Oldal kiválasztása

Csak a Fallout 4-et vártam jobban ennél a játéknál az évben, és bár még nem sikerült megszereznem, az idei őszi Con adott egy remek esélyt rá, hogy töviről hegyire kielemezzem az MK széria legújabb kis üdvöskéjét.

Mortal Kombat X1

Történet szempontjából nem evezünk nagyon eposzi vizekre azért most sem: az előző játék eseményei óta eltelt pár év, mindkét oldalon köszönthetünk új és megráncosodott arcokat is, de persze vannak, akik mit sem (vagy csak minimálisan) változtak meg az évek során. Raiden továbbra is segíti a földi csapatokat, akik ezúttal Mileena-val, és az ő helyére ácsingózó Kotal Khannal, valamint persze örök kedvencünkkel, Shinokkal is szembe kell nézniük.

Mortal Kombat X5

Ami újítás nagyon bejött az a harcrendszer: kedves ellenelem révén a faction killeket már nagyon megutáltam (szegény Smoke), valamint a kevesebb harcos létszámot (amiket DLC karikkal lehet most és később is) bővíteni – na, ezt a kis bakit remekül egyensúlyozza az, hogy harcosunk stílusa is többféle lehet. Korábbi gamer ellenfelem miatt nagyon hamar megtanultam azt, hogy legközelebb senkinek nem hagyom, hogy Kitana Assassin módban legyen, én ellenben Quan Chi Sorcerer vagy Kano Commando (miért csak a gonoszokkal tudok jól bánni?) módjával rendesen tudtam izzasztani az ellent. Tehát a harcrendszerben – és bunyós játék lévén ez az egyik, ha nem a legfontosabb – én szerény Courier személyem semmilyen komolyabb kivetni valót nem talált – csak kérnék egy Fujin karakter behozatalt is.

Mortal Kombat X3

Az új szereplők ellenben nekem elég felemásak lettek: a jók oldaláról például én nem éreztem olyan jelentősnek az új felhozatalt: a két lány Cassie és Jacqui még jók, Takedára is mondok egy áment, de például Kung Jint én ki nem állhattam. A rosszak oldaláról sem voltak a résztvevők annyira érdekesek, de például Kotal Khan vagy Erron Black nagyon kiemelkedően jól teljesítettek. D’Vorah ez az elmegy kategória, a duó pedig (Ferra&Torr) ügyes kis húzás, de én speciel nem vagyok a társas harcok híve.

Mortal Kombat X2

Tehát, résztvevők részéről örültem a régieknek, és ahhoz képest jól fogadtam az újakat is, de nem ártott volna egy kicsit sem az MK:X-nek ha például behoznák harcosnak mondjuk Bo’ Rai Cho-t , Ashrah-t vagy éppen Hotarut – persze felújított verzióban.

Mortal Kombat X4

Minden összevetve és a fegyvereket eldobva, bátran kijelentem azt – főleg a Conon tapasztalt dolgok után –, hogy az Mortal Kombat X minden pénzt és időt megér, és nem csak a fiúknak. A lányos is képesek vele jól játszani, és a képzettebbek már kicsit sem rettennek meg a komolyabb kombóktól.

Mortal Kombat X6

Szerző

Hanama
Alapító és szerkesztő

Főállású gamer, horror rajongó és anime szakértő. Sok mindenről szeretek és tudok beszélgetni, ezért is jó zombi módjára mindenki agyára megyek.