Ahogy a cím is jelzi, ebben az epizódban mindenkin úrrá lesz a „félelem és reszketés.” Olyan próbatételek elé kerülnek a szereplők, amelyeknek kétséges a kimenetele, de a lényeg az, hogy nem csak rajtuk múlik, mi lesz az, és milyen következményekkel jár majd.
Ebben az epizódban a magánéleti és üzleti ügyek keverednek, az önös érdekek és az együttműködési szándék nem feltétlenül hozható összhangba, a meghozott vagy még meg sem hozott döntések pedig mindenkit érintenek. A cselekményszálak már nem egymás mellett futnak – bár az epizód szerkezete még mindig montázsszerűen váltogatja a helyszíneket –, hanem lassan egyre több olyan jelenet van, amiben a szereplők egy helyen vannak, összeütköznek, vagy esetleg együtt kell működniük. A szálak kezdenek összegabalyodni, ahogy a Rye utáni nyomozás a végéhez közeledik. Azt hittem, hogy ezt a fejleményt tovább fogják húzni, de nem, már a negyedik részben eljut a maffia és a rendőrség is az okkal gyanúsítható házaspárhoz. A lényeg viszont nem is ez, mivel már az elejétől fogva nyilvánvaló, hogy egy ilyen esetet nem lehet megúszni, hanem hogy milyen döntések elé kerülnek a szereplők.
Az első jelenet a Gerhardt-gyerekeket helyezi előtérbe, és egy kis fekete humorral még rá is kontráz a morális problémára, amit felvet. Dodd apja már kicsiként is „felnőtt” feladatot adott a fiának, amikor a moziban rábízott egy gyilkosságot – egy cuki, szőke kisfiúra ugyan ki gyanakodna? –, a poén viszont, hogy a gyerek az akció után nem akar eltűnni a helyszínről, hanem csillogó szemmel nézi tovább a filmet. Visszaugrunk a történet jelenébe, és látjuk, hogy a jövő maffiózógenerációjának kiképzése sem változott: Dodd egy leszámoláshoz verekedni viszi Charlie-t – véletlenül pont egy kávézóba –, aztán teljes természetességgel rendelnek egy-egy süteményt a halálra rémült eladótól. Így néznek ki a családi programok Gerhardtéknál.
Az epizódban valójában három olyan döntés van, ami meghatározza a szereplők további sorsát. Bár ezeket már előre igyekeztem beharangozni, nem szeretném részletesen elemezni őket, mert azzal túl sokat árulnék el a lehetséges végkimenetelekről. Márpedig a lényeg most is – mint általában – az lesz, hogy a nézőket sikerüljön részletesebb spekulációra, elmejátékra rávenni, és ehhez apró nyomokat is kapunk (például Peggy szeretkezés után tablettát vesz be, amiről nem derül ki, mire való, viszont elrejti Ed elől). A gyilkos házaspárnak arról kell döntenie, hogy felfedik-e titkukat annak reményében, hogy a maffia ellen védelmet kapnak, Floydnak és két megmaradt fiának arról, hogy eladják-e (és ezzel elveszítik) a családi vállalkozást, Lounak és Betsynek pedig még ennél is inkább a véletlen határozza meg a sorsát: Betsy egy kísérletben vesz részt, amelyben rák elleni gyógyszert vagy placebót kaphat, véletlen sorsolás alapján. Az előző évad ismeretében már felvetettem, hogy Lou felesége ebben az évadban fog meghalni, és mostanra már szinte biztos vagyok benne, bár abban nem, hogy a rák öli meg.
Már azt is látom, hogy ki lesz a kedvenc szereplőm az évadban: Floyd Gerhardt. Ebben az epizódban van egy monológja, ami után nem maradt kétségem, hogy erős és jól megírt, összetett karakter, nem mellesleg pedig Jean Smart alakítása is félelmetes(en jó). A személyiségében és helyzetében lévő ellentmondások teszik igazán izgalmassá és árnyalttá Floydot: egyrészt anya és családfő, akinek a család jóléte és összetartása a legfontosabb, másrészt a maffiafőnök szerepébe kényszerül, aki életről és halálról dönt, és kénytelen keménykezű, kíméletlen lenni. Nem lehet róla azt mondani, hogy pozitív karakter, de azt sem, hogy negatív. Ráismerünk benne a szigorú, de szerető anyára, és a legjobb értelemben vett vezetőtípusra, aki diplomatikus és kompromisszumkész, nem pedig a nyers erőszak embere. Floyd méltó ellenfele bármelyik maffiavezérnek, annak ellenére, hogy valószínűleg sosem használt fegyvert. Jó végre egy ilyen erős női karaktert látni.
Szerző
-
Korábbi szerkesztő
Az internet, főleg a Youtube világának kóborlója, macska a holdon, valamint a lélek sötét oldalának kutatója.
