kimutatni azt, hogy az illető megszállott – ha drogot szívnak fel az orrukba, és az kiszárítja a nem kívánt lakót á’la pióca. Közben persze szabadul el a pokol, egyre többen lesznek az űrlények (mert azok) bábjai, és hőseinkre meg senki nem hallgat.

www.rastervect.com

Ami nagyon megfogott már anno, és most is: azok a szereplők. Tipikus iskolai kaszt sztereotípiák, de mégsem halál idegesítőek, és ha kell, tudnak újat mutatni. Erre jó példa a suli bajkeverője Zeke (Josh Hartnett), aki eleinte játssza a mogorva és be nem avatkozóst, de végül egy igenis jó fej és áldozatkész srác kerekedik ki belőle. És, ha már fentebb említettem Elijah Wood-ot – aki itt a kis kötelező minizseni Casey-t formálja meg – eleinte kissé zavaró és leütnivaló jelenség volt, de a végére igazán megkedveltem, főleg a nagy végső harcjelenetnél. És akkor még csak két szereplőt emeltem ki a kezdetben kényszerből lett baráti társaságból, de az a gond, hogy lemenne a nap és előjönnének a zombik, mire én minden egyes jellemleírással végeznék.

Faculty1

Most következzen a második nagy pipa, amit a Faculty a benne lévő kis alienek miatt érdemelt ki. Alapjáraton, kis pióca valójukban nem tűnnek ijesztőnek, emberi testben és ember feletti intelligenciával már komoly veszélyességi potenciált hordoznak, és akkor még neme esett szó a királynőjükről, aki meg képes emberi alakban is mozogni leendő bábuik között.

Faculty6

Ez a film, így visszatekintve nagyon hasonlít a Slither, féltél-e már nevetve című kis nyalánkságra, azzal a kivétellel, hogy itt több a lényeges, és értékelhető szereplő, valamint itt…. (spolier). A kora is meglátszik a filmen, de én ezt személyesen nem rovom fel neki, hiszen mostanság már sokkal jobban megfognak a régebben készített horrorok, legyen az akármilyen minőségű is.

Faculty3

Én nagyon jól szórakoztam rajta, jó volt egy ilyen régi kedvencet újra megtalálni. Koránt sem eredeti, ellenben ötletes, jó rendezéssel és jó színészgárdával operál a film, így nem csoda, hogy Sam Rodriguez is sikerként könyvelte el.

Szerző

Hanama
Alapító és szerkesztő

Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.