„Oz Bezarius. A Hit Lánca nevében, ezennel ítéletet hirdetek. Az egyetlen bűnöd… az… hogy megszülettél.”
Történetünk főhőse Oz Besarius, egy nemesi családból származó hercegecske, aki felhőtlen gyermekéveit tölti mindaddig, míg be nem tölti a tizenötödik életévét. Ezen a napon ugyanis, egy felnőtté válási ceremónia keretében, véget ér a boldog gyermekkor, és minden kötelesség rá száll. A fiú igazi csínytevő bajkeverő, de nem vészes, igazi gyerek. Egyetlen igaz pajtása Gilbert, aki retteg a macskáktól. Megfogadták, hogy örökre barátok maradnak. Ugye milyen szép és idilli? A bajok akkor kezdődnek, amikor a ceremónián, egy rejtélyes szervezet tagjai, fogják, és a pokolba taszítják a fiút egy rémséges bűnért. Hogy megszületett…
A történet annyira komplex, hogy nem is tudok róla spoiler nélkül beszélni. Az egész hangulata elég borongós, misztikus, nagyon elvont, miközben néha meg a legegyszerűbb emberi érzelmeket taglalja. Van egy – két eleme, amivel találkozhattunk már máshol. Vegyük példának Alice-t, aki voltaképp B-rabbit, egy kaszás nyúlt, aki az Abbysban tengeti a napjait várva, hogy kiszabaduljon. Az Abbys maga olyan külsőt kapott, mintha Csodaországban végigsöpört volna egy tornádó, és minden romokban hever, de látszik rajta, hogy valaha hasonlított arra a helyre. Játékok, babák, teáskannák, csészék, sok minden emlékezetet arra a mesére, nem is beszélve a lakóiról. És, ha már mesés utalás, ott van maga főszereplő Oz, akinek már csak a neve is utalás. A többi viszont nem igazán stimmel hála ég, de szeretem az átvett neveket.
Az egész olyan megfoghatatlan, mégis gyorsan a szívünkhöz képes nőni, mivel végre valahára nem iskolás, kisfiúk kislányok szaladgálnak fel s alá. Tehát a karakterekről is elmondhatóak, hogy nagyon egyediek. Vagy mégsem? Van egy kivétel, akit úgy hívnak, hogy Xerxes Break, aki eléggé a már jól ismert Undertakerre hajaz, mind stílusban, mind külsőleg, de ez csak apró észrevétel. Őt leszámítva, egytől egyik hátborzongatóan jó karaktereket találunk. Személyes kedvencem a macskafóbiás Gilbert, akit kisgyerekként ismerünk meg, de miután Oz visszatér az Abbysból, felnőttként találkozunk vele újra az idő múlása miatt. Másik kedvencem a túlzottan is szépfiú Jack Bezarius, akire ha csak rá nézünk, egy az egyben a nagybetűs titok jut róla eszünkbe. Miért hasonlít Ozra? Hogyan kötődik a családhoz, ki ő egyáltalán? De nem csak ő hordoz titkokat, az egész anime annyi kérdéssel van átitatva, hogy részről részre többet jegyzünk, de válaszokat keveset kapunk. De miért zseniális mégis a történetvezetés? Az adagolás miatt. Titkok és válaszaik annyira szépen vannak kibontva, hogy megéri türelmesnek lenni, amíg kiderülnek a dolgok.
Piros pontos a történet a karakterek, mi mégis az apró, de pici gond? Aki nem fogékony az ennyire elvont, sokrétű, kissé kusza történtekhez annak lehet vele problémája. Nagy figyelem és türelem kell hozzá, ez nem az az anime amit főzés mellé bekapcsolsz, mert elég minden második mondatára oda figyelni. Illetve ami szívfájdalom, de a manga tovább húzta, mint az anime, így a történet végleges kibontakoztatása erősen várat magára, illetve a manga olyan dolgokat fed fel, amire álmainkban sem gondoltunk volna, tehát, aki szeretne többet tudni, annak a mangát ajánlom olvasásra.
Ezen felül, külön dicséretet érdemel a zene. Mind az opening, mind az ending kiváló, az aranyórából felcsendülő melódia pedig szívbemarkolóan édeskeserű. A részek alatt hallható soundtrack pedig külön élvezet. Az animációt tekintve méltó a korához, nem a legszebb, de voltaképp, teljesen nézhető, és akad egy – két csodásan megrajzolt harcjelenet is.
Összességében a Pandora Hearts kötelező darab azoknak, akik képesek befogadni. Az említett kritériumok mellett nézhető, de üzenetét, és karaktereit tekintve kár lenne kihagyni!
Szerző
- Korábbi szerkesztő
Trackback/Pingback